Georgi Goszpodinov: Elborította a bánat Európát

Egy este, amikor titokban Beatlest hallgattak, többet elmond, mint bármilyen kongresszus – véli a bolgár író.

Számára az volt a legnagyobb meglepetés, hogy az oral history alapján nem az ötvenes évek tűnt a legsötétebb időszaknak, hanem éppen a rendszer végnapjai, a nyolcvanas évek. – Nem hittek már abban, hogy valami megváltozhat. Nem volt jövő. Mindent, amit tettek, csak arra volt jó, hogy elfedje ezt a valóságot.

Az írót meglepte, hogy milyen sokan, több mint ötszázan jelentkeztek a felhívásra, pedig a bolgárok az ő tapasztalata szerint nem szívesen beszélnek arról, hogy mit éltek meg a szocializmus alatt. – Egyszer megkérdeztem valakit, hogy miért nem. Azt mondta: senki nem akarta meghallgatni. Az embereknek szüksége van figyelmes fülekre, és az írónak ilyen fülnek kell lennie – állapítja meg Goszpodinov.

Az egyik kedvenc története arról szól, hogy élték meg a kisiskolások a háborús propagandát a hetvenes-nyolcvanas években. Ő is emlékszik még, hogy készítették fel őket a neutronbomba-támadásra: – Huszonegy másodperc alatt kellett felvennünk a gázálarcot. Iszonyatos, szorongató érzés volt, hogy ha nem leszek kész huszonegy másodperc alatt, akkor meghalok. Közben arra gondoltam, hogy a szüleimnek nincs gázálarca, a nagyszüleim pedig egyébként is lassúak már, biztosan nem tudnák huszonegy másodperc alatt felvenni. Elmondták azt is, milyen lesz, ha ledobnak egy neutronbombát: elpusztít minden élőt, de a házak épen maradnak. Ennek az emberek nélküli városnak a képe sokáig elkísért – meséli. Ugyanezt a történetet többször is viszontlátta mások visszaemlékezéseiben. Ő valahol itt keresné a melankólia okát is: – Mindenki szembesült azzal, hogy ha valóban elkövetkezne a harmadik világháború, az elpusztítaná az emberiséget. Szerintem a vég lehetősége, az ettől való szorongás megmaradt az emberekben.

Magyarországon eddig csak egyszer járt, de fontos helye van a térképén. – Nagyapám esténként sokszor mesélt Magyarországról. Katonaként járt itt, Pécs mellett állomásoztak egy hónapot. Leginkább az maradt meg az emlékezetében, hogy a magyarok sokat hallgatnak klasszikus zenét. Összesen tíz magyar szót hozott haza magával Bulgáriába, ezeket később is gyakran elismételte. Nagyanyám valósággal féltékeny volt erre a tíz szóra; arra, hogy nagyapám eljutott Magyarországra.

Később a tizenhat éves Goszpodinov első külföldi útja is Budapestre vezetett, társadalmi munkára hozták ide a bolgár diákokat. Itt írta első szerelmes versét is. A Szent István-bazilikában jutottak eszébe a sorok.