Adonisz: nem szeretem a vallást és a politikát

Amit mindenki ugyanúgy ért, nem lehet költészet - vallja a szír költő, Adonisz.

– Sokszor idézik azt a gondolatát, hogy az arab kultúrának vége van, mert az arab világ már a nyugati kultúra része, de csak fogyasztója ennek a kultúrának, nem alkotója. Ön szerint mi ennek az oka?
– Az arab kultúrában, akár fejlődéséről, akár a hanyatlásáról van szó, van egy központi erő: az újító, teremtő képesség. Ez az alkotó potencia a történelem egyes szakaszaiban gyenge, nem tud úgy érvényesülni, ahogy kellene. Ahelyett, hogy lennének olyan erők, amelyek ezt az alkotó képességet előmozdítanák, most inkább ellene ható erők működnek.

– Milyen erőkre gondol?
– Amelyek a vallást próbálják intézménnyé alakítani, és ezt az intézményt rákényszeríteni a társadalomra. Bár nem vagyok vallásos, de nem vagyok a vallás ellen sem. Csak az ellen, hogy ezt rákényszerítsék a társadalom egészére. Megítélésem szerint a valláshoz nem tartozás épp olyan tiszteletet és elismerést igényel, mint ha valaki vallásos.

– Ön alapította meg Libanonban a Költészet című folyóiratot, amely elsőként közölt arabul nyugat-európai költészetet. Ez nem az előbb emlegetett fogyasztóvá válást mozdította elő?
– A költészet nem ilyenfajta fogyasztást jelentett! Épp ellenkezőleg: alkalmas volt arra, hogy beindítsa ezt a bizonyos alkotói erőt, amiről beszéltem. Megváltoztattuk a költészet kifejezéskészletét, új jelentést adtunk az egész költészetnek. Új formát is adtunk neki, amit úgy nevezünk: prózai költemény. Valóságos költői forradalmat valósítottunk meg. Egy kultúrának sincs esélye, hogy valódi élete legyen és virágozzon, ha nem nyit más kultúrák felé. Ennek a hagyománya az arab kultúrában a VIII. században, az abbászida időszakban gyökerezik, amikor a költők nyitottan fogadták az idegen kultúrákat. Átvették a görög kultúra fontos elemeit, sőt az ő közvetítésükkel ért el ez a görög műveltség az európai kultúrába. Ennek a hagyománynak a része az is, hogy a másik ember nem egyszerűen valaki, akivel párbeszédet folytatok, hanem én magam. Az egyén csak másokon keresztül tudja igazán megérteni önmagát.

– Különleges költői nyelvet alkotott, prózaverseket, amelyekben az arab és az európai kultúra képei egyaránt megtalálhatóak. Nehéz volt rátalálni erre a nyelvre?
– Sok tapasztalatra volt szükség hozzá. A költő folyamatos gyakorlás és munka útján ismeri meg a nyelvet. Végül minden költő létrehoz egy saját nyelvet. Ön és a testvére egy anyától származnak. De maga másképp álmodik a testvérével, mint ő önnel. A költészet nyelve éppen olyan, mint ez az álom. Egy nyelven belüli másik nyelv. A felszíni jelenségek nem tartoznak ehhez a nyelvhez. Kettő meg kettő az négy, ez nem költészet. Ugyanúgy az ideológiával kevert nyelv sem költészet. Ezért szoktam mondani, hogy én nem a „tömegé” vagyok, nekem olvasóim vannak. A tömeg szükségképpen felületes megközelítést jelent: azt, hogy valamit mindenki ugyanúgy ért. Ez a „közértés” a költészet ellen van.

– Több mint harminc éve él francia nyelvi környezetben. Hatással volt ez a költői nyelvére?
– Olyan horizont vagyok, amely minden szelet szeret.

– Ötven éve nem él Szíriában. Van még rálátása arra, hogy mi történik az országban?
– Hadd meséljek el egy történetet, ami mindent megmagyaráz! Van egy ember, akinek van egy barátja: egy medve, aki őrzi az álmát, és mindig elhajtja a legyet, ami az alvó ember arcára száll. Elhessegeti egyszer, kétszer, háromszor. Végül aztán felkap egy hatalmas sziklát, és agyonüti vele a legyet, de ezzel az embert is agyonüti.

– Nyomon követi, hogy milyen a művei, a gondolatai fogadtatása Szíriában?
– Nincs pontos ismeretem, de nem is foglalkozom ezzel.

– Hogy érintette a Janus Pannonius-díj?
– Utánaérdeklődtem, hogy nem politikai díjról van-e szó, és amikor kiderült, hogy nem, örömmel elfogadtam. Nem szeretem a politikát. A magyar irodalomból néhány személyiséget ismerek, Somlyó Györgyöt például, és a klasszikusokat. A modern magyar költőket nem, mert nincsenek lefordítva.

– A másik díjazott idén Yves Bonnefoy francia költő, akinek a műveit ön fordította arabra. Személyes kapcsolat is van önök között?
– Ó, a mi ismeretségünk nagyon régi. Akkor kezdődött, amikor ön még meg sem született. Sokat beszélgetünk költészetről. Barátok vagyunk.

– A budapesti irodalmi estjén azt mondta, háromszor született meg: egyszer Szíriában, egyszer, amikor Libanonba, és egyszer, amikor Libanonból Párizsba ment. Párizsi szír költőként hivatkozzunk önre, vagy szíriai születésű libanoni költőként, aki Párizsban él?
– Hivatkozzanak rám Adoniszként.