Kétszáz népzenész regisztrált az I. Kárpát-medencei Népzenészek Találkozójára, ami azért is jelentős, mert ez a szakma ugyanúgy igényli a baráti kapcsolatokat, a tapasztalatcseréket, a feltöltődéssel járó együttlétet, ahogy bármelyik.
Egy orvosi konferencián is el tudom képzelni, milyen gyümölcsöző beszélgetések zajlanak a szünetekben, amikor a speciálisan egy-egy területtel foglalkozó kollégák – akik sokszor a kórházukban is egymaguk alkalmaznak mondjuk egy adott műtéti technikát – olyan beszélgetőtársra találnak, akivel végre egészen aprólékos szintig végigbeszélhetik a tapasztalataikat, ötleteiket és közösen kereshetnek választ a kérdéseikre. Nos, valami ilyesmit kell elképzelni a nap huszonnégy órájában folyamatosan szóló muzsikával: a mesterkurzusokra épülő pénteki zárt szakmai nap a szentendrei Pap-szigeten ugyanis nemcsak rendkívül jó hangulatban, de gyümölcsözően is telt.
– A hetvenes években – egyes kimutatások szerint – a fiatalság alig öt százaléka érdeklődött a népzene-néptánc iránt, ma ez az arány már húsz-harminc százalék – derült ki Andrásfalvy Bertalan széles körű történelmi ismeretekbe, a táncházmozgalom tudományos alapjairól szóló ágyazott előadásából. Ebben biztosan nagy szerepe van a médiának, elsősorban a Fölszállott a páva két lefutott szériájának, de azért hosszú idő után a közös kötetlen beszélgetésekben végre szóba került ennek a sikeres vetélkedőnek az előzménye is. Kevesen tudják ugyanis, de 2000-ben a Duna Televízió Fehér Anikó vezetésével már megrendezte ennek a kistestvérét, az első pentaton népzenei versenyt, ami azért is volt vízválasztó, mert ekkor történt meg első ízben, hogy nagynevű, idősebb muzsikusokat látványosan előztek meg az iskolapadból frissen kikerült vagy még éppen a zenei tanulmányaik közepén tartó fiatalok, jelezve, hogy a táncházmozgalom nemcsak terjed, de folyamatosan fejlődik is.
Azóta felnőtt még egy újabb generáció még alaposabb és szélesebb körű tudással, beindult a közép- és felsőfokú népzenei képzés, és ennek hatására sokkal közelebb kerültek egymáshoz a klasszikus és a népzenészek. Szó volt a táncházmozgalom múltjáról, ismét elhangzottak az ismert hőskori történetek, de a promóció és a menedzsment témaköréről is előadás szólt. Mégis a legtöbbet a mesterkurzusok nyújtották, ahol különböző területek muzsikájával, a helyes gyűjtési technikával és az adott vidék zenéjének specialitásaival foglalkoztak nagy múltú és kezdő zenészek közösen. Ez a közös munka a fiataloknak kétségkívül rendkívül inspiráló volt, arról nem beszélve, hogy kézzelfoghatóvá vált, a népzene a mai napig folyamatosan alakul a különböző hatásoknak köszönhetően, vagyis még mindig élő műfaj.
A pénteki nap élményét a szombati program mélyítette el, amikor a skanzen hagyományos népi közegébe költözött a találkozó, ekkor ugyanis az észak-magyarországi falu és a felföldi mezőváros tájegység gyakorlatilag minden egyes portáján autentikus népzene szólt. Halmos Béla tavalyi halála nagy veszteség a táncházmozgalomnak, ő volt ugyanis az első prímása. Róla fotókiállítás emlékezett meg.
A legjobb hangulat az erdélyi zenészek körében volt, ahol fokozva a fokozhatatlant, a palatkaiak népszerű prímása, Codoba Florin és a virtuóz kalotaszegi hegedűs, Varga István „Kiscsipás" közösen húzták egymás nótáit például Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója és Pávai István népzenekutató brácsakíséretével, spontán szerveződött táncház mellett.
Persze minden egyes ház udvarának megvolt a maga saját atmoszférája, így a gyimesi-moldvai helyszínnek, a tekerős, dudás, citerás dallamoknak vagy a délszláv muzsikát befogadó portának, a Tékának, a Métának, Szalonna és bandájának, és még sorolhatnánk, hány zenekarnak otthont adó portáknak. Az ismert együttesek mellé fiatalokat is beosztottak, akiknek ez egyfajta egész napos mesterkurzussal ért fel, mindamellett komoly bemutatkozási lehetőséget is jelentett.
Ez a találkozó jó lendületet adott az évadkezdésnek és hatásos figyelemfelkeltő rendezvény is volt mindamellett, hogy egyértelművé vált: több hasonló zenészrendezvény férne el a skanzen közegében. Persze a legnagyobb jelentősége nem ez, és még csak nem is az összetartozás élménye, amely nyilván a legerősebben csapódott le a résztvevőkben. A legfontosabb, hogy a népzene újra él, és a találkozón kiderült: ez a folyamat most már visszafordíthatatlan.
