Szimin Behbaháni az emberséget képviselte

A gyilkolás ellen volt az iráni költő, Szimin Behbaháni. Egy éve, hogy Magyarországon járt. Búcsúzunk tőle.

Mindig is azt mondtam, amit muszáj volt kimondani: hogy a halál ellen vagyok, a gyilkolás és a bebörtönzés ellen vagyok – ezt mondta Szimin Behbaháni a BBC-nek adott interjújában 2012-ben. Egy évvel később, amikor Magyarországon átvette a Janus Pannonius-díjat, azt nyilatkozta: szeretné, ha honfitársai szabadon kifejezhetnék a véleményüket, olvashatnának és írhatnának. Ezen kívül még egy hitvallása volt, ami magyarul megjelent kötetében is olvasható: a költészetét az igazságért folytatott harc határozta meg. „Amit csak tudtam, leírtam, feltártam.” És mindemellett nagyon szerette a népét és Iránt. Világlátásának ezek az alapjai voltaképpen már az első, kétsoros költeményében is felismerhetőek, amelyet tizennégy éves korában, a második világháború alatt írt.

Óh éhes és jajveszékelő tömeg, mit teszel?

Óh szegény és lesújtott nép, mit teszel?

Ezeket az elveket aztán következetesen képviselte egész költészetében, pedig hetvenéves pályafutása alatt sok megrázkódtatást élt meg imádott hazája, Irán. A második világháború után a második nagy kataklizma az iráni forradalom volt 1979-ben. Ebben az időben az új rezsim kivégzéseiről írt verseket Szimin Behbaháni, és később is előfordult, hogy tragikus események, a számára leginkább elfogadhatatlan gyilkolás miatt kellett tollat ragadnia. Ilyen esemény volt az 1999-ben, a választási csalások elleni tüntetésen meggyilkolt egyetemista lány, Neda Agha-Soltan halála. Ugyanilyen szomorú, megfellebbezhetetlen tárgyilagossággal számolt be hazája szociális problémáiról: szegénységről, prostitúcióról, nők elleni erőszakról – a nők egyenjogúságáért sokszor felemelte a szavát. Ezért a női jogok védőinek járó Simone de Beauvoir-díjjal tüntették ki Franciaországban. Jogvégzett emberként szorgalmazta a nőket diszkrimináló jogszabályok módosítását. Bármilyen témához nyúlt, abban mindig az egyetemes emberit próbálta megragadni: a szerelemben éppúgy, mint a szegénységben, egy gyerek szenvedésében vagy a vallási különbségekben. Kétszer jelölték irodalmi Nobel-díjra, 1999-ben és 2002-ben, de végül nem kapta meg az elismerést.

A nők jogaival kapcsolatban volt honnan inspirálódnia: édesanyja kivételesen szerencsés családba született, felvilágosult szülők gyermekeként bármit tanulhatott, ami érdekelte. Zenélt, verseket írt és francia nyelvtanításból élt egy olyan korban, amikor Iránban még bűnnek számított, ha egy nő írt és olvasott. Édesapja napilap-alapító és főszerkesztő, publicista, író, történész volt. Szimin Behbaháni jogot végzett Teheránban, és bár végül irodalomtanárként dolgozott, élete végéig adott jogi, elsősorban büntetőjogi szakvéleményeket. Behbaháni határozottan fellépett például a megkövezés gyakorlata ellen.

Az iráni hatalom soha nem kedvelte a költőt. Talán a következetessége és a korrektsége, esetleg az őt övező közmegbecsülés volt az oka annak, hogy börtönt, fizikai bántalmazást nem kellett elszenvednie, de megszenvedte a cenzúrát – gyakran évekig hevertek a fiókban a művei –, és sok támadás érte a hatalomhoz közelálló sajtó részéről. Amikor 2010-ben, Franciaországba menet a repülőtéren letartóztatták, angol fordítója megdöbbenve nyilatkozott: „Mind azt hittük, ő érinthetetlen.”

A félig vak, nyolcvanhárom éves szerzőt egy éjszakán át tartó vallatás után engedték szabadon. A franciaországi felolvasóútra nem juthatott el. Útlevelét is csak akkor kaphatta vissza, amikor 2013-ban neki ítélték a Janus Pannonius Költészeti Díjat, Magyarország 2011-ben alapított nemzetközi költészeti díját. Talán ezért mondta, hogy legkedvesebb díjai között tartja majd számon az elismerést; végső soron a szabadsága egy szeletét adta vissza. A legfontosabbat, hogy költőként szabad legyen, sosem tudták elvenni tőle. – Nyilván vannak korlátozások a mindennapi életben, de minden az ember kitartásán múlik. Addig kell erőlködni, amíg sikerül elérni, amit eredetileg tervezett az ember – mondta a 2013-as pécsi díjátadó után.

Megbecsültségét témái mellett annak is köszönhette, hogy a klasszikus iráni költészet megújítója, a modern iráni költészet megkerülhetetlen alakja lett. A ghazalt, az iráni költészeti hagyomány kedvelt versformáját gyakran alkalmazta, de sokat variálta a klasszikus formákat, gyakran élőbeszédszerű, prózai részeket iktatott a versekbe. Tizenkilenc kötete jelent meg. Hatszáz vers, számos esszé és néhány novella is maradt utána. Magyarul a díjátadóra jelent meg kötete a díjat odaítélő magyar PEN Club és a Pluralica Kiadó közös kiadásában, a magyar olvasónak szól magyarázatokkal és a költő életrajzával. A válogatásban számos szerelmes verse és néhány szociális témájú költeménye is szerepel. Szimin Behbaháni-szöveget először ebben a könyvben olvashatott magyarul a közönség.

87 éves korában, amikor látását már teljesen elveszítette, szív- és légzési problémákkal egy teheráni kórházba szállították a költőt. Két, kómában töltött hét után kedden hunyt el.