Sziget: sátort bontanak a jövő turistái

A vasárnap esti nagyszabású záró show-val ért véget a Sziget fesztivál.

fib
2014. 08. 17. 18:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Véget ért hazánk legnagyobb tömegeket megmozgató kulturális fesztiválja. Egy hét alatt jó pár világsztár és csaknem kétszázezer külföldi fiatal látogatott a Hajógyári-szigetre. Ennek jelentőségéről pedig még a Sziget nyilvánvaló hibáinak felemlegetése mellett sem feledkezhetünk el: a rendezvény sarkig tárja hazánk ajtaját a világ minden részéből érkező fiatalok előtt.

Akármilyen nemzet fiataljaival elegyedtem szóba, egyikük sem mulasztotta el megemlíteni, hogy bár sokfelé megfordultak már a világon, ilyen fesztivállal és ilyen várossal még sehol sem találkoztak.

„Melankolikus és gyönyörű egyszerre” – fogalmazott egy francia egyetemista Budapestről szólva, egy firenzei diák pedig nemes egyszerűséggel a legszebb városnak nevezte, amit valaha látott. A helyszín mellett a rendezvény összművészeti jellegét emelte ki szinte mindenki.

Ne legyünk persze naivak, a fesztiválozók szórakozni jönnek, nem kulturálódni. Ebben az egy hétben teljesen elengedik magukat, a jókedvnek sokszor nem az erkölcs vagy a törvények, csupán a fantázia szab határt. Ám a teljes nyitottság csodákra is képes.

Elég volt végignézni az Operaház művészeinek elsöprő sikerű előadásait az összművészeti sátorban, kirúgni a csűr falát a magyarnéptánc-kurzuson, beülni a cirkuszi sátorba vagy végigjárni a fesztivál művészeti körzetét ahhoz, hogy lássuk, a nagynevű fellépők produkcióin túl komoly értékek születnek, amelyeken keresztül Magyarország nyomot hagy az ide látogatókban.

Húzónevek nélkül ugyanakkor nem lenne fesztivál, és az idén jó pár hírességet sikerült leigazolniuk a szervezőknek, a produkciók egy részére nem is lehetett panasz.

Kiemelkedően jó koncertet adott az amerikai Queens of the Stone Age, hatalmas tömegeket vonzott az elektronika: Deadmau5 és Skrillex, telt házat hozott Macklemore & Ryan Lewis, tombolt a Korn és visszatértek a ska-nagypapák: aranyos volt a Madness fékezett habzású műsora.

Aki befért, az A38 sátor koncertjeiről is elismerően nyilatkozott: volt itt Jimmy Eat World, Miles Kane, Bonobo, Palma Violets, és Stromae, akinek a koncertje alatt elszabadult a pokol.

A megtelt sátorba még többen akartak bejutni, ami miatt kis híján összenyomták a bent lévőket, a biztonságiak későn reagáltak a kialakult helyzetre, szerencsére azonban nagyobb sérülés nem történt.

Találkozhatott a közönség a hazai nagyágyúkkal is: Tankcsapda, Kiscsillag, a Nagyszínpadon mutathatta meg magát az Ivan & The Parazol, a Mary Popkids és a Punnany Massif is.

A Világfalu színpadon minőségi világzenét hallhattunk mások mellett a Rupa & The April Fishes, az El Juntacadaveres, a Besh O Drom vagy az igéző Yasmine Hamdan előadásában. Ugyanezen a helyszínen ismerkedhetett meg a közönség a magyar népi kultúrával, a pásztorok életétől a néptáncig.

Ellepte a szigetet a művészet: Szőke Gábor Miklós, Wahorn András vagy a Hello Wood alkotásai mellett installációk, díszítőelemek, vetítések, workshopok fogadták a látogatókat mindenfelé.

Megemlékeztek a szervezők a rendszerváltás 25. évfordulója kapcsán a berlini fal leomlásáról és Csilla von Boeselagerről, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalapítójáról, aki ’89-ben segítette a menekülteket.

A kommunizmus bukására emlékező falat állítottak a Kelet-Európa Vurstliban.

Különleges helyszínnel tisztelegtek az idén 70 éves Rubik Ernő és világhírű, negyvenéves találmánya, a kocka előtt is. Látványos sátorral költözött a Szigetre a Magyar Nemzeti Múzeum, az installáció hatalmas sikert aratott.

Volt Múzeumi Negyed, 16 intézmény részvételével, de kitelepült a fesztiválra több egyetem, civil és állami szervezet, és természetesen a fogyasztóvédelem is.

Hét közben a Sziget és csatolt rendezvényei kiemelt állami támogatásáról döntöttek. Kurucz Éva kormányszóvivő a bejelentés alkalmával hangsúlyozta, a Szigetre érkező fiatalok a jövő turistái.

Bár a zárónapi adatok még nem ismertek pontosan, bizonyosan új látogatócsúcs született az idei Sziget fesztiválon. Gerendai Károly vasárnap este a távirati irodának úgy nyilatkozott, 410 és 420 ezer között lesz a végső szám.

 

A főszervező felidézte, hogy korábban soha nem fordult elő, ami idén igen: még a fesztivál megkezdése előtt elfogytak a bérletek. Aztán csütörtökön már megszületett a napi rekord 85 ezer látogatóval; az elmúlt években 80 ezerben maximálták a napi befogadóképességet.


Az eddigi összlátogatószám a 2009-es Sziget fesztiválon volt a legmagasabb, 390 ezer, tavaly viszont csak 361 ezren szórakoztak az egyhetes rendezvényen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.