Miért vannak egyedül a családra vágyó fiatalok?

Erre a kérdésre keresi a választ Skrabski Fruzsina és Kopp Krisztina Kényszerszinglik című dokumentumfilmje.

Az alkotók elmondása szerint a népszerűsége miatt esett a választás a „valóságshow” tévés műfajára. Bár ez a zsáner eddig jobbára nem túl értékes és maradandó produkciók születését eredményezte, Skrabski Fruzsináék azt gondolták,a reality keretét is lehet jóra használni. A társkeresés pedig olyan téma, ami kis túlzással mindenkit érdekel, így adott volt, hogy a film segítségével gyakorlatban mutassák be, miként is boldogul egymással hat fiatal. A film főszereplőire társkereső oldalakon, a Facebookon elhelyezett hirdetések segítségével akadtak rá. Összesen húszan jelentkeztek, közülük választottak ki hatot. Csak olyanokat hívtak be a válogatásokra, akik komoly kapcsolatra, házasságra, gyerekre vágytak. Kérdésemre, hogy tudatos döntés eredményeként kerültek kizárólag olyan szereplők a filmbe, akik képzettek és láthatóan jobban szituáltak, az alkotók úgy nyilatkoztak, hogy mindez a véletlen eredménye.

Csak az volt szempont az ideális jelöltekkel szemben, hogy komoly kapcsolatot keressenek. A jelentkezők bemutatkozása után a stáb megszavazta, hogy melyik hat fiatal kapjon lehetőséget. Számított, hogy az illető mennyire karakteres, jól tud-e beszélni és szerethető figura-e. Skrabski és Kopp szerint a filmben látható hatosfogat egyáltalán nem egynemű: vannak közöttük vidéki és budapesti szereplők, jómódúak és kevésbé jómódúak, valamint mindegyikük egész más családi háttérrel rendelkezik. A filmben ezt természetesen nem hangsúlyozták, mivel ez a téma szempontjából nem fontos. A filmben többször előkerül a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom neve, amit Skrabski Fruzsina édesanyja, Kopp Mária, a neves pszichológus alapított. A Kényszerszingli című film mögött álló rendezőpáros fontosnak tarja a mozgalom fő célkitűzését, hogy megszülessenek a kívánt gyerekek, hiszen Magyarországon a fiatalok sokkal több gyereket szeretnének, mint amennyi megszületik.

Érdekes, rokonszenves szereplőket válogatott a filmhez a Skrabski-Kopp páros. Közös bennük, hogy komoly kapcsolatra vágynak. Fotó: Kényszerszinglik

A film arra is törekszik, hogy trendivé tegye a gyerekvállalás gondolatát, és példákat mutasson be arra, hogy a helyes, okos huszonévesek is szeretnének társat, gyereket. Kérdésemre, hogy nem tervezik-e, hogy sorozattá bővítik az alapötletet, Skrabskiék azt válaszolták, hogy amennyiben igény van rá, készülhetne folytatás a Kényszerszinglikből, akár a mostani hat szereplővel, akár másokkal. Azt szeretnék, ha minél többen megnéznék ezt a filmet, és a produkció vitákat szülne. Véleményük szerint lehetne vetíteni iskolákban, társkereső klubokban és beszélni róla, hogy ki mit gondol, mi kell ahhoz, hogy valaki megtalálja a társát, és vállalhasson annyi gyereket, amennyit szeretne.

Nagyot fordult a világ: a Szex és New York szinglikommandója már a múlté

Hol van már a Szex és New York öntudatosan és fáradhatatlan menetelő, a kisszerű világon ajkán egy Cosmopolitan-bölcsességgel és a Prada cipő nyújtotta magabiztossággal átlépkedő szinglikommandója? A világ nagyot fordult az elmúlt évtizedben, és mára az egyedül élő, de társát több-kevesebb lelkesedéssel kereső fiatal felnőttekről már nincs értelme úgy beszélni, mint a szociológusok tollhegyére tűzendő érdekes szubkultúráról. Sőt, mintha épp ennek az el nem kötelezett, a korábbi társas együttélési formák, mindenekelőtt a házasság társadalmi öntőformájába nehezen beleilleszthető tömeghez képest tűnne egyre inkább kisebbségnek a húszas-harmincas éveikben családot alapítók tábora. Valószínűleg ez is késztette a már több dokumentumfilmmel – legutóbb a szovjet katonák által megerőszakolt magyar nők sorsát feldolgozó – nevet szerzett Skrabski Fruzsinát arra, hogy mostani munkáját ennek – vagyis a társkeresés buktatóinak – szentelje. Azt pedig, hogy nem holmi hatásvadász filmes ujjgyakorlatról van szó, az is mutatja, hogy a produkció alapötletét a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom adta, az alkotók szerint a magyarok sokkal több gyereket szeretnének, mint amennyi megszületik, csak nem találnak párt maguknak. Fotó: Kényszerszinglik A filmben Almási Kitti pszichológus, Gundel Takács Gábor műsorvezető és Székely András, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője elemzi a résztvevőket. Ennek ellenére nem valami életidegen és papírízű atyáskodás vagy szócséplés zajlik a szemünk előtt a vásznon, ami alapvetően három fontos tényezőnek köszönhető. Egyrészt Skrabskiék a szélesebb közönség számára már fogyasztható és jól ismert, de még mindig nem avítt valóságshow műfaji elemeit használják keretül: hat egyedülálló fiatal, három fiú és három lány ismerkedik egymással különféle szituációk – szórakozóhelyi spontánabb, majd a Momentán Társulat által rendezett irányítottabb próbatétel – segítségével. Másrészt a hat kiválasztott fiatal személyisége van annyira érdekes és rokonszenves, hogy a néző érdeklődve figyelje a történéseket, viszont nem az említett műfaj produktumaiban előforduló, a magamutogatást és a szükségletpiramis alsóbb fokait előnyben részesítő percembereit látjuk. Így viszont esély kínálkozik a megélt helyzetek értelmes és építő jellegű átbeszélésére is, és ezen a téren jó döntés volt a rendező részéről, hogy három valóban hiteles, gondolkodni képes, de az iróniára fogékony és a saját szerepét a helyén kezelő szakembert vontak be a közös együttgondolkodás folyamatába. Nem formabontó munka született, és nem is tudományoskodó dolgozat, és ezért csak hálás lehet a néző. Mert ami kiderül, az nem más, minthogy nem érdemes „befeszülni” abban az ősi játékban, ami a két nem között zajlik, ugyanakkor érdemes az öncsalást és a külvilág által támasztani vélt elvárásokat félretéve nyitottan, de az elvárásainkból nem engedve keresni a társat. .