− A P. Mobil első korszakát lezáró albuma a Heavy Medalt követő évben látott napvilágot. A borítón azonnal szemet szúr a felirat, amiből adódik a kérdés: vajon miért a Rocklegendák-sorozat harmadik darabjaként tüntették fel a zenekar (valóban) harmadik stúdiólemezét?
− A Honfoglalás szvit lemezmegjelenését, mint mindent, ami a nemzettel, netán össznemzettel összefüggött, az illetékesek elvetették. Miután az 1978-ban rögzített Láng gépgyári koncertalbumot akkoriban nem voltak hajlandók megjelentetni, az 1984-es kiadásra az általuk korábban indított Rocklegendák-sorozat keretében került sor. A lemez A oldala a szvit öt tétele, B oldalára pedig az addig kiadatlan számok kerültek. A régi dalokat az új felállású zenekar játszotta fel, Wilperték pedig ragaszkodtak a korábbi tagok közreműködéséhez. Így Vikidál énekelte a Honfoglalás utolsó tételét, az Újhazát, Bencsik két-három szólót helyezett el a szvitben, Cserháti pedig a borítón való feltüntetés ellenére sem szerepelt a felvételen. Lényeg, hogy a hanglemezgyár durván beavatkozott egy zenekar életébe.
Földes Lászlótól származik az információ, miszerint a hanglemezgyár birtokában lévő, Honfoglalást tartalmazó szalagot saját maga mutatta meg az István, a király forgatókönyvírójának, Boldizsár Miklósnak. Tehát az nem keveredett el sehová, mint arra később hivatkoztak, tudtak róla és dugdosták.
A darabnak 1977-ben álltunk neki és ’78 nyarán már játszottuk a Budai Ifjúsági Parkban, ahol az első alkalommal több ezer ember térdelve hallgatta és figyelte az előadást. Ezek után nem csoda, ha az arra szakosodott figyelő és nyilvántartó szervektől a „bűnlajstromom” mellé megkaptam a nacionalista és irredenta minősítést is.
− Milyen háttérmunkák előzték meg a megjelenést?
− Mikor Wilperték rászánták magukat a kiadásra, első elképzelésem szerint a lemezborítón Magyarország térképe szerepelt volna. Természetesen nem járultak hozzá. Ekkor Turcsák Tibor és Medgyesi Tibor hangszerkészítőkkel csináltattunk egy Magyarország alakú, működő gitárt. Aminek az ötletét később az LGT is le akarta nyúlni. Ehhez kapcsolódó történet, amely szocialista TV-ben elmesélve nem aratott osztatlan sikert a vezérkar körében, amikor két fiatal rocker felfedezve a Honfoglalás-lemezt egy kirakatban azon tanakodott, vajon milyen gitárt ábrázol a kép. Aztán valamelyik megválaszolta: nem látod? Csonkát!
Végül kemény csatározások eredményeképpen a hátsó borítóra mégiscsak rákerülhetett Magyarország vízrajzi térképe. A honfoglaló magyarok bejövetelének irányát nyilakkal jelöltük, amelyek véletlen (?) hasonlóságot mutattak a II. világháborús megszálló szovjet csapatok mozgási útvonalával.
− A Honfoglalásért − legalábbis a korabeli lapok tanúsága szerint − a KISZ valamilyen kitüntetésben részesítette a P. Mobilt. Ezek szerint mégiscsak átvettétek a „heavy medalt”?
− Ez megint csak legenda, amit Sebők Jánosék írtak meg valahol. A rendszer már az utolsókat rúgta − belénk −, mikor megjelent a hír, hogy kitüntettek bennünket, aminek sehol, semmilyen nyoma nincs. Se oklevél, se plecsni, de még egy meleg kézfogás sem. Amúgy megérdemeltük volna, át is vettem volna a zenekar nevében.− Honfoglalás. Szvit öt tételben, amely jó pár évvel megelőzte a korát.
− A P. Mobil elsőként jelentkezett olyan, a magyarság őstörténetét feldolgozó anyaggal, amely nemcsak korát, de az István, a királyt is hat évvel előzte meg. A szvit nem kizárólag a magyarság időszámításunk előtti 896-os honfoglalásáról, és az azóta történelmileg is alátámasztott többszöri honfoglalásról szól, hanem a rockzene magyarországi honfoglalásáról, illetve a P. Mobil honfoglalásáról. Valamint zenei és egyéb értelemben arról, hogy lehetek-e magyar a saját hazámban, aminek a neve Magyarország.
− Milyen körülmények között született a darab?
− 1977 nyarán egy IFA teherautóban zötykölődve, éjjel a csillagos ég ihletett a bevezető négy sorra: „Azok a hegyek még ma is állnak / Azok a folyók még ma is futnak / Az a csillag még ma is mutatja az utat / Az a nép még ma is él”. A zenekar a Pesti műsornak adott interjúból tudta meg, mire készülünk. Aztán megcsináltam a vázlatot, megszülettek a tételcímek, amiket aztán Bencsik, Cserháti és Kékesi Bajnok megzenésítettek. A verseket, az említett bevezető kivételével, teljes egészében Földes Lászlóra bíztuk. Az ő szövege elsősorban a Mondák könyve szereplőinek – nem feltétlenül történelmi hűséggel – a neveit és történéseit követi.
− Menj tovább.
− Első szerzeményeink egyike, amely egy összefüggő szvit részét képezte. A mai napig nem tettünk le arról, hogy a Kintornás szerencséje rockoperettet megcsináljuk. Miklós Tibi barátunk még a halála előtt megírta a forgatókönyvet, ami egy színdarab vagy akár film alapja lehet. Az Örökmozgó, A király, a Hajsza, a Lódentánc mind a mű egy-egy betétdala; a Menj tovább is ezek közé tartozott
− Csak úgy, mint a soron következő Kétforintos dal.
− Az öreg verklis dala. Bérházakba, körfolyosós emeletes épületekbe jártak az öreg kintornások, akik verklivel, sípládával kerestek pár forintot. Megálltak az udvaron, tekerték a szerkezetet, amiben sokszor igen kopott lemez recsegett. A lakók megjelentek a zenére, és papírba csomagolt aprópénzt dobáltak a földre a művész elé. Ezt a hagyományt jelenítette meg a P. Mobil koncertjének közönsége, mikor a szám alatt dobálták nekünk – hozzánk – a kétforintosokat vagy „bélásokat”, ahogy akkoriban neveztük. Maga a dal refrénje tíz szótagból áll, akár a Generál együttes A felhők fölött mindig kék az ég című slágere.
Meg kell, mondjam, az opus kevésbé tetszett, de ha nekik bejött a tízes szótagszám, gondoltam, nekem is, ezért írtam így a refrént. Bejött. Koncerteken az egyik legsikeresebb szám, amit a közönség velünk – és egyedül – énekel, és aminek a koreográfiája is érdekes. Előfordult, hogy egy fából készült verklit vittem a színpadra illusztrációként, amit mindvégig a turnébuszban ölben tartva szállítottam, később kidobtam a buszból. De a 100 wattos tapsgép, Golecz Géza technikusunk munkája is − ami eleinte két összezsanérozott deszkalap, később stilizált, kivágott ujjakkal, páros kézformát mintázott − a hangulatfokozó elemek részét képezte.
A szám a Menj tovább-bal együtt első, 1978-as kislemezünk anyaga.
− Az út másik felén, vagyis Rocktóber. Immár harmadszor találkozunk a kényszerű címváltoztatással.
− Ismételten meg kellett változtatni a címet, mert – egyébként nem véletlenül – október 23-ra asszociáltak. De ez is a duplafedelű értelmezéshez tartozott: egyrészt valóban magát az 1956-os forradalmat szimbolizálta, ugyanakkor a mi zenei forradalmunkat is jelentette, ami a dalban összeért.
Az előző lemezünkön hallható Lámpagyárban sem volt ez másképp: „a csillagokat lehozták” sor, a közhely melletti másik értelmezésben, a vörös csillag leverésére is célzott. Ennek szinonimájaként a Rocktóberben az „összedől az üvegház” sor sem feltétlenül a levitézlett ávósokkal tömött ORI-üvegpalota – akkor még meg nem jósolható – végzetéről szól; ugyanúgy a „melegházi” élőlények, a bura alatt tartott szocialista tábor későbbi összeomlását is vizionáltam benne.
− Tűzimádó.
− Nagyanyámat Ócsag Juliannának hívták, akinek akkoriban Tolna megyében, Nagyszakolyban éltek leszármazottai. Egyik rokonunk − aki szintén Ócsag − mesélte, hogy Iránban járva, nevének hallatán az emberek leborultak előtte. Mégpedig azért, mert a perzsáknál a több ezer éves szent tűz őrzőit, akik köztiszteletben álló emberek voltak, ócsagnak nevezték. Ez az oka, hogy negyven évvel ezelőtt megírtam a Tűzimádó című számot.
Mint a legtöbb dalhoz, ehhez is tartozott koreográfia. A Skorpióval való közös turnénkon lábasban égő denaturált szeszt vittem színpadra, ami egy mozdulatnál kilöttyent a karomra. Volt annyi lélekjelenlétem, hogy nem dobtam el a tálat, hiszen beláthatatlan következményekkel járt volna. Égő karomat a színfalak mögött függönybe tekertem, így legalább nem terjedt tovább a láng. Ezzel együtt sikerült komoly sérüléseket szereznem. Pár szám után következett a Gálya, ami alatt fakalapáccsal egy tuskót verek ütemre. Nem állítom, hogy a művelet jót tett volna az alaposan felhólyagosodott tenyeremnek
− Pokolba tartó vonat. Az eredeti, analóg kiadványon csak Vonat.
− Jobbnak találták a rövidített címet. Az ötletét egy hasonló címet viselő novella adta. Olyan emberről szólt, aki megjárta az élet elnevezésű létra minden fokát, és mindig boldogtalan volt. Nem érezte jól magát szegénynek, de gazdagként sem, elégedetlen volt betegnek és egészségesnek egyaránt. Aztán megtudta valahonnan, hogy az éjszakában, csendben megjelenik egy vonat, amely mindenhol megáll, és erre fel lehet szállni. Ez a vonat egyenesen a pokolba tart. És ott a vonaton, útban a pokol felé életében először jól érezte magát
Ezt próbáltam a szövegben visszaadni. A zenei részben Samu nagyon jó gitárszólót helyezett el, Totó és a későbbi dobosok pedig a szám végén egy hosszabb dobtémában a vonat zakatolását idézték fel.− „Sok városban jártunk, de számot csak egyről írtunk”: Miskolc!
− Sokszor konferáltam fel így a számot. Kiegészíteném azzal, hogy a dal végén, az adott helyen, ahol éppen elhangzik, meg szoktam kérdezni: „de mi a helyzet az XY településsel?” Korai nótáink egyike, még a csepeli papírgyár egyik helyiségében próbáltunk. Samu hozta az ötletet, a verze nagyon, de a refrén egyáltalán nem tetszett. Kicsit megsértődött, de a következő próbára már hozta az új, ma ismert változatot.
A szövegötlet onnan jött, hogy rengeteget játszottunk az iparváros ifjúsági parkjában, emiatt sokan gondolták, hogy miskolciak vagyunk. Szövegíróként Földest jegyeztük annak ellenére, hogy a „180 kilométer, néha több" kezdősoron kívül összesen hét sort írt, a többi az én munkám. A dal több kortárs rockzenekart is „megihletett”, lásd: Paks, az atomváros.
− Utolsó cigaretta. Ideális zárószám, lemezen, koncerten egyaránt.
− Érdekesség, hogy az Utolsó cigi riffjével fejeződik be a Kopaszkutya című film, ami előrevetítette a folytatást. Ami igazából máig nem készült el. Ha már a riffnél tartunk, létezik egy szám, Billy Squiertől az Everybody Wants You, amely később, 1982-ben született; a két bevezető rész kísértetiesen egyezik. Nem feltételezem a plágiumot: többször előfordul, hogy gitározás közben rátalálnak ugyanarra a riffre, dallamtöredékre egymástól egyébként független muzsikusok.
Érdemes a kezdősorokra figyelni: „Falamról eltűntek a hősök / A szelíd vándor kék motorján kitart még”. Ha bemész egy tinédzser szobájába, látod, a fal teleaggatva kedvenc plakátjaival, amiket a soron következő festésnél leszednek, és soha nem kerülnek vissza. S. Nagy István a Piramisnak megírta a „Ha volna két életem” opust, ami erősen hajazott az egykori „a Munkásőrnek egy a baja: nincsen három élete” borzalmas csasztuskára. Erre született válaszként az Utolsó cigi, hiszen új életet lehet ugyan kezdeni, de kettő semmiképp sem lehet.
A dal üzenete: egy életed van, azt kell élned, ahogyan tudod, és ahogy engedik.„Visszatérés Babolcsai nénivel” – A P. Mobil 45 című sorozatunk a jövő héten folytatódik a zenekar negyedik (sor) nagylemezéhez kapcsolódó érdekes történésekkel.
