– A zenekar deklarált célja a magyar népdal, valamint az igényes rock egyfajta keverékének megjelenítése. E fúziós muzsikával mindkét zenei táborból lehet híveket toborozni?
– Hiszem, hogy a zene mindenkié. Minél több helyre szeretnénk eljuttatni muzsikánkat, hogy lemérhessük, van-e igény arra, amit csinálunk. 2010-es megalakulásunk óta több tagcserét túlélve műveljük ezt a fúziós, rockzenével kevert népies megszólalást. Az autentikus népzene helyett a modernebb stílus felé nyitottunk, amellyel más nem nagyon kísérletezett eddig. Fontos, hogy a zenekar és a közönség ízlése találkozzék, hogy megtaláljuk a közös nevezőt. Azt a népzenekedvelő réteget szeretnénk megcélozni, amelynek eszébe sem jutna egyébként a rockosabb dalokat meghallgatni. Őszintén hiszünk munkánk sikerében, és ez az őszinteség átjön a színpadon. Át kell, hogy jöjjön, hiszen a magyar közönség átlagon felül érzékeny, akit nem lehet, s persze nem is akarnánk átverni.
– A lazább jellegű népi muzsika és az úgynevezett mulatós, vagy lakodalmas rock között igen vékony mezsgye húzódik. Miképpen lehetséges a jó ízlés alkotta határokon belül maradni?
– Valóban keskeny a határ. Vannak, akik átlépik, s a könnyebb érvényesülés lehetőségét választják. Nálunk szó sincs ilyesmiről. Már a kemény, rockos hangzás is ellentmond ennek. Nem szeretnék szerénytelennek tűnni, de úgy tudnám a legpontosabban megfogalmazni, hogy ez a muzsika belülről, belőlem jön. Nem keresem azt az utat, hogy a produktum miképpen lesz fogyasztható, vagy mennyit adagoljak a népi motívumokból, hangszerekből. Elkészítem a dalt, belülről már hallom, hogyan fog szólni. Aztán közösen meghangszereljük, Gyuszi (Ács Gyula népi hangszeres – a szerk.) ráfújja, ami odaillik, és ettől lesz olyan, amilyennek lennie kell. A mi habitusunkkal egyszerűen nem fér össze az igénytelen lakodalmas zene, bennünk egészen más lakozik. Hivatalosan a második albumunk készül, amúgy a harmadik lenne, ha akkoriban nem dobjuk ki azt a körülbelül húsz nótát, ami nem tetszett nekünk. Nem adunk ki olyat a kezünkből, amivel elégedetlenek vagyunk. A kiselejtezett nótákat nem éreztem magaménak; hiányzott belőle az a különlegesség, ami megadja a Czemende-dalok egyedülálló hangulatát. Az új dalokban mindezt megtaláltam, a szívemhez nőttek.
– A múltban sokan merítettek Bartók, illetve Kodály zenei örökségéből: például az Illés, a Tolcsvay, a Mini, később a Kormorán és követői. Ti hogyan viszonyultok a két zseniális zeneszerző munkássághoz? Mennyire érintett meg benneteket?
– Magam részéről nagy tisztelője vagyok minden olyan alkotónak, aki halhatatlan műveket hozott létre. Amellett, hogy természetesen ismerem és kedvelem a két világhírű szerző munkáit, hozzám a rock áll közelebb. A népzenei oldal a négy diplomával rendelkező Ács Gyula barátom „asztala" a zenekarban. E hangzásvilágért ő a „felelős" és ezt nagyszerűen alkalmazza.
– A zene hangulata mellett nagyon fontos a szövegvilág. Utóbbival kapcsolatban milyen koncepció érvényesül a Czemende-dalokban?
– Adott volt a koncepció: valami eredetit szerettem volna összerakni. Az eredetiség alatt értendő, hogy a régi magyar mondák, mesék világát megidézve a tartalmat a mai korba ültettem. A pajzán, kétértelmű történetek éppúgy megtalálhatók a dalokban, mint a humoros köntösbe öltöztetett népi anekdoták. Ez a szövegvilág egyébként hiánycikk a piacon, pedig lenne rá igény. Az egyik televíziós tehetségkutatón pajzán szövegű dallal indultunk; laikusként azt gondoltam, értékelik, hiszen a magyar kultúra szerves része. Mintha Bartók és Kodály gyűjtéséből származna. Nem teljesen ugyanaz, de nagyon hasonló, a zsűri mégsem értette meg. Nem tudtak mit kezdeni vele, az álszemérem legyőzte a humorérzéket. Szóvá is tettem a műsorban, ám az adásban nem jött le. A lényeg, hogy a tehetségkutatóba be tudtunk kerülni. Érdekes, hogy egy másik kereskedelmi csatorna zenei vetélkedőjén a hasonló jellegű szövegünket viszont megdicsérték.
– Dalaitokat hallgatva a szövegek nem tűnnek trágárnak...
– Nincs is bennük semmi trágárkodás! Mindössze kétértelmű, tréfás a tartalom. Vannak olyanok a szakmában, akik trágárkodnak, mégis megjelenhetnek a médiában; ezzel szemben a mi népi gyökerekből táplálkozó dalszövegünk nem tetszik a zsűrinek. Az új lemezen mindössze két-három dal képviseli ezt a népies-humoros szövegvilágot, a többi komolyabb témákat boncolgat. Probléma, hogy sokan nem tudnak mit kezdeni a sorok közé rejtett mondanivalóval, nem látnak mögé.
– Mennyire törekedtetek a dallam és a szöveg egységének megvalósítására?
– Vegyünk például egy metálriffet, arra nem a sablonos szöveg kerül. A különlegességre, a megszokottól eltérő megoldásokra törekszünk. Olyan ez, mint a konyhaművészet: minél több fűszert alkalmazunk, annál finomabb az étel. A koncepció lényege, hogy nálunk nincsenek előre megírt szabályok. Zenénk éppoly kevéssé szól az „őszinte, kőkemény rockról", mint a népi vagy népies kesergőkről.
– 2012-ben, az egyik televíziós vetélkedő sikere után a Czemende bekerült Fonogram-díj várományosai közé. Milyen eredményt értetek el?
– Semmilyet. Fogalmam sincs, milyen szempontok alapján bírálják el a produkciókat. Valamikor a hasonló dolgokat kontraszelekciónak nevezték, ma nem tudom nevesíteni ezt a jelenséget. Egyébként két különböző televíziós versenyen indultunk. Nagyon örülünk, hogy a selejtezőn túl legalább a képernyőig jutottunk, egy-egy élő adás erejéig, de semmi több. Pedig mindkét helyen egyedül voltunk ezzel a produkcióval. Akkor ezt középdöntőnek mondták, aztán elődöntő lett – nem tudom követni a változásokat. Lényeges, hogy az ott elhangzó dalaink felkerültek az egyik videómegosztó portálra, ahol tekintélyes nézettségi mutatót sikerült elérnünk. El kell mondjam, mi nem a győzelem reményében indultunk egyik versenyen sem, a zenekar ismertségét szerettük volna növelni. Hogy a zenénk minél szélesebb rétegekhez eljusson.
– Említetted, hogy a második albumon dolgoztok. Lesz-e valamilyen változás, előrelépés az előző anyaghoz képest?
– Komoly fordulatot hajtottunk végre, ám érzésekben, lelkiekben megmaradtunk olyannak, amilyennek a közönség megismert bennünket. Elsősorban a szövegekben újultunk meg, kissé másképp fognak „csípni". A nóták is máshonnan kanyarodnak az előzőekhez képest. De megmarad a ránk jellemző népies hangzásvilág, amelyet ezúttal dzsesszes-funkos-elektronikus elemekkel ötvözünk. Új kollégával bővültünk, Balla Béci billentyűs hangszereken játszik, színesíti a hangzást. Nagyon fontos a megújulás, enélkül nem léphet tovább egy zenekar. Továbbra is szeretnénk szórakoztatni, szórakozni, ezt a célt nem adjuk fel.
– A hazai zenei piacon óriási a tülekedés: marad hely a zenekar számára a jövőben?
– Ha egy mondatban válaszolnék: igen! Bővebben: mindennek van helye, csak meg kell találni. Ha el tudjuk juttatni zenénket a közönséghez, a fesztiválokra és egyéb helyekre, elégedettek vagyunk. A visszajelzések igazolják, hogy a Czemendének van létjogosultsága a piacon. Ha a közönségből csak pár ember arcán jelenik meg a mosoly, már megérte.
