Útirajzunk első részében Füredig kalandoztunk a Balaton északi partján, de a Balaton-felvidék megunhatatlan tájai Füred után nyílnak csak ki igazán. A klasszikus fürdővárosban dönthetünk, hogy a tó partján vagy északabbra, az első dombsor mögött kanyargunk-e tovább nyugatnak. Magyarország legbájosabb tájain tehetünk errefelé köröket, s így teszünk mi is.
Füreden a nagyvázsonyi útnak indulva hamarosan felérünk egy útkanyarhoz, ahonnan tágas panoráma nyílik Tihanyra és az azt körülölelő Balatonra. Egy forduló után azonban máris a Balatonszőlős körüli hullámos dombvidék tárul a szemünk elé. Már a falu nevéből, s a dombokra kúszó szőlőkből is látszik, hogy régi borászfaluba érkezünk, ahol a 18. században érkező sváb telepesek hozták be a szőlőművelés kultúráját. Ma is Balatonszőlős a Füred környéki borvidék szíve.
A falu közepén öreg református templom áll, fehérre meszelt, vastag falain egy középkorból itt maradt, gótikus kapu nyílik. A templom körül egy ódon lelkészlak és még néhány régi parasztház áll. Innen a tovább hullámzó dombok között mehetünk tovább Pécselyig és az utána következő Vászolyig. Szántóföldek, fasorok, erdők, mezők és szőlők, köztük fehérlő présházak alkotják a táj festői összképét. Pécselytől északra nyílik a Zádorvár bukolikus völgye, benne száz és kétszáz éves présházakkal.
A völgy fölött állnak Zádorvár megmaradt falai is, amelyek egykor Kinizsi Pál közeli, nagyvázsonyi birtokait is védték; majd elpusztulása után a környékbeli öreg présházakba is beépítették köveit. Zádorvár kilátótornyából a völgyön keresztül a Balatonig, Tihanyig és a déli partokig is ellátunk. A szomszédos Vászoly ugyan apró település, de védett ősbükkössel, felújított és szállásként üzemelő vízimalommal, valamint a környékre jellemző, szépen karban tartott régi falusi házak egész sorával büszkélkedhet.
Egy Balatonra néző, lassan lejtő és tágas völgybe érkezünk: ez Dörgicse tája. Mondhatnánk Dörgicséket is, hiszen a történelem folyamán több, szép nevű településből (Boldogasszony-Dörgicse, Szentpéter-Dörgicse, Kisfalud-Dörgicse, Szarka-Dörgicse) állt össze a mai község. Az államalapítás korabeli megtelepedési viszonyokat tükröző halmazfaluban ma értékes középkori templomromok emlékeztetnek a régi évszázadokra. Dörgicse felső részén az evangélikus templom mellett találunk egy román kori templom magas falakkal megmaradt romjaira, amiket épp mostanában erősítenek meg.
A szomszédos temető mellől nyílik kilátás dél felé az erdős dombokkal keretezett völgyre, háttérben a Balaton zöldeskék sávjával és Dörgicse másik, hatalmas tornyával megkövült őrszemként álló templomromjával. A templomok körül természetesen itt is számos gyönyörű régi parasztházat találunk. S ha erre járunk, betérhetünk a Pántlika Pincészet birtokára, ahol helyi szőlőkből készült, jellemzően könnyű, fehér borokat (olaszrizling, pinot gris, pinot blanc, sauvignon blanc) kóstolhatunk, a bor mellé pedig a nyári szezonban szabadtéri konyhán készült, könnyű falatok is lecsúszhatnak.
Dörgicsénél északra fordulva, a szeles fennsíkon települt Mencshelyen keresztül egy újabb varázslatos mikrotájba juthatunk. A Nivegy-völgy öt aprófalva egymástól szinte csak egy kiáltásnyi távolságra bújik meg az erdővel koronázott, szőlőkkel borított domboldalak között. A legenda szerint a Nivegy-völgyben egykor Buda vitéz telepedett meg (innen az Óbudavár falunév), s három fia, István, Jakab és Antal oda költözhetett, ahová ki tudtak lőni egy nyílvesszőt. Így született meg Szentjakabfa, Szentantalfa és Balatoncsicsó. S mintha Óbudavár, Szentantalfa, Szentjakabfa, Balatoncsicsó és Tagyon fehérlő templomtornyai ma is egy családot alkotnának.
Közöttük szépen művelt szőlők, szalmabálákkal pettyezett szántóföldek, szürkemarhák és birkanyájak alkotnak impresszionista festményre kívánkozó, késő nyári napfényben fürdő tájképet. A Nivegy-völgyben hangulatos, minőségi borászatok egész sora, Szabó és fiától a Gergely Borházon és Hertzkáékon keresztül a Szent Antal Pincészetig várja a látogatókat és kínálja a borait – egy nyár is kevés lenne a végigjárásukhoz.
A Nivegy-völgyet nyugatról már a Hegyestű jellegzetes hegygerince zárja: mögötte terül el a Káli-medence, a Balaton-felvidék egy újabb ékköve. De erről majd egy későbbi fejezetben, most csorogjunk le a Balatonig. A völgy alatt a gyerektáboros Zánka, attól nyugatra a meredek tóparti dombra települt, nagyon csendes Balatonszepezd, majd a környék központjának számító, északi parti léptékkel nyüzsgő és forgalmas Révfülöp következik. A szemben fekvő Boglár felé ősidők óta révként funkcionáló nagyközségben a kikötő hangulatos környéke, valamint a Révfülöp fölötti domboldalon található ecséri templomrom számít látnivalónak. A középkori, török korban elpusztult Ecsér falu a ma látható gótikus templomrom körül terült el: ma vadvirágos, tücsökzajos mezők és göcsörtös tölgyek veszik körbe a magányosan álló épületmaradványt.
(Cikkünk lapozás után folytatódik!)
---- Oldal címe ----
De hogy körutunkat bezárjuk, újra keletnek vesszük az irányt. Zánkán túl Balatonakali csendes üdülőtelep a régi falu korabeli parasztházakkal övezett, Balaton-menti főutcájával és a hegyre kúszó évszázados présházaival. Akali főút menti nagy boltjában a Balaton-felvidék szinte teljes minőségi borkínálatát végigböngészhetjük, más lokális termékekkel egyetemben, nem érdemes kihagyni, ha arrafelé járunk.
Az Akalihoz hasonlóan csendes Balatonudvari a különleges, egyedi, szív alakú sírköveiről ismert, amik a 71-es út menti temetőben sorakoznak. A mintegy ötven különös sírkő a 19. század első feléből származik, legendájukat Eötvös Károly is közli a Balatoni utazásban: „Volt Balaton-Udvariban valaha egy szegény ember, valami furcsa ember, találékony elme, olyan falusi ezermester. Kitalálta, hogy a sírkövet szív alakúra kell faragni. (...) Hiszen a halott szíve is kővé válik. Előbb porrá, aztán kővé. Honnan lenne az a sok kő a mi határunkon? Azután, aki élve maradt, annak is kővé válik a szíve. Hát nem felejti el mindenki a maga halottját, akár vén volt, akár fiatal? Hát követik az emberek a holtak tanácsát? Követik jó példáját? Követik ám a rosszat, nem a jót. Hát lehetne az, ha az élő ember szíve is meg nem kövesedné? Azért csak azt mondom én: legyen az a sírkő, mint az ember szíve. Ez illik a holtakhoz is, az élőkhöz is”.
A csendes Udvari legcsendesebb zuga talán a Skrabski Pincészet a község és a Balaton fölé nyúló, erdőn keresztül elérhető hegyoldalon, ahol az olaszrizlingre, szürkebarátra és furmintra koncentráló pincészet vércsés emblémájú borait kóstolgathatjuk, s meg is aludhatunk a présházakban kialakított apartmanokban. Nem is kell mondani, innen is csodálatos a kilátás a Balatonra...
Szinte már a Tihanyi-félsziget hajlatában találhatjuk Örvényest: az apró falu régi vízimalmáról ismert, amely első formájában már 1211-ben is üzemelt a feljegyzések szerint, mellette Nepomuki Szent János szobrával díszített barokk hidacska ível át a Pécsely-patakon. Tihany mögött Aszófő húzódik meg: a kisközség már Füred vonzáskörzetébe tartozik, az állomása melletti ligetben megkereshetjük a 13. századbeli kövesdi templomromot.
Körutunkat végül Tihanyban zárjuk: a Balatonba nyúló félszigetről külön cikkeket, regéket lehetne írni. De ki az, akit errefelé járva ne vonzana a tó fölötti dombtetőre épült barokk apátsági templom, a félsziget szívében hullámzó Belső-tó, az ezt körülvevő tradicionális falu és a régóta védett természetes környezete? Ha idén megyünk Tihanyba, a legjobbkor érkezünk: tavaszra készült el a tihanyi apátsági templom felújításának első üteme, és maga a község is megújult. Felújították a hatvanas évek óta elhasználódott közterületeket, épületek és utcák újultak meg, eltűntek a légkábelek. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park létrehozta a Levendula látogatóközpontot, a bencés apátság megépítette a Porta Pacis fogadóépületet. Nem véletlen hát, hogy Tihany épp ezekben a hetekben nyerte el az Európai Falumegújítási Díjat, amire 29 település pályázott szerte Európából.
Ha kigyönyörködtük magunkat a megújult Tihanyban, az apátság melletti sétányról vagy a Rege cukrászda teraszáról tekinthetünk végig a Balaton néha tengernek tűnő, zöldeskék árnyalatokban játszó vízfelszínén. A félsziget túlsó felén, Sajkodon túl pedig a Balaton legeldugottabb partjai mentén megkereshetjük a Teázót az erdő mélyén, fűszeres teáival és házi lepényeivel. Az erdős tóparttól nyugat felé, a kitáruló Balaton fölött elnézve eszünkbe juthat Németh László, aki hosszú időt töltött Sajkodon. „A Balaton innét még ősszel is olyan, mint egy olasz öböl: a fonyódi hegy és a Badacsony közt mintha tengerre lebegnének ki a vitorlások (tán ezért is veti ki itt régi római villák kövét a föld); télen azonban a vörös nádason túl az ólmos felhők alatt már nem a Tirrén-tengerre, hanem a nemlétbe viszi ki, akiért eljön, a normann hajó” – merengett Németh a sajkodi napokban.
S amíg éveink telnek és az idők változnak, van, ami örök: a tihanyi templom román stílusú kriptájában közel ezer éve nyugszik András királyunk, szemben az apátság alapítólevelének, legrégibb nyelvi emlékünk másolatával. Tihany perjele, Korzenszky Richárd atya egy beszédében úgy fogalmazott a kripta fölötti templomban: „Örülök, hogy együtt lehetünk ebben az egy hajóban. Navigare necesse est – hajózni szükséges – nem lehet nem hajózni. Hullámok mindig vannak. A kérdés az, hogy van-e irány. Meggyőződésem, hogy van.” Úgy legyen.
