Nemrég hatalmas szenzáció verte fel az állóvizet a zenetudományi szakmában: Mikusi Balázs zenetörténész, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Zeneműtárának vezetője az intézmény egyik jelöletlen és azonosítatlan kéziratokat tartalmazó mappáját böngészve megtalálta Mozart a záró „török indulóról” ismert, rendkívül népszerű A-dúr szonátájának (K. 331) kéziratát, pontosabban annak négy oldalát. A felfedezés azért is jelentős, mivel eddig a mű autográfjának csak az ötödik oldala volt meg – ezt egy ideje Salzburgban őrzik –, ugyanakkor a darab egyébként is a sokat vitatottak közé tartozott, hiszen számtalan alkalommal kérdőjelezték meg egyes ritmusok, hangok, előadási jelek valódiságát, azzal érvelve, hogy nincs meg az eredeti kézirat, ami bizonyíthatná ezeket.
Sokan gondolták, hogy Mozart a nyomtatott változatot csak felületesen nézte át, és az általános vélekedés rengeteg hibát vélt látni benne. Most egyértelművé vált: valóban vannak eltérések – ritmusok, előadási jelek, sőt hangok is – a kézirat és a még Mozart életében nyomtatásban megjelent példányok között, azonban korántsem annyi és olyan jelentős az eltérés, mint azt egyes kutatók korábban feltételezték. Sőt, úgy tűnik, az autográfból kifejezetten érthetővé válik ezeknek a korábban megkérdőjelezett, az előadást is befolyásoló eseteknek a létjogosultsága és logikája. A kézirat egyébként valószínűleg tisztázat, bár azt nem tudjuk, Mozart készített-e vázlatokat a darabhoz, azonban az írás jó minősége és külleme miatt még az is felmerült, hogy esetleg erről metszették a nyomtatott változatot. Persze, azért ne gondoljuk azt, hogy ezek alapjaiban változtatják majd meg a képünket a mindenki által ismert szonátáról, a többség valószínűleg alig érzékeli, mi a különbség, azonban egy előadó számára ezek az eltérések nagyon fontos eligazodási pontokat jelentenek. Mivel a darab a zongoraoktatásnak is kihagyhatatlan részét képezi, e téren is szükséges lesz, hogy elterjedjenek az észrevett különbségek, bár nyilván a kották újranyomásához és elterjedéséhez nem kevés idő kell majd.
Mikusi Balázs világraszóló felfedezése a bizonyíték arra, mennyire fontosak a gyűjtemények, és az, hogy ezeket ne egy dohos pincében őrizzék elzárva, hanem folyamatosan hozzáférjenek a kutatók. Az OSZK-ban ugyanis rengeteg gyűjteményt őriznek, és sok olyan kézirat is található, amelyek nincsenek még beazonosítva. Ezeket jellemzően egy közös mappába gyűjtik, arra várva, hátha egy következő kolléga ráismer, és be tudja azonosítani. Mikusi Balázs zenetörténeti kutatásainak fő területe korábban is Haydnra és Mozartra irányult, így amikor a kezébe került ez a bizonyos négy oldal, az írásképből rögtön felmerült benne a gyanú, hogy ez akár Mozart kézírása is lehet. Amikor elkezdte olvasni a kottát, azonnal felismerte az A-dúr szonátát, ami ezt a sejtést még biztosabbá tette, ezért aztán utánanézett az általa is ismert ötödik oldalnak, amiről tudta, hogy a fényképe megjelent a Mozart-összkiadásban. Összevetette az írásjeleket és a vízjeleket, és mivel ezek egyeztek, a kézirat másolatát elküldte két híres Mozart-kutatónak. Így nyert bizonyságot, hogy a mű elveszettnek hitt négy oldala került elő Budapesten.
Ez persze nem annyira meglepő, tekintve, hogy abban a korban Bécs és Magyarország között elég szoros volt a kapcsolat, a könyvtár zeneműtárában őrzik a világ legnagyobb Haydn-gyűjteményét, és a bécsi klasszikát általában tekintve is jelentős anyag található az intézményben. Számos magyar főnemes állt kapcsolatban Mozarttal, akik leszármazottai később sok hasonló dokumentumot hagyományoztak az OSZK-ra, így akár az is elképzelhető, hogy további Mozart-kéziratokat is rejthet az intézmény. A négy oldal továbbra is az OSZK tulajdonában marad, csak most már a katalógusba kerül és bőrkötést is kap. Az ötödik, Salzburgban őrzött oldallal együtt immár a teljes mű a közeljövőben egy hasonmás-kiadásban is megjelenik, és digitalizált formában is hozzáférhető lesz, de a kutatók természetesen az eredetihez is hozzáférhetnek majd.
A Kutatók éjszakáján pénteken zsúfolásig megtelt az OSZK díszterme, ahol Mikusi Balázs mellett Hoppál Péter kulturális államtitkár, Tüske László, az OSZK főigazgatója, valamint Ulrich Leisinger, a Mozarteum kutatási igazgatója beszélt a felfedezés jelentőségéről, Kocsis Zoltán pedig részletes zenei elemzése mellett egy korabeli fortepianón meg is szólaltatta a hibáktól immár megszabadított A-dúr szonátát.
