Péntek óta költözhetnek be a bérletesek a Szigetre. Vasárnap kora délutánra egyre kevesebb szabad sátorhelyet látni a kempingekben. A színpadok és egyéb helyszínek már majdnem teljesen készen állnak. Idén rekordszámú látogatóra számítanak a szervezők, a napi 80-90 ezres fesztiválközönség kényelmét minden eddiginél kiterjedtebb vizesblokk szolgálja majd. A 76 hektáros „mini államot” nyolcezren építették fel, közel három hét alatt. Ebben az évben négyszáz fős egészségügyi szervezet és ezerötszáz fős biztonsági szolgálat vigyáz a szigetlakókra, s angol, francia, német és holland rendőrök is szolgálatba helyezik magukat.
Idén komoly hangsúlyt fektettek a szervezők a nyugalmas zugok kialakítására. Ezeken a helyszíneken nincsen programok, ellenben remekül lehet ismerkedni, vagy csak kipihenni a fesztiválnapok fáradalmát. Ilyen a tavaly indult, és nagy népszerűségnek örvendő Sziget Beach, vagy az idei újítás, a Tábortűz elnevezésű helyszín, ahol a meghitt, gitárral kísért akusztikus koncertek rajongóit várják. A művészetrajongókat elkényezteti a fesztivál ebben az évben. A „csodaországgá” varázsolt Szigeten többek között az Albert Flórián Stadion előtti sas-szobor révén elhíresült Szőke Gábor Miklós, Wahorn András, Hervé-Lóránth Ervin, valamint a fával csodákat művelő HelloWood csapatának alkotása – egy 3000 raklapból épített Colosseum – várják az érdeklődőket.
A zenei és kulturális kínálathoz mérhetően sokszínű a fesztivál gasztronómiai felhozatala is. A sziget több pontján kialakított étteremközpontokban a magyar és a nemzetközi konyha legjava várja a fesztiválozókat. De az érdeklődők megismerhetik hazánk különféle borvidékeinek termékeit, valamint a magyar pálinkakultúra legizgalmasabb képviselőit. Az éttermek mellett ABC-k, zöldségesek, pékségek és tejboltok is találhatók a fesztivál területén.