Mobil? Mobilizmus? Nem: Mobilizmo!

Sorozatunk második részében Schuster Lóránt a P. Mobil első lemezéről beszélt lapunknak.

2014. 09. 15. 15:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A korong első száma A főnix éjszakája. Az egyetlen nóta a P. Mobil történetében, amely egy háborúellenes válogatásalbumra is felkerült.
– Biztosan így volt, erre már nem emlékszem. Talán azért válogatták be, mert a Corvin mozibeli előadásainkon a refrén alatt második világháborús és vietnami harci jelenetek mentek a filmvásznon. Mindez azt sugallta, hogy a német és az amerikai bombázók, vagyis háború és háború között igazából nincsen különbség. A Főnix éjszakája egyébként ősrégi legenda, amelyet nagyon sokan feldolgoztak. A miénk zenéjében és versében is megkülönböztethető a többitől. A szövegben a saját magát felégető, elemésztő ragadozó madár történetét írtam meg, ami nem más, mint az újjászülető élet szimbóluma.

– Billy, a kölyök.
– Abszolút filmadaptáció, ami a Butch Cassidy és a Sundance kölyök történetéről szól. Szó sem volt arról, hogy a seriffé lett áruló párbajban ölte volna meg a másikat, hanem egyszerűen hátba lőtte. A két együtt indult barátról, akik később egymás ellenségei lettek, nem direkt módon lehet asszociálni Bencsikre és Cserhátira. A számnak egyébként létezett egy Vikidál jegyezte változata is más zenével, Lőj rám címmel, ám ezt a verziót sem engedték lemezre. Végül az ismert változatot tartotta meg a zenekar és került rá az albumra. Még egy érdekesség: a Lőj rám refrénjét Várszegi Gábor, az egykori Gemini-basszusgitáros és jelenlegi üzletember (aki egyébként nagyon szerette a P. Mobilt!) találta ki.

– Szerettél már, szamuráj?
– Ugyancsak egy film ihletett a szöveg megírására, Kurosawa Vihar kapujában című mozija. Lényege, hogy ugyanazt a gyilkosságot többféle szemszögből lehet követni. Másképpen látja az áldozat, másképpen a szemtanú, és megint másképp a gyilkos.

– Varjúdal.
– Az énekesek számára nehezen megjegyezhető szöveg, hiszen a sorok nem következnek logikusan egymásból. Mindez – ha nem tűnik szerénytelennek – rengeteg nyelvi leleménnyel párosítva. A „terepszínű békegalamb" például azt fejezi ki, hogy a béke szimbóluma nem egészen ugyanaz, ahogy azt nekünk bemesélték. Ettől lett a dalban terepszínű. Ehhez jön a „deltaszárnyú pillangó" és már teljes a kép. A „bárányhimlős nagyvárosi farkas" egy kis fricska a gyermekbetegségekkel küzdő kortárs zenekarnak.

 

– Örökmozgó.
– Még Losó Laciék idejében készült, legelső számunk egyike. Koncerten az utolsók között kerül sorra, a legalkalmasabb arra, hogy itt mutassam be a zenekart.

– Mobilizmo.
– Tulajdonképpen az ember egész élete lepereg benne, a csajozástól a postás kézbesítette nyugdíjig minden. Aztán már senki se jön...

– Rock and roll.
– Rövid verset írtam hozzá, bizonyságul, hogy kevés szöveggel is ki lehet fejezni a lényeget, az idő múlását. Tudjuk, hogy a tegnap mellett, ami „nagyon régen volt", „nem várom a holnapot", hiszen fogalmam sincs, mit hoz majd. Azt viszont tudom, „hogy a régi zene még mindig szól, sokáig éljen a rock and roll". Kérdés, hogyan jutok el idáig.

– Átlagember: kétségkívül nem átlagos nóta. Hogyan jött ez az őrület?
– Sárvári Vili hozott egy zenei témát, azt, amit ma is ismerünk. Se többet, se kevesebbet. Na most, mit írjak erre? Szereztem egy statisztikai zsebkönyvet (friss adatokkal minden évben megjelent akkoriban), amiből kiírtam a főbb jellemzőket. Mellétettem egy-két közhelyet, és elkészült a dalszöveg. Vagyis a verze a könyvben közzétett statisztikai adatok felsorolásából állt. Az egyetlen énekelhető rész, a refrén arról szól, hogy „az átlagnál jobb vagy, az átlagnál szebb vagy" a közönség felé tett gesztus: vagyis, akik szeretnek minket, eljárnak a koncertjeinkre, érezzék, hogy jobbak az átlagnál. A nóta rendhagyó voltára jellemző, hogy egy találkozásunk alkalmával Bródy János is elismerően nyilatkozott róla.

– Asszonyt akarok.
– Ennek is volt egy korábbi verziója; az új felállással, a teljesen új zenére új szöveg is készült. A régi szöveget Vikidál jegyezte, a mostanit sokkal jobbnak tartom. Utalásokat itt is találunk, például „...lehet kék", ami az LGT Kék asszonyát idézi. Koncerten külön koreográfiát kapott a dal; csajnak öltözve – 45-ös, bokapántos, tűsarkú cipőben, amelyet külön kellett csináltatni, harisnyában, szoknyában, kitömött mellekkel – léptem színpadra. Érdekes volt, amikor hosszú hajjal, bajusszal, talpig női öltözékben lejtettem végig a pódiumon. Ma már – az Eurovíziós dalversenyt látva – nem is lenne annyira feltűnő... Máskor két óriási, felfújt műanyag mellet dobtunk a közönség közé, ami kézről kézre járt. Mint valami labdát, úgy passzolták át egymásnak. Egyszer aztán örökre eltűnt. Többször előfordult, hogy a törzsközönség vegyes életkorú csajtagjait tömegével hívtuk a színpadra illusztrációként. Szőnyei Tamás egyik írásában alaposan lehúzta az Asszonyt akarok szövegét, tanúságot téve arról, hogy fogalma sincs a szöveg öniróniájáról.

– Oh yeah.
– A teremtés története rock and roll verzióban elmesélve. Érdekes megközelítésben a Jóisten hat nap alatt megteremtette a világot, majd a hetediken csak „üldögél és azt hiszi, hogy kész van". Nem is csinál mást, „csak kiabál és üvölti, hogy oh yeah". Ezt is illusztráljuk a koncertváltozatokban: például a középrészben a Beatles She Loves You, yeah, yeah, yeah darabját idézzük fel. A szám megjelenése nem hozott népszerűséget számomra sem az MSZMP, sem a katolikus egyház köreiben. Akkoriban napvilágot látott egy nyilatkozatom, miszerint „nem kell szocialista brigádtagnak lennem ahhoz, hogy jól dolgozzak, és nem kell templomba járnom, hogy higgyek, vagy tiszteljem a szüleimet". Ezzel elértem azt, hogy mindkét oldal kellőképpen utált.

– Alkohol blues: ugyancsak nem szokványos darab.
– Tulajdonképpen egy bluesparódia, ami egyes kortárs bandák ilyen-olyan „blues" számainak szólt. A Kopaszkutya film rendezőjétől, Szomjas Gyuritól kaptam egy falfirkákat, illetve WC-firkákat tartalmazó füzetet. Ebben találtam az elmés háromsoros versikét: „söröcske, borocska – Baracska". Szerintem nagyon jól sikerült, arról nem beszélve, hogy ezzel komoly csapást mértünk a nem létező, magyarországi blues előadóira. A végszót, Baracska, a mindenkori dobos feladata bemondani, hiszen ekkor előbújhat a dobok rejtekéből, és teljes életnagyságban mutatkozhat a nagyérdemű előtt.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.