Átadták Ady felújított szülőházát

Átadták Ady Endre felújított szülőházát, valamint a tárgyait és ereklyéit őrző emlékmúzeumot Érmindszenten.

BM
2014. 09. 20. 15:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A nyíregyházi Jósa András Múzeum és a szatmárnémeti Szatmári Múzeum által indított Cult-Tour program keretében hozzávetőleg 100 ezer eurót (31 millió forintot) fordítottak az adyfalvi szülőház és a család egykori kúriája – a jelenlegi emlékmúzeum – felújítására és a kiállítás anyagának felfrissítésére, kiegészítésére.

A ház kertjében lévő Ady-szobornál tartott ünnepségen magyar és román megyei elöljárók, valamint a két ország írószövetségének képviselői mellett részt vett Kelemen Hunor román miniszterelnök-helyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke is, aki beszédében hangsúlyozta, Ady Endre életműve az egyetemes kultúra és a világirodalom részévé vált. A politikus úgy fogalmazott, hogy az ilyen ünnepségek alkalmával lehet érezni azt a felelősségét, amely a költő minden egyes tollvonásának és féltett örökségének megőrzésére irányul. A felújított emlékmúzeumban és szülőházban sikerült feleleveníteni Ady korának szellemiségét, és olyan régi tárgyakat láthat a közönség, amelyek jól mutatják, hogy sokkal többről van szó egyszerű helyreállításnál.    

Szőcs Péter, a Szatmár Megyei Múzeum főigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta, hogy az 590 ezer euró összköltségű Cult-Tour projekt segítségével több magyarországi és romániai kiállítóhelyet újítottak fel és frissítették azok kiállítási anyagait. Az érmindszenti Ady-tárlatot a család ereklyéivel, valamint a költő olyan műveivel és prózai szövegeivel egészítették ki, amelyekben elsősorban a vidékről és a családjáról írt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.