Szent László hermája fotókiállításon

Borbély Béla fényképeiből Székesfehérváron nyílt kiállítás a Szent István Király Múzeumban.

Grund
2014. 08. 14. 9:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Spányi Antal megyés püspök a Szent Királyoknak Fényes Tüköre című kiállítással kapcsolatban hangsúlyozta: Szent László hermája nemcsak a magyarok kincse, hanem egész Európáé, és a világnak is számon kell tartania. Hozzátette: a művész képein megismerhető, felfedezhető a szeretet, az emberi tartás és a tisztelet, amely „övezte és jellemezte szent királyunkat”.

Megjegyezte: tavaly jelentős Szent István-ereklyéket sikerült a városban bemutatni, idén Szent László király ereklyéit szerették volna hasonló módon kiállítani. Ez nem sikerült, ezért különös örömnek nevezte, hogy Szent László hermáját bárki szemügyre veheti a fotók segítségével.

Cser-Palkovics András polgármester (Fidesz) szerint Borbély Béla olyan művész, aki igazán szereti Székesfehérvárt, és „szemén, fényképezőgépén keresztül lelkiismeretünkre hatva alkot”. Fotói megmutatják azokat az értékeket, amelyeket meg kell őrizni a maga valójában vagy a lelkekben – fűzte hozzá.

Úgy vélekedett: miként a Székesfehérvári Királyi Napok programjai, a fotók is segítik a látogatókat abban, hogy lelkiekben, szellemiekben felkészülhessenek Szent István ünnepére.

Siklósi Gyula régész a hermáról elmondta, hogy különböző korokban készült: a legrégebbi a fejrész, a legújabb pedig a korona. László Gyula régész-történészt idézve hozzátette, hogy az ereklyetartó egy halott embert ábrázol, ami még érdekesebbé teszi az alkotást.

Borbély Béláról elmondta: 1968-ban kapta első fényképezőgépét, az egykori Pajtást mára kicserélte „ágyúcsövesre”. Gyűjti a fotózással kapcsolatos relikviákat, az építészeti, idegenforgalmi és turisztikai témák után az utóbbi két évtizedben az egyházművészeti kincsek képi megörökítése felé fordult. Többek között a székesfehérvári egyházmegyei gyűjtemény értékeiről, a Szent Jobbról, valamint a koronázási ékszerekről készített fotósorozatokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.