A romkocsma után a festett tűzfal a pesti kuriózum

A Neopaintnek köszönhetően külföldön is híre megy, hogy a VII. kerületi utcákon műalkotásokba botlik az ember.

Madártávlat

Fotó: Székelyhidi Balázs/Magyar Nemzet

Ez a gyors tempó nem csak a művészi igényességgel együtt ébreszt tiszteletet, hanem azért is megsüvegelendő, mert a legtöbb esetben a falak komoly karbantartási munkálatokat is igényelnek, ráadásul hiába számít mostanra ismertnek és közkedveltnek a hetedik kerületi TűzfalRehab az Erzsébetvárosban program, az engedélyeztetési procedúrát – műemlékvédelmileg is kiemelt negyedről lévén szó – minden egyes alkotás esetében végig kell járni.

Részletekben gazdag látvány

Forrás: Neopaint Works

Miközben Barnabás mindezekről mesél a szemem előtt egy bámulatos fantáziavilág tárul fel és növekedik: a madártávlatból szemlélhető tájon vonat robog át, egy kisváros mindennapjai elevenednek meg, és gulliveri alakként tornyosul a látkép felé egy olvasó kisfiú alakja. Ha pedig ideje engedi a néző számtalan apró részletet és eseményt fedezhet fel: a folyón evezősök suhannak, valaki labdát dob a kutyájának, mások sárkányt eregetnek. Barnabásék tudatosan terveztek sok ilyen apró mozzanatot a képre azért, hogy kellően megragadják a kiskorú célközönség figyelmét. Nehéz elhinni, hogy a kezében tartott, A4-es papírméretnél alig nagyobb rajz mennyire élethűen elevenedik meg a falon – nem is beszélve a trükkös perspektíva támasztotta kihívásról, hiszen a tervezésnél figyelembe kellett venniük, hogy a fal hatalmas, ugyanakkor nagyon közel van magához az iskolaépülethez.

Méretarány. Jankovits Barnabás a festmény tervével

Fotó: Székelyhidi Balázs/Magyar Nemzet

Persze ez a tudatosság és profizmus nem véletlen: a csapat közel tíz éve készült arra, hogy az áhított célt, vagyis a budapesti tűzfalak megszépítésének munkáját hivatásszerűen űzhessék. Bár minden szakmai titkot nem osztanak meg az érdeklődővel, az alapvető fogások, amiket alkalmaznak, már hosszú ideje ismertek. A hosszú heteken át tervezett látképet például azzal az fogással nagyítják fel, mely már évszázadok óta ismert: a felnagyítandó képet négyzetekre osztják fel, és ezeket a négyzeteket méretarányosan felnagyítva jelölik ki a célfelületen, esetükben a falfelületeken. A kép kontúrvonalai pedig úgy kerülnek fel a falra, hogy még a műhelyükben elkészítik papírból a 160 centiméter magas és 3 méter széles sablonokat. Ezekre speciális elektromos toll segítségéve telelyuggatják, és az ezeken átfújt festékpor rajzolja majd ki a segédvonalakat – az utcai művészek körében népszerű stencilezés finomított változatáról van szó lényegében.  Ezt követően viszik fel a színeket, majd a végén még egyszer megerősítik a körvonalakat és elkészül a kép.

A Neopaint sikere egyúttal annak megerősítése is, hogy a közösségi öntudat ott szunnyad a város negyedeiben, csak nem ártana felpiszkálni. Az eddigi tapasztalatok ugyanis azt mutatják, a lakók egyöntetűen örülnek a nyilvánosan hozzáférhető műalkotásoknak, amit az is megerősít, hogy ez idáig még egy falfestményt sem rongáltak meg. Sőt, lassan a városba látogató külföldiek is célirányosan zarándokolnak el az óriási képekhez, és léteznek már kimondottan a festett tűzfalaknak szentelt szervezett budapesti tematikus séták is.

Mi több, az egyik nagy fapados légitársaság fedélzeti magazinja is alapos riportot közölt a Neopaintről, így egyre inkább úgy tűnik, a romkocsmák mellett az élővé varázsolt, a magyar főváros és a kerület történelméről és identitásáról is mesélő tűzfalak kezdenek Budapest nevezetességeivé válni. Bár a Neopaint működése kiszabadította a falfestészet műfaját a gyanúnak abból a béklyójából, ami a közvéleményben a nem túl átgondolt graffitik nyomán övezte sokáig, követőik még nincsenek nagy számban. Az egészséges konkurenciának pedig örülne Jankovits Barnabás, ugyanakkor hozzátette: nagy a városvezetés felelőssége abban, hogy ne önjelölt és felkészületlen falfirkászok valósítsák meg átgondolatlan elképzeléseiket a közterületeken.

Így dolgozik a Neopaint: itt tekintheti meg a csapat videóit