Litván zsidó bevándorlók hatodik gyermekeként látta meg a napvilágot az ohiói Cleveland városában. Apjába is szorult némi festői hajlam, igaz csak utcai feliratokat készíthetett, így támogatta fia művészi törekvéseit. A törekvő férfi rövidáru üzletet nyitott, de gyermekeiről nem sokáig tudott gondoskodni, mert amikor boltját kirabolták, az átélt izgalmak miatt szívrohamot kapott és meghalt.
Az alig tízévesen árván maradt Siegel számára a sci-fi filmek és a képregények világa jelentett némi vigasztalást. Kiterjedt levelezést folytatott a tudományos-fantasztikus történetek rajongóival, köztük a később a műfaj „pápájaként” emlegetett Jack Williamsonnal. Maga is írt történeteket, amelyeket saját kiadású füzetekben publikált, miközben iskolája újságjánál is dolgozott.
Visszahúzódó és magányos fiú volt, de egy Tarzan-paródiával sikerült népszerűségre szert tennie kortársai között.
Siegel tizenhat évesen ismerte meg Joe Shustert, akivel később közösen alkották meg Acélember, azaz Superman figuráját. Hősük 1933-as megszületésekor még kopasz és gonosz tudós volt, aki világuralomra tört.
A ma ismert Superman ötlete 1934-ben egy éjszaka pattant ki Siegel fejéből: megnyerő külsejű hőst képzelt el, aki a földönkívüli Krypton bolygóról származik, nevelőszülőkkel él. Amikor ráébred, hogy rendkívüli adottságokkal rendelkezik és olyan dolgokra is képes, amikre egyetlen földi halandó sem, eltökéli, hogy kideríti: mi célból jött a világra és mi a küldetése, erejét pedig az emberiség javára használja.
Supermant Shuster öltöztette abba a testhez simuló jelmezbe, ahogyan ma milliók ismerik.
Siegel soha nem titkolta, hogy a történetben valójában a szerelmi szál a szíve csücske, pontosabban Lois Lane, aki sóvárogva vágyakozik Superman után. Amikor Superman negyvenedik „születésnapját” ünnepelte a világ, és az újságírók a kezdetekről faggatták, Siegel elfogódottan, emlékeivel küzdve mesélt magáról, arról a vézna és szemüveges kisfiúról, akit számtalanszor utasítottak el választottjai.
„Több gyönyörű lányba is szerelmes voltam, de ők vagy észre sem vették, hogy létezem, vagy nem érdekelte őket, hogy létezem. Arra gondoltam, mi lenne, ha olyan képességekkel rendelkeznék, amelyekkel autókat tudok felfordítani, felhőkarcolókat átugrani” – mondta.
