Ilyen Fatih Akin filmje az örmény népirtásról

A török–német rendező, Fatih Akin egy nagy lehetőséget mulasztott el.

Nemcsak Törökországban, a világ filmgyártásában is sokáig látványosan tabunak minősült az örmény népirtás. Az örmény felmenőkkel bíró Atom Egoyan Ararát című mozija volt mostanáig az egyetlen, amely feldolgozta az agyonhallgatott tragédiát. A 71. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában vasárnap bemutatott The Cut nemcsak a második ilyen próbálkozás, de a török szülők gyerekeként Németországban születő rendezője, Fatih Akin származása miatt vissza nem térő lehetőségnek tűnt, hogy egy igazán hiteles, önbeismerő darab szülessen a történelmi eseményekről.

Korábban mindenki egyértelműen a cannes-i versenybe várta a filmet, ahova a rendező elmondása szerint „személyes okok miatt" nem ment. Ahogy most több kritikus is némi malíciával állapította meg, arra senki nem számított, hogy az okok között az is szerepelhetett, a film egyszerűen nem jó.

A The Cut ugyanis a kritikusok egybehangzó véleménye szerint teljes kudarcot vallott, és egyértelműen elszalasztotta a hiteles krónikásság lehetőségét.

Pedig az előzmények mást ígértek. Az elmúlt évek ünnepelt rendezője két remek drámája, a Fallal szemben és A másik oldalon után a The Cuttal zárta le az általa csak a „szerelem, halál, ördög” trilógiáját. A grandiózus költségvetésből – mintegy 20 millió dollárból – készült epikus darab ráadásul az első török közreműködésű filmes próbálkozás, amely az örmény népirtásról szól.Az ottomán birodalom végnapjai idején, 1915-ben mintegy másfél millió örmény meggyilkolásával az évszázad egyik legszörnyűbb népirtását végrehajtó törökök hivatalosan a mai napig nem ismerik el a tragédiát, ezért is ígérkezett különlegesnek egy török származású rendezőtől, hogy nyíltan beszél a történelmi tényekről.

A török kormányzat részéről hivatalból elítélendő film miatt török szélsőjobboldali nacionalisták már előzetesen megfenyegették Akint és stábját, hogy ha a The Cut bemutatásra kerülne Törökországban, könnyen Hrant Dink sorsára juthatnak – az örmény–török újságírót 2007-ben ölte megy egy nacionalista tinédzser.

Akin, aki elmondása szerint 7-8 évet töltött a film elkészítésével, úgy fogalmazott, a művészetért érdemes meghalni, drámájában mégis lekicsinyítette a valós események súlyát.

A rendező ugyanis a népirtást mindössze pár tucat – banditák által elkövetett – kivégzéssel tudja le, és bár az ábrázolás lehetne egy, a történelmi keretből kiemelt epizód, ám a teljes adatokról és nagyságrendről nem esik több szó. Ebből a közegből indul útnak egy, a vérengzést – a polkorrektség kedvéért humánusnak beállított török jóindulatából – túlélő, igaz, sebesülésében megnémuló örmény keresztény kovács, és mint kiderül, Akin ennél többet nem is gondolt mondani az eseményekről.

Helyette egy szentimentális Odüsszeia kiindulási pontjaként tekintett a történelemre, egy férfiről, aki átutazza a világot, hogy rátaláljon a tőle elszakított lányaira. A törökországi jeleneteket pedig – hivatalosan logisztikai okokkal magyarázva – Jordániában vették fel.

A The Cut egyesek szerint csak nem jó, mások szerint egyenesen katasztrofális mozi lett. A Guardian kritikusa „csak” az összetettséget hiányolja az előzetesen rétegzettnek ígérkező sztoriból, az Indiewire amerikai szakportál szerint viszont egyenesen katasztrofális a végeredmény, így az Ararát után továbbra is várni kell egy, a témáról szóló, komoly alkotásra.

A rendező – aki 2010-ben megpróbálta filmre vinni Dink tragédiáját, de nem talált török színészt, aki vállalta volna a szerepet – mindenesetre optimistán úgy fogalmazott Velencében, hogy a The Cut talán párbeszédet katalizálhat a török társadalomban, amely szerinte ma már sokkal nyitottabb, mint Dink meggyilkolása idején. Díjat viszont aligha nyerhet leszerepelt mozijával Velencében.