„Magyarországon picit zavarba jönnek az emberek ettől a zenétől; nehezen tudják hova tenni, hogy mi nem az a zenekar vagyunk, amely felmegy a színpadra, hogy hatalmas bulit csináljon.” Az egyébként az Esti Kornélban is játszó Lázár Domokos rövid összefoglalója akár lehetne a Pegazusok Nem Léteznek ars poeticája is.
A lassan három éve indult formáció amolyan barát-barátnős irodalmi performanszból nőtte ki magát, és azok közé a ritka audiovizuális élmények közé tartozik, ahol a szöveg a zenei játék alapszövete. Nem mondom, hogy e nélkül a muzsika nem állná meg a helyét, de annyira szüksége van azokra a sorokra, hogy már-már az az érzésünk támad, úgy kiált értük, mint éhező a falat kenyérért. Hogy csak a személyes kedvencekről beszéljek, a Mérgező, a Gyilkosok vagytok vagy a Társasjáték kohézióját ennek a két alkotóelemnek a patent harmóniája adja. Az első albumát idén áprilisban megjelentető zenekar láthatóan nem akar hegyeket megmozgatni, nem akarja letépni a hallgatók fejét, mégis magával ragadja még azokat is, akik alapjában véve nem erre a muzsikára gerjednek.
Hiányzene. Kis éji muzsika. Nagyjából így lehetne megfogalmazni, miért is tűnnek valóban ennyire andalítónak a lassú tempók, az olykor feszültség határát pengető gitárok és a teljes elolvadásból visszahúzó dobritmusok.
„Nálunk az előadóműfajnak olyan félreértelmezett attitűdje lett, hogy mindenképpen szórakoztatónak kell lennie, és ez nemcsak a zenében, hanem minden művészeti ágban érezhető. Épp ezért nem gondolom, hogy a mi zenénk annyira különleges, inkább ilyen közegben különlegesnek tűnhet” – véli Domokos.
„Eleinte a szövegek jöttek előbb, és arra írtunk zenét, de mióta négyen vagyunk, leginkább a próbákon születnek az új témák, számok, tehát már Robinak [Németh Róbert, aki egyben a Heven Street Seven basszusgitárosa] és Ágostonnak [Lázár Ágoston dobos] is nagy a szerepe; most már a zenei vázra írjuk a szöveget” – mesél az alkotófolyamatról Eszter. Gyorsan hozzáteszi azonban, hogy nemrég viszont megint írt egy szöveget, amelyre jön majd a zene. Domokos szerint is sokat változtak a dolgok, mióta négytagúvá hízott a csapat, mindenki hozza ugyanis magával a saját kis világát, ám a hozzáállás és az elhivatottság a régi maradt.
„A lemez óta még inkább csak pozitív visszajelzések érkeznek, újságíróktól, közönségtől, zenészektől. Minket is meglep ez, picit zavarban is vagyunk mindettől” – vallja be Eszter. Szerinte bennük van, hogy mindez már felelősséggel is jár a közönséggel szemben.
A kaposvári színművészetire járó lány elmondja, hogy nem számítottak ilyen kellemes fogadtatásra, nem ez volt a cél, és már van némi félszük, hogy mi újat tudnak még mondani, írni, ami legalább ugyanolyan fontos, mint az eddig megírt témák.
Most az alkotómunka hiányzik – felelik, mikor a turnézásról érdeklődöm –, főleg mert nem úgy tűnik, mintha a srácok a színpad mögötti pihenőben Keith Richards módjára nyakalnák töménytelenül az égetett szeszt a fellépések előtt vagy után. „A koncertek a hangulattól függnek. Én például minden fellépés előtt félek, hogy akkor most majd nem fog tetszeni az embereknek” – kapunk kis betekintést Esztertől a lélek kulisszái mögé.
Meglepő volt számukra, hogy Lovasi Andrástól, az Európa Kiadó-s Kirschner Pétertől és a mostani basszusgitárosuktól kaptak segítséget és önzetlen támogatást, olyan zenészektől, akiktől alapból nem számítana az ember – mesélik. Domokos azt is elárulja, ha ők nincsenek, akkor nem tudják elkészíteni, felvenni például a nagylemezüket anyagi fedezet híján.
A távlati tervekről, célokról szólva picit zavarba jönnek, mondván ilyenekbe nem mernek belegondolni, talán legfeljebb abba, hogy szeretnének majd egy újabb albumot. „Mindig iszonyatosan begörcsölök az ilyen helyzetektől. Ezek a megfelelések, saját magunknak felállított áthághatatlan szabályok befeszítik az embert. Én nem szeretem” – fogalmaz Eszter.
Domokos szerint nem biztos, hogy valaha el kell jutni egy olyan stádiumba, ahol mindenféle szigorúan kitűzött célok lebegnek előttük. Igaz, minimális szinten szükséges, hogy legyenek feladatok, határidők, de ha esetleg hónapokig nem írnak semmit, akkor az ne legyen égbekiáltó bűn. Zárszóként pedig megjegyzi: „Azt hiszem, ha ide jutnánk, akkor lehet, ez megölné az alkotási folyamatot, munkát.”
Ezt, azt hiszem, nem csak én nem szeretném. Ha pedig koncert, akkor most csütörtök az A38 hajó tetőteraszán 20 órától lehet menni egy kis bátorságot önteni Eszterbe és a srácokba.
