Több olasz operát ígér, és mellőzné az elmúlt időszakban felbukkanó „értelmetlen, vulgáris” rendezéseket Riccardo Chailly, a milánói Scala 2015. január 1-jén hivatalba lépő új főzeneigazgatója. – „Jó rendezőket kell választani, akik tisztelik az operákat” – mondta a dirigens a Corriere della Sera című milánói napilapnak adott interjújában. Arra is kitért, hogy az elmúlt években fellépő, és „bizony nem mindig remeklő” fiatal karmesterek után újra nagy neveket akar a pódiumra csábítani. Chailly januárban lép hivatalba. Elődje, Daniel Barenboim szintén világhírű karmester, aki tavaly ősszel jelentette be a lemondását, két évvel a szerződése lejárta előtt távozik.
Korábban már felvetődött a sajtóban, hogy a dalszínházat 2015-től irányító új intendáns, Alexander Pereira már 2017 előtt is inkább egy új zeneigazgatóval dolgozna szívesen – a sajtó már ekkor is Chailly jövőbeli kinevezését valószínűsítette –, de ez csak akkor lenne lehetséges, ha Daniel Barenboim lemondana posztjáról. A Corriere della Sera már korábban is úgy vélekedett: Chailly kinevezése új profilt ad az operaháznak. „Chailly jót fog tenni a Scalának, amelynek ismét rá kell találnia hivatására és azokra a darabokra, amelyek legendás színházzá tették. Ez az a karmesteri pálca, amelyre sokan vártak, mivel Chailly szereti a hagyományt, és nem tart a kortárs zenétől” – írta a milánói napilap még 2013-ban.
Rómában sokkal viharosabb körülmények között távozott nemrég a zeneigazgató, Riccardo Muti. Az operaház november 27-én nyitja meg az idei szezont Giuseppe Verdi Aida című operájával. Addigra kell új karmestert és egyben zeneigazgatót találnia a színháznak, miután a 2011-ben tiszteletbeli zeneigazgatónak kinevezett dirigens bejelentette lemondását. Döntését a „nyugodt munkához szükséges feltételek hiányával” indokolta. A római operaházat 12 millió euró (3,7 milliárd forint) adósság terheli, a művészek szakszervezetei folyamatos sztrájkkal tüntetnek a színház vezetősége ellen, a nyári programban szereplő előadások is egymás után maradtak el a zenészek vagy a kórus munkabeszüntetése miatt.
A zeneigazgató távozása után Micha van Hoecke belga koreográfus, az Opera di Roma tánckarának vezetője úgy nyilatkozott, hogy Muti feladta, és ezek után nincsen értelme a színháznál maradni. Az operaház új zenei igazgatójának kiválasztására Dario Franceschini kulturális miniszter megbeszélést hívott össze Ignazio Marino jelenlegi római főpolgármester és Carlo Fuortes főigazgató részvételével. A La Repubblica római napilap értesülései szerint egyenesen a bezárás fenyegeti a XIX. század második felében emelt római operaházat, ez azonban egy ilyen rangú intézmény esetében erős túlzásnak tűnik. A legerősebb, ezzel kapcsolatos kijelentést Róma volt főpolgármestere fogalmazta meg: Gianni Alemanno szerint „Riccardo Muti távozása halálos csapást mért az olasz főváros kulturális életére”