Árpád-ház-program: a terv már kész

Az Árpád-ház-program keretében felújítják a királyi koronázó bazilikát és az uralkodók temetkezési helyét is.

Grund
2014. 09. 25. 6:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán összehívta az Árpád-ház-program megvalósítását koordináló testületet. A megbeszélésen elfogadták a szakmai tervet, melyet következő lépésként a kormány elé terjesztenek.

A királyi koronázó bazilika és az uralkodók temetkezési helyének korszerű felújításáról, a látogatóközpont kialakításáról és tudományos kutatások megindításáról már a tavaly augusztus 19-ei, székesfehérvári kihelyezett kormányülésen megszületett a döntés.

Az Árpád-ház-program célja, hogy hazánk 2022-ben az Árpád-ház európai rangjához méltó módon ünnepelhesse meg az Aranybulla kiadásának nyolcszázadik, illetve Szent István halálának ezredik évfordulóját. Tudományos kutatási és fejlesztési alprogramokból áll, amelyek korszerű módon dolgozzák fel a témaköröket, előkészítik a fejlesztési projekteket és a Kárpát-medencei ünnepi felkészülést.

A program irányító testületének feladata a szakmai keretterv elkészítése a kormány részére. A szeptember 24-ei egyeztetésen a tagok jóváhagyták a program határozati javaslatát és tervét.

A kabinet 2013. november 15-én határozott a székesfehérvári nemzeti emlékhelyhez kötődő látogatóközpont megvalósításáról, s az ezzel kapcsolatos hosszú távú koncepció kidolgozása érdekében rendelte el a testület felállítását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.