Sziget: Székelyföldtől a varázslatos keletig

Sokszínűségben a Világfalu verhetetlen: magyar néptánc, afrikai dobok, latin ritmusok és keleti dallamok.

Napok óta riogattak vele, csütörtökön végül a Szigetet is elérte a hidegfront. Vihar szerencsére nem volt, ám a vigasztalanul szakadó eső így is megtette hatását, a fesztivál összefüggő mocsárrá változott. Az időzítés tökéletesnek tűnt: erre a napra adták el a legtöbb jegyet, és nincs is jobb, mint nyakig érő sárban kerülgetni a rekordméretű tömeget. Nem sok mindenkit zavart persze a nehezített terep, voltak, akik egészen kreatívan használták fel a dagonyát, a régi közmondásnak megfelelően: ahol sáros tócsa van, ott előbb-utóbb bele is fekszenek. Csütörtök éjszaka ki is tették a telt ház táblát: 85 ezren voltak a fesztivál második napján.

A Nagyszínpad műsorát csütörtökön stílszerűen a Nagy-Szín-Pad verseny győztese, a Mary Popkids nyitotta, koncertjükre az eső ellenére egész szép tömeg gyűlt össze, és az arcokat elnézve senki nem távozott csalódottan. Az angol Bastille kedves szintipopja nehezen töltötte ki a hatalmas nyílt teret, de legalább az eső elállt. Így a sztárfellépők, Lily Allen és Macklemore & Ryan Lewis már ideális körülmények között léphettek színpadra. Ahogy az eddig is jól látszott, a fesztiválon a rocknak leáldozott, hiába adott felülmúlhatatlan koncertet kedden a Queens of the Stone Age, a közönség a mélységek nélküli szórakoztatásra vevő inkább, így még Lily Allen önironikus műsorából is csak egy hagyományos popkoncert maradt. Macklemore-ék művészete pedig vállaltan sosem merészkedik a felszínnél lejjebb: rázzuk magunkat vidáman, hiszen csak egyszer élünk.

A hangsúlyok eltolódása miatt az eddigieknél is nagyobb a kontraszt a könnyűzenei színpadok és a Hajógyári-szigeti domb lábánál található világzenei helyszín között, ahol hihetetlenül erős mezőny gyűlt össze idén. A Világfalu Színpadnak nevezett tér magában foglalja a világzenei színpadot, az afro, a latin és a reggae programokat, és itt kapott helyet a hungarikum-táncház is. Ez utóbbi egy – remek képzavarral élve – posztmodern csűr, amelynek falait mindennap kirúgja a magyar néptánctól megrészegült közönség. Szőke Gábor Miklós hatalmas rackajuhszobra mutatja az irányt, merre lehet nyakig merülni a magyar népi kultúrába. A táncosok napról napra kalauzolják végig a világ minden tájáról érkezett közönséget Magyarország tánctájegységein: a Felső-Tisza vidéktől Székelyföldig.Szerdán indult a világzenei forgatag a Szigeten, első nap máris egy rakás kiemelkedő produkcióval: mali dobosok, magyar cigányzene a Romengo tolmácsolásában, valamint a San Franciscóban élő hindi orvosnő, Rupa Marya által vezetett Rupa & The April Fishes.

A csütörtöki nap legizgalmasabb fellépőjének a Világfaluban a libanoni énekesnő, Yasmine Hamdan ígérkezett, koncertje pedig igazolta a várakozásokat. A sokszor – némi nyugati gőggel – arab femme fatale-ként aposztrofált hölgy a klasszikus keleti dallamokat hol rockba, hol trip hopba, hol színtiszta elektronikába mártva kalandozik felfedezetlen zenei területekre. Az egyszerre ismerős, mégis végtelenül titokzatos, távoli dalok egy különleges világot idéznek fel, ahol békében és harmóniában él egymás mellett a keleti és a nyugati kultúra.

Yasmine Hamdan önmagában igéző jelenség, kalandos élete csak tovább mélyíti művészetét. Bejrútban született a libanoni polgárháború második évében. Családjával a véres harcok elől Kuvaitba, Abu-Dzabiba, majd Görögországba menekült. A kilencvenes évek elején, a háború végeztével tért vissza hazájába, ahol az egykor soknemzetiségű, pezsgő kulturális életet élő Bejrútnak csak romjait találta. Nem sokkal később rádöbbent, hogy a zenével akar foglalkozni, meg akarja ismerni az arab hagyományokat, főként a nagy női énekesek életművét.

– Az elkeseredettség, az unalom és az álmodozás hajtott a zene felé – mondta az énekesnő a koncert előtt adott villáminterjúban. – A zene és a költészet szebbé teszi a világot, reményt ad.

Első, Soapkills nevű zenekarával máris járatlan útra lépett, az indie rock előttük teljesen ismeretlen volt az arab kultúrában. Művészete azóta sem vesztett úttörő lendületéből, a klasszikus dallamok átdolgozása, a nőiség kihangsúlyozása, és a kísérletezés a világok összebékítésére mind-mind forradalmi hatású tettek, ám – mint az énekesnő fogalmazott – nem tartja magát sem forradalmárnak, sem feministának. – Énekes vagyok, ez jön belőlem. Feldolgozom a magam körül látott világot, helyzeteket, így természetesen harcolok az egyenlő jogokért, a diszkrimináció ellen a saját értékeimnek megfelelően, de ez még nem tesz forradalmivá. Mint ahogy a származásomnak sincs köze ahhoz, hogy kiállok az arabok jogaiért, az egyenlő bánásmódért.Művészete nem mindenhol talál megértésre. Két kultúra határán egyensúlyozva – mint mondta – sokszor éppen vélt kívülállása miatt támadják. – Mindkét világban meg kell küzdenem az előítéletekkel: nyugaton gyakran szembesülök azzal, hogy egyből beskatulyáznak a származásom miatt, otthon pedig azzal vádolnak, hogy a művészetem nem maradt az arab kultúrán belül, hanem Európa felé is nyitottam. Nőként is számtalanszor ér hátrányos megkülönböztetés, amit nehezen dolgozok fel, ám ez sajnos az élet minden területén ugyanúgy jelen van.

Yasmine Hamdan első, Ya Nass című szólóalbuma tavaly jelent meg rajta a Hal című dallal, amely a Jim Jarmusch rendezte Halhatatlan szeretőkben is felcsendül. Sőt, a filmben Yasmine is szerepet kapott, önmagát alakítja, amint éppen egy klubban énekel. A jelenet végén az egyik főszereplő megjegyzi: ő Yasmine, aki egyszer nagyon híres lesz. Nincs kétségünk efelől.

A néhány éve Bejrútból Párizsba költözött énekesnő az interjú során elárulta, leginkább nomádnak tartja magát. – Nincs olyan hely, amelyet az otthonomnak érzek. Mint sokaknak a világon, számomra sem konkrét terek jelentik a hazát, hanem az illatok, az ízek és mindenekelőtt a zene. Ezek az én gyökereim.

A koncerten, az egyre hűvösebb Duna-parti éjszakában hamar világossá vált, hogy Yasmine Hamdan dalaiban nemcsak ő maga, de mindenki, az egész világ otthonra lelhet.