Két új pályázati felhívás a Cseh Tamás Programban

Hamarosan megjelenik két új pályázati felhívás a Cseh Tamás Programban.

Grund
2014. 09. 18. 14:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Szeretnénk, hogy a minőségi kultúrával való találkozás lehetősége egyre szélesebb körök számára legyen biztosított. A Cseh Tamás Programmal a fiatal korosztályt saját kortársain keresztül tudjuk elérni és megszólítani” – hangsúlyozta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkára a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Az államtitkár kitért arra, hogy a pályakezdő zenekarok, előadók első hangfelvételeinek elkészítését 60 millió forintos keretből támogatják a Cseh Tamás első alprogramja keretében. Hoppál megjegyezte: az államnak feladata van abban, hogy az új tehetségeknek bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak. Úgy vélte, akár külföldi megjelenésre is remény van a minőségi felvételekkel és kommunikációval.

Doncsev András, az NKA alelnöke elmondta, hogy a pályakezdő előadók és zenekarok támogatására már kiírt pályázat beadási határideje hétfőn éjfélkor jár le. A Cseh Tamás Program első pályázatával öt dal, 300 CD, egy videoklip elkészítését és a kommunikációt segítik, emellett mentort biztosítanak 25-30 előadónak összesen 60 millió forintos kerettel, egyenként 2-2 milliós összeggel. Olyan zenekarok, előadók pályázhatnak online az NKA honlapján, amelyek és akik a pályázat egy hónappal ezelőtti megjelenése előtt egy évvel már működtek és legalább két nyilvános fellépésük volt. A pályázatokat elbíráló szakmai zsűri az NKA Zenei Kollégium tagjaiból áll össze, ők döntik el, hogy a produkció kellően színvonalas-e. Hozzátette: a mentorok olyan zenészek közül kerülnek ki, akik a szakma legjobbjai és van gyakorlatuk abban, miként lehet piacra juttatni az adott előadót.

Az NKA honlapján hamarosan megjelenik a Cseh Tamás Program két másik alprogramjára vonatkozó pályázat is. Doncsev András elmondta: a program második pályázata a vidéki klubokat fogja támogatni, célja, hogy a fővároson kívüli könnyűzenei életet segítsék fellendülni. Ez a kiírás szintén 60 millió forint keretösszegű.
A sikeresen pályázó klub legalább nyolc különböző együttes koncertjét köteles megrendezni élőben, belépőkkel.

A Cseh Tamás Program harmadik alprogramjához kapcsolódó pályázat az előzenekarok fellépéseit segíti. A 80 milliós keretösszegre a főzenekarok pályázhatnak, amelyek akár két előzenekart is felléptethetnek, ha húsz perc játékidőt biztosítanak számukra.

A Cseh Tamás Program elindulását május 12-én Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, az NKA elnöke jelentette be. Az új, magyar könnyűzenei program célja, hogy támogassa a könnyűzenei utánpótlást és elősegítse a színvonalas produkciók fellépési lehetőségeit, külföldi népszerűsítését. A projekt hét alprogramból áll, a lebonyolításhoz rendelkezésre álló forrás az üres adathordozók után szedett jogdíjakból származó bevétel 25 százaléka: 2014-ben 500 millió forint, a következő két évben 100-100 millió forint biztosított a program sikeres folytatásához.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.