„Célunk, hogy Hollandiát sokszínű kulturális események tükrében, új nézőpontból mutassuk be Magyarországnak. A DACS olyan holland értékek mentén szerveződik egésszé, mint a nyitottság, a fenntarthatóság, az együttműködés és a megújulás. De fontos történelmi, társadalmi témák is megjelennek, mások mellett az emlékezetpolitika, a holokauszt” – hangsúlyozta Gajus Scheltema, Hollandia budapesti nagykövete a programsorozatot beharangozó sajtótájékoztatón.
Az egyik fő attrakció a Szépművészeti Múzeumban október 30-tól látható Rembrandt és a holland arany évszázad festészete című kiállítás lesz. A csaknem száz művész több mint 170 alkotását felvonultató tárlaton Rembrandt húsz, Vermeer három remekműve lesz látható. Ember Ildikó, a kiállítás kurátora elmondta, a legnevesebb holland múzeumok mellett Stockholmból, Firenzéből, Párizsból érkeznek festmények, de a Szépművészeti Múzeum közel 500 darabból álló holland gyűjteményből is válogattak műveket, ráadásul magyar magángyűjtőktől is kölcsönöznek alkotásokat. Látható lesz például Rembrandt legkorábbiként számon tartott műve és az utolsó önarckép is, de olyan művészettörténeti szempontból jelentős alkotások is, mint az a festmény, amelyen a világon elsőként örökítettek meg egy anatómiai leckét, de a leginkább a holland festészetre jellemző csoportarcképek is helyet kapnak. A kiállításhoz kapcsolódik egy tapintható tárlat is.
Az október 3. és 12. között zajló idei Design Hét Budapest díszvendége Hollandia lesz. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának védnöksége alatt álló programsorozat szlogenje az Átvitt értelem lesz, a formatervezés és a technológia kapcsolódási pontjait kutatják ebben az évben. A fő kiállításnak, a Rotterdam Design Prize-ból álló nagyszabású válogatásnak a megújult a Várkert Bazár ad otthont. A kiállítást október 2-ától lehet látogatni. Budapestre látogat Jurgen Bey, a Makkink & Bey dizájnstúdió alapítója. A több száz, múzeumok, galériák, intézmények, cégek és magánmegrendelők számára megvalósított projektet jegyző tervező október 9-én 14:00 órai kezdettel tart prezentációt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Számos konferencia és workshop várja a szakmabelieket. A Design ökoszisztémák – konferencia a kreatív iparágak fejlesztéséről kétnapos program a gyártás és gazdasági háttér, a szolgáltatás-tervezés és várospolitika, illetve a dizájnmenedzsment együttműködését világítja meg.