Tinédzsertörténet fesztiválos nosztalgiával

Többévnyi kitartó munka eredményeképp elkészült Kerékgyártó Yvonne első játékfilmje, a Free Entry.

– Mi volt eredetileg a szándéka a szigetes történetével?
– Az az igazság, hogy eredetileg ez nem szigetes történet akart lenni. Engem elsősorban az motivált, hogy Pusztai Lucával és Barta Ágnessel készítsek filmet. 2011-ben nyertem pályázaton egy összeget filmkészítésre, ekkor elkezdtem castingolni, de közben már tudtam, hogy azzal a lánnyal szeretnék forgatni, akivel három éve találkoztam a Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatán. Onnantól, hogy megvolt Luca, valamint osztálytársnője, Ági, éreztem, hogy párosuk ad majd többletet a készülő filmemhez. A lányok erős színházi ismereteket szereztek a gimnáziumban, később pedig forgattam is róluk egy dokumentumfilmet, hogy Kaposvárra, illetve a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakjára felvételiznek. Azért alakult úgy, hogy egy olyan történetet írok, ami a Szigeten játszódik, mert nem volt elég pénzem ahhoz, amit eredetileg szerettem volna csinálni. A pénzhiány volt az oka annak is, hogy neveztem az elkészült első harminc percet öt részletben a Webse.hu websorozat pályázatára 2011-ben. Bíztam benne, hogy ha nyerünk, akkor a jutalomból sikerül folytatni a forgatást. Nagyon jó előjelnek vettem, amikor valóban megkaptuk az egyik díjat, amivel egy kisebb pénzösszeg is járt, így nekiindulhattunk a további forgatásoknak.

– Bár több évig forgattak a Sziget Fesztiválon, mégis számomra ez a miliő inkább a múltat, semmint a jelent mutatja be.
– A Free Entry Sziget-képe valóban nosztalgikus állapotot mutat be, de azokkal a zenékkel és zenekarokkal, amelyek jelenleg a legkelendőbbek. Érezték benne ezt a nosztalgiát azok a barátaim is, akikkel 2005 környékén a Szigeten együtt buliztunk. Amikor Wiesbadenben versenyben volt a film, ott zömében negyvenes korosztály volt a közönség, és bár ők talán egyáltalán nem jártak a Sziget Fesztiválon, nekik a nyolcvanas évek nosztalgiája ugrott be, hogy milyen volt akkor Budapesten vagy Kelet-Európában járniuk. Érdekes, hogy miképp alakult a film ilyen hangvétele. Már az első változatnál észrevettem, hogy visszanyúlok a saját tinédzserkoromhoz, és amikor láttam az első vágottat, akkor már világos volt, hogy a végeredmény nem egy promófilmje lesz a Szigetnek. És ezért is folytattuk tovább a filmet a megkezdett úton. Ami pedig a zenéket illeti, azt például tudtam, hogy a Brains vagy a Superbutt zenekarok zenéit szeretném használni. Külön harcot vívtunk a Die Antwoord zenei jogaiért, nagy sikerélmény volt, amikor megkaptuk őket. A Quimby később jött, de mind a szövegek tartalmát, mind a zene hangulatát tekintve szervesen illeszkedik a Free Entrybe. Fiatal hazai zenekarok is segítettek, a Dorothy’s Legs és a Fool About. A zenekarok közül mindenki szívesen hozzájárult a filmbe kerüléshez, mi pedig kezdetektől fogva nyílt lapokkal játszottunk: jeleztük, hogy nincs pénzünk, így a zenészek jóindulatára számítottunk. Szerencsére a zenészek közül, aki már látta a filmet, elégedett volt a végeredménnyel.

– A Free Entry végül összesen három fesztiválon készült. Utólag nem érezte rizikósnak időben ennyire elhúzni a film elkészítését?
– Miközben csináltuk, a legnagyobb motivációt a folytatás utáni vágy jelentette, de az, hogy így és ennyi ideig tartott elkészíteni a filmet, nem volt tudatos. 2011-ben nem úgy vágtunk bele, hogy kimondtuk, lesz egy premierünk 2014-ben. Egyszerűen mindig felmerült még két új jelenet, amelyekkel kapcsolatban ismét össze kellett szednem a stábot. 2013-ban aztán volt egy olyan verzióm, ahol már éreztem, hogy a munka végéhez közeledek. Ebben voltak még olyan magyarázó interjúk, amelyek egyértelműsítették a történetet, a viszonyokat, a lányok droggal való kapcsolatát. Az a változat 85 perc hosszú volt, aztán volt egy olyan döntésünk, hogy kivágjuk a mintegy tízpernyi interjút. Végignéztük az így kapott 75 percet Kastner Judit producerrel, és tudtuk, hogy finisbe értünk. Innentől kezdve már csak az utómunkával kell foglalkoznunk, ami újabb félévig tartott.

– Ezeket az interjúkat hogyan kell elképzelni, mint egy áldokumentumfilmet?
– Meghirdettem egy felhívást, hogy bárki jelentkezzen, aki megosztaná a szigetes élményeit velem kamera előtt. Többségében zenészek, barátok, ismerősök jelentkeztek. A rögzített felvételek olyan szituációkat idéztek fel, amelyek rímelnek mindarra, ami a lányokkal történik.

– A két főszereplő lány az életben is Sziget fesztiválozó?
– Nem, sőt, akkor voltak először a Szigeten, amikor kimentünk forgatni. Élvezték ugyan a kintlétet, de alapvetően ez számukra kemény munka volt. Nem volt lehetőség egy pohár alkohol elfogyasztására sem, és általában sem volt arra mód, hogy a fesztivált mint bulihelyszínt ismerjék meg. Remélem ugyanakkor, hogy a két lánynak a Free Entry segíthet színészi elképzeléseik megvalósításában. Luca egyébként jelenleg a Gór Nagy Mária Színitanodájába jár, Ági pedig Kaposvárra, Vidnyánszky Attila osztályába, így hát mindketten készülnek is erre a pályára.

– Számomra nem volt éppen pozitív a lányok története. Meglehetősen kiábrándult a tinédzserek világa a Free Entryben.
– Elfogadom, ha valaki így gondolja. Wiesbadenben is kaptam hasonló visszajelzést: megkérdezték például, hogy valóban ennyire reménytelennek látom-e a saját generációmat. Engem meglepett ez a kérdés, hiszen távol áll tőlem, hogy tanmesét készítsek. Talán ezért is lehet, hogy mások viszont még ennél is kritikusabbnak szerették volna látni a filmet. Számomra ez egy barátság története, amit igyekeztem szeretettel elmesélni. A kiábrándultságot talán azért lehet benne érezni, mert előbb-utóbb minden elmúlik, egy fesztivál, a fiatalság, az ártatlanság – de csak azért, hogy aztán valami új következzen. Ezért is csillan meg hajnalban a fény, a felkelő nap sugara az utolsó jelenetben.