A szeptember 18-ai határidőre 215 treatment (forgatókönyv-kezdemény) érkezett be a Magyar Forgatókönyvbörzére. Azt a hat filmtervet, amely részt vehet a Magyar Filmhét kísérőprogramjaként megrendezendő úgynevezett pitch fórumon, 2014. október 5-ig választja ki az előzsűri – tájékoztatott kedden a Magyar Nemzeti Filmalap.
A kiválasztott hat treatment alkotói október 16-án délután mutathatják be ötletüket a magyar filmszakmának, rendezőknek és producereknek. A kiválasztott filmtervek alkotói az eseményt megelőző héten felkészítésben részesülnek – olvasható a közleményben, amely kitér arra is, hogy a fórumon szakmai zsűri választja ki a három legígéretesebb treatmentet. A nyertes filmtervek alkotói lehetőséget kapnak arra, hogy forgatókönyvüket a Magyar Nemzeti Filmalap fejlesztési rendszerében, szakmai és anyagi támogatásával dolgozzák ki. A pályázaton kizárólag olyan filmtervek vehettek részt, amelyekkel alkotójuk korábban még nem pályázott a Magyar Nemzeti Filmalaphoz. Nem volt feltétel a filmes szakmai előélet, pályakezdők és amatőrök is benyújthatták filmötletüket.
A szervezők által felkért szakmai zsűri – Divinyi Réka forgatókönyvíró, a filmalap forgatókönyv-fejlesztési igazgatója, Taschler Andrea producer és Zomborácz Virág forgatókönyvíró-rendező – azokat a filmterveket fogja díjazni, amelyek közönségbarát, szórakoztató igénnyel készültek, ugyanakkor átélhető és érvényes üzenettel szólítják meg a mozinézőt – közölte a filmalap. Az első Magyar Forgatókönyvbörzét 2008-ban tartották, a másodikra a 41. Magyar Filmszemle keretein belül, 2010-ben került sor. Ez utóbbira 42 nevezés érkezett.