– Mi csak egy érdekesebb underground zenét szerettünk volna csinálni, és azt megtalálni, mi az a plusz, amit ezen belül mi tudunk adni – a Middlemist Red basszusgitárosa, Deli Soma sommás összegzése találó, a zenekar tényleg beletalált abba, hogy mi az a hangzás, amely hosszú idő óta hiányzik nálunk. A melankolikus-pszichedelikus, egyúttal erőteljesen ritmusos rockzene tényleg komoly hiánycikk Magyarországon.
Ezért hegyeztem a fülem, amikor először meghallgattam a csapat eddigi első, As If You Could Mess This Up munkacímen futó négyszámos kislemezét. A korong indító nótája, a Single Switcheroo pedig annyira erős, hogy simán elférne egy The Black Keys-albumra is, de a műfajban ugyancsak komolynak számító brit Kasabiannek sem kellene szégyenkeznie, ahogy az amerikai The National előtt is düböröghetne, a közönség simán visongana.
A Single Switcheroo egyébként nem csak az én tetszésemet nyerte el. A nóta előbb első helyezett lett az Index alternatív dalversenyén, a Számon, majd még magasabbra téve a lécet, a Deezer Young Guns elnevezésű nemzetközi tehetségkutatóján. A francia internetes zenei streamcsatorna díját ráadásul 182 ország több tízezer potenciális fiatal zenekara elől hozták el, ami nemzetközi közegben is elég jó belépő a többek között az ausztrál Tame Impala zenekar hatására 2012 év végén összeálló zenekartól.
– Tudatos volt a stílusváltás, mindnyájan ezt szerettük volna nyomni, semmiképpen sem valami fősodrású dologba akartunk belekezdeni – mondja Ürögdi Ábel, a banda dobosa. Soma szerint tényleg érezhető, hogy egyfajta űrt próbálnak meg betölteni, és annak külön örülnek, hogy rajtuk felbuzdulva egyre több ilyen zenekar mozdul rá erre a vonalra.
Ábel szerint a hiányt onnan is lehet érezni, hogy amikor közös fellépésre kerestek hasonszőrű zenekarokat maguk mellé, akkor igen nehéz helyzetben voltak. – Itt van például a The Qualitons, akikkel nagyon örülünk, hogy együtt játszhatunk. Egy éve még ők sem nyomtak ilyesmi zenét, mint most az új albumukon – magyarázza Soma. (Az A38 hajón a Middlemist Red koncertje előtt a The Qualitons új albumát, a Tomorrow's Newst mutatta be – a szerk.)