– Az MKKE-t az elnökség és az igazgató kettőse működteti, szerintünk nem a leghatékonyabb módon, nem elég rugalmasan és nem igazán korszerű szellemben. Ezt szerintünk újra kellett volna gondolni, ahogy javasoltuk is korábban – mondta Halmos Ádám. Az ügyvezetők problémásnak tartják az egyesülés weboldalát, valamint információszolgáltatását a tagok és a sajtó felé, továbbá az MKKE két nagy eseményét, a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált és az Ünnepi Könyvhetet is. – A vezetőség alapvetően elégedett a saját munkájával. Pedig hosszú évek óta zajlanak ezek az események, lényegi változtatás nélkül, és ugyanazok az emberek meghatározóak a szervezet vezetésében, akik az elmúlt 25 évben – mondta Halmos.
A Vs.hu-nak azokat az értesüléseit, miszerint az volt az utolsó csepp a pohárban, hogy az idei – két hét múlva kezdődő – Frankfurti Könyvvásáron Matias borok kóstolására küldött ki meghívót az MKKE, a két ügyvezető cáfolta lapunknak. Ugyanis a kilépésükről írott levelüket szeptember 17-én küldték el az egyesülésnek, a borkóstolásra szóló meghívó viszont szeptember 18-án érkezett. – Az más kérdés, hogy az egyesülés vezetősége két napig visszatartotta a levelet, majd az elnök kommentjeivel küldte tovább a tagcégek vezetőinek – mondta Sárközy. Mint ismert, az Alexandra könyvterjesztő hálózat tulajdonosa a Matias borok névadója is egy személyben: Matyi Dezső, akinek több milliárdos tartozása van a könyvszakma felé, és éppen az MKKE előtt vállalt kötelezettséget arra, hogy a Pécsi Direkt Kft. tartozásait egy másik cégén, a Könyvbazár Kft.-n keresztül rendezi. A kötelezettségvállalás azonban csak jelképes, hiszen az MKKE-nek semmilyen jogosítványa nincs a tartozások behajtására.
Kocsis András, az MKKE elnöke, aki egyben a Kossuth Kiadó vezetője is, mélységesen csalódott a Librihez tartozó kiadók kilépése miatt. Szerinte az elmúlt években döbbenetesen csökkent a könyvszakmán belüli szolidaritás, kialakultak nagyobb érdekcsoportok, és az érdekcsoportok közötti véleményeltérések erősen leképeződtek. A Librihez tartozó kiadók igényeit pedig, amelyeket a MKKE-vel kapcsolatban fogalmaztak meg, azért nem érti, mert egy évvel ezelőtt minden tag, ellenszavazat nélkül fogadta el az egyesülés új társasági szerződését, valamint a szervezeti és működési szabályzatát. Továbbá arra, hogy az elnökség mandátumát Sárközyék szerint nem lehet visszavonni, úgy reagált, hogy „ez csacsiság, hiszen az elnökséget a tagság választja”. Kocsis szerint a kilépés rosszul érinti a szakmát, szerencsétlennek tartja a történteket. – A kormányzat nem fordít figyelmet ránk, a teljes magyar könyvszakma éves támogatása éppen, hogy átlépi a 600 millió forintot. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy az állam csecsén akarunk lógni, de méretéhez és hatásához képest nagyon kevés szubvenciót kap a szakma, a külső, nagy szponzorok is eltűntek. Csak a kiváló szerzőinkre, az olvasókra és magunkra vagyunk utalva. Tehát azt a választ, hogy egymásban keressük a hibát, és próbálunk monopolhelyzetet kialakítani, én abszolút helytelennek tartom – mondta.