Már amikor két hete szombaton a hivatalos program részeként hatalmas sikert aratott a Parador Húngaro, érezni lehetett, a közönség különösen hálás Patrick Alexandernek, hogy elkészítette személyes hangvételű dokumentumfilmjét. Az pedig, hogy egy nagyon erős fesztiválprogramban végül megkapta a közönségdíjat, pontosan mutat rá a film érdemeire. Patrick Alexander és alkotótársa, Aseneth Suarez Ruiz érzékeny, de nem érzelgős filmet készített egy hazánkból elszármazó, de magyarságát mindvégig büszkén valló férfiról, aki afféle helyi nevezetesség lett Bogotában, Kolumbia fővárosában.
Villás György a kolbászsütőjével csendesen asszimilálódott az őt elfogadó helyi társadalomba, miközben magyarságát sem feledte el soha. Az identitáskeresés mint cél elmondható a rendező, az amerikai Patrick Alexanderről is, aki távoli magyar gyökerekkel rendelkezik ugyan – dédszülei révén egy egykor Magyarországhoz tartozó, Trianon után Ausztriához csatolt horvát településről származik –, ám hazánkhoz fűződő, mind bensőségesebb kapcsolata ettől a családi száltól függetlenül alakult ki.
1990-ben a világra nyitott és kíváncsi fiatalember cserediákként került Magyarországra, ahol a berlini fal leomlása után a Pécsi Tudományegyetem hallgatójaként szívta magába a friss magyar szabadság légkörét. Lenyűgözte az atmoszféra és a miliő, így visszajáró vendég lett hazánkban. Aztán egy különös latin-amerikai találkozás után határozta el, hogy dokumentumfilmet készít Villásról, de az alkotásba utóbb a mára Magyarországot második hazájának valló rendező saját identitásproblémái is bekerültek.
Amikor a közönségdíj elnyerése után egy fővárosi kávézóban találkoztam Ruizzal és Alexanderrel, őszintén meglepett a Magyarországgal kapcsolatos pozitív érzelmi reakció. Egészen magával ragadó volt, hogy Alexander mennyire lelkesen beszélt a változásokról, amelyeket az elmúlt húsz-egynéhány évben ő is testközelből élt meg.
– 2004-ben találkoztam először Gyuri bácsival, akkor még csak az nyűgözött le, hogy Villás és kolbászsütője, a Parador Húngaro mennyire népszerű találkozási pont Bogotában. Aztán minél többet tudtam meg róla, annál jobban foglalkoztatni kezdett egy róla szóló film lehetősége – emlékezett vissza Alexander.
Aztán minél jobban elmélyedtek az előkészítésben, annál inkább úgy tűnt, a rendező hasonló identitástörténetének is helye van a készülő filmben. Így született meg a Parador Húngaro struktúrája, amelyben a két férfi vall gyökereiről és Magyarországgal kapcsolatos meghitt kapcsolatáról.
Villásról megtudjuk, hogy 1956-ban emigrált, és némi bolyongás után jutott el Kolumbiába, ahol második otthonra lelt. Alexander pedig világutazásai során mindig kereste a magyarokat, így jutott el hozzá 2004-ben Bogotába, ahol hamarosan barátság szövődött a két férfi között. Ebből a barátságból többévnyi munka után született meg a film.
– Gyuri bácsi kezdetben nem értette, miért érdekes az ő élete, nem tudta elképzelni, miképp lehet ezt filmen visszaadni, s ez kihívás volt számunkra is – mondta Ruiz, aki filmes tapasztalatával nagy lökést adott a projektnek. Utóbb az életben is egy párt alkottak Alexanderrel, s közösen jegyzik a Parador Húngarót. Összesen majd 100 órányi anyagot vettek fel, ennek az esszenciáját kellett végül belesűríteniük mintegy 80 percbe. Az alkotásba Alexander saját családi videók archívjaiból is válogatott, ezzel is formálva a doku egyedi stílusát.
A filmet többek között 2012-ben Magyarországon a DocuArt Idegenek a kertemben filmprojekt fejlesztése keretében is tesztelték, ahol mások mellett Mátyássy Áron rendező és Trencsényi Klára dokumentumfilmes adott hasznos tanácsokat a filmeseknek.
– Szívszorító volt a részlet, amit megmutattak nekem – idézte fel Mátyássy lapunk megkeresésére. – Olyan sajátosan friss volt, amit eddig nem nagyon láttam Magyarországon. Tetszett, hogy a rendező mennyire személyesen van jelen a filmben. Másrészt megragadott a vizualitása, valamint az, hogy olyan magyar témákat feszeget, mint hogy hol vagyunk otthon, vagy hogy talán máshol kellene lennünk. Öröm volt látni, hogy amit az Ady-versekben olvasunk, azt a hangulatot egy amerikai rendező gyönyörű szépen megcsinálta egy filmen – fejtette ki Mátyássy.
És valóban, a legizgalmasabb azt volt látni a Parador Húngaróban, hogy Alexander sallangmentesen és pátosz nélkül volt képes a magyar identitásról beszélni. Hiányzik filmjéből az elfogódottság és a magyar alkotók részéről óhatatlanul rátelepedő minden negatívum. Alexander és Villás története annak ellenére szervesen illeszkedik egymáshoz, hogy stílusa és koncepciója egyedi, és sokan óvták a film készítőit: nem vezet jóra, ha egyszerre két fő karaktert követ a történet. A végeredmény Alexandert és Ruizt igazolta.
– Ez a film több mint identitáskeresés. Egy barátság története, amelynek olyan mélyebb rétegei vannak, amelyek mindenki számára mást adnak. Volt, aki haverfilmként tekintett a dokura, mások hasonló élményeiket idézték fel a megtekintés után – mesélt Ruiz a tapasztalataikról, valamint a film meleg fogadtatásáról. A Parador Húngaro világpremierje idén a Cartagena Nemzetközi Filmfesztiválon volt, a mostani cinefestes szereplés után pedig az alkotók további magyar vetítéseket is terveznek.
Benevezték filmjüket a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm-fesztiválra, emellett magyar forgalmazókkal is egyeztettek a lehetséges mozibemutatóról, valamint máris megkeresték őket filmklubok.
A házaspár Magyarországon él, Alexander jelenleg a Kaposvári Egyetemen tanít, de újabb filmes kalandba is szívesen belevágna. Mi pedig addig is hálásak lehetünk őszinte és felemelő filmjéért: mégis csak kuriózum, hogy egy amerikai szemén keresztül kerültünk közelebb a magyar identitás megértéséhez.
