Lóversennyé változtatták a nagy fogadóirodák az irodalmi Nobel-díj esélylatolgatását az elmúlt években. Nem csoda, hiszen hatalmas biznisz lett a szerencsejáték ezen formája, nagy pénzt szakít, aki a megfelelő alkotóra tesz. Így szükségszerűen a botrányok sem kerülik el a Nobelt, majd minden évben meggyanúsítják a díjat odaítélő bizottságot azzal, hogy előre kiszivárogtatják a győztes nevét.
Mint ismeretes, Alfred Nobel feltaláló 1895-ös végrendelete alapján osztják ki minden évben az elismerést, 1968 óta hat kategóriában. A díjjal járó pénzösszeget az alapító vagyonának kamata biztosítja. A Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ítéli oda, a békedíjról viszont a norvég parlament által kijelölt Nobel-bizottság dönt. Az irodalmi kategória jelöléseit február 1-jéig kell leadni, április–májusban a bizottság leszűkíti a kört, szeptemberre pedig meghozzák a döntésüket, mostanra tehát célegyenesbe értünk.
Persze a felfokozott versenyhangulatban sem feledkezhetünk el róla: itt elsősorban irodalmi minőséget ismernek el, még akkor is, ha sokan egyből a politikai ideológia nyelvére fordítják le az aktuális díjazás indoklását. Ennek megfelelően értékelődött fel sokak szemében az utóbbi években az arab irodalom, és került előtérbe például Assia Djebar algériai írónő vagy a szír Adonisz, akiket idén is a legesélyesebbek között emlegetnek. Megfelelő életmű nélkül persze hiába a politika, aligha merülne fel bárkinek a neve az esélyesek között.
A nagy számok törvényét emlegetve hirdetik ki sokan már előre győztesnek a kenyai Ngugi wa Thiong’ót. Eddig négy afrikai írót tüntettek ki Nobel-díjjal, Fekete-Afrikából pedig csak a nigériai Wole Soyinka kapta meg, ő is 1986-ban. Épp itt az ideje, mondják a jól értesültek. A kenyai szerző esélyeit növelheti, hogy az angolról visszatért törzse, a kikujuk nyelvéhez. Ez a fajta kiállás mindig vonzóvá tesz egy jelöltet. És ha már Afrika, említsük meg a szomáliai Nuruddin Farah nevét is, aki szintén sokat foglalkozik a kolonizáció problémájával.
A japán Murakami Harukit olyan régóta emlegetik az esélyesek között, hogy a legtöbben már biztosra veszik, sosem kapja meg. A Norvég erdő, a Kafka a tengerparton vagy az 1Q84 szerzője az egyik legismertebb szerző a listán, ám a népszerűség nem jelent előnyt. A pletykák szerint van azonban, ami kifejezetten hátrányos, mégpedig ha az ember amerikai. Néhány éve szivárgott ki, hogy a svéd akadémia nem részesíti előnyben az egyesült államokbeli szerzőket, két évtizede nem is kaptak díjat. Így lehet, hogy Joyce Carol Oates, Philip Roth, Thomas Pynchon, Cormac McCarthy, Richard Ford és Don DeLillo idén is hiába reménykedik. A kanadai Margaret Atwoodnak pedig a tavaly díjazott honfitársa, Alice Munro miatt csökkennek az esélyei.
Közép- és Kelet-Európa több alkotóval is képviselteti magát. Az örök esélyes Milan Kundera és Peter Handke mellett a román író, költő, esszéista Mircea Cartarescu, a tavaly a díj kihirdetése előtti pillanatban a legesélyesebbnek mondott belorusz író, oknyomozó újságíró Szvetlana Alekszijevics, Adam Zagajewski lengyel költő, író és Ismail Kadare albán író szerepelnek a lehetséges díjazottak között. És természetesen Nádas Péter, akinek neve minden októberben automatikusan felbukkan.
De nem szabad elfeledkezni Ko Un dél-koreai és Bei Dao kínai költőkről, valamint a díjhoz földrajzilag legközelebb élő Jon Fosse norvég drámaíróról sem. Az ő nevük bejelentése sem okozna hatalmas meglepetést. Ahogy a két olasz jelölt, Umberto Eco és Dacia Maraini, a portugál António Lobo Antunes, a francia Patrick Modiano vagy a holland Cees Nooteboom díjazása sem.
Két örök esélyesről és a kötelező kakukktojásról is emlékezzünk meg: a magasan díjazott izraeli Amosz Oz, a Sátáni versek után kimondott fatva miatt bujkáló Salman Rushdie és Bob Dylan is minden évben felbukkannak az esélyesek között. A fogadási listák persze sokszor még irányadónak sem jók, bár az utóbbi években többször az utolsó pillanatban előretörő szerző bizonyult befutónak. Csütörtökön kiderül, idén is így lesz-e.
Mint ismeretes, Alfred Nobel feltaláló 1895-ös végrendelete alapján osztják ki minden évben az elismerést, 1968 óta hat kategóriában. A díjjal járó pénzösszeget az alapító vagyonának kamata biztosítja. A Nobel-díjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ítéli oda, a békedíjról viszont a norvég parlament által kijelölt Nobel-bizottság dönt. Az irodalmi kategória jelöléseit február 1-jéig kell leadni, április–májusban a bizottság leszűkíti a kört, szeptemberre pedig meghozzák a döntésüket, mostanra tehát célegyenesbe értünk.
Persze a felfokozott versenyhangulatban sem feledkezhetünk el róla: itt elsősorban irodalmi minőséget ismernek el, még akkor is, ha sokan egyből a politikai ideológia nyelvére fordítják le az aktuális díjazás indoklását. Ennek megfelelően értékelődött fel sokak szemében az utóbbi években az arab irodalom, és került előtérbe például Assia Djebar algériai írónő vagy a szír Adonisz, akiket idén is a legesélyesebbek között emlegetnek. Megfelelő életmű nélkül persze hiába a politika, aligha merülne fel bárkinek a neve az esélyesek között.
A nagy számok törvényét emlegetve hirdetik ki sokan már előre győztesnek a kenyai Ngugi wa Thiong’ót. Eddig négy afrikai írót tüntettek ki Nobel-díjjal, Fekete-Afrikából pedig csak a nigériai Wole Soyinka kapta meg, ő is 1986-ban. Épp itt az ideje, mondják a jól értesültek. A kenyai szerző esélyeit növelheti, hogy az angolról visszatért törzse, a kikujuk nyelvéhez. Ez a fajta kiállás mindig vonzóvá tesz egy jelöltet. És ha már Afrika, említsük meg a szomáliai Nuruddin Farah nevét is, aki szintén sokat foglalkozik a kolonizáció problémájával.
A japán Murakami Harukit olyan régóta emlegetik az esélyesek között, hogy a legtöbben már biztosra veszik, sosem kapja meg. A Norvég erdő, a Kafka a tengerparton vagy az 1Q84 szerzője az egyik legismertebb szerző a listán, ám a népszerűség nem jelent előnyt. A pletykák szerint van azonban, ami kifejezetten hátrányos, mégpedig ha az ember amerikai. Néhány éve szivárgott ki, hogy a svéd akadémia nem részesíti előnyben az egyesült államokbeli szerzőket, két évtizede nem is kaptak díjat. Így lehet, hogy Joyce Carol Oates, Philip Roth, Thomas Pynchon, Cormac McCarthy, Richard Ford és Don DeLillo idén is hiába reménykedik. A kanadai Margaret Atwoodnak pedig a tavaly díjazott honfitársa, Alice Munro miatt csökkennek az esélyei.
Közép- és Kelet-Európa több alkotóval is képviselteti magát. Az örök esélyes Milan Kundera és Peter Handke mellett a román író, költő, esszéista Mircea Cartarescu, a tavaly a díj kihirdetése előtti pillanatban a legesélyesebbnek mondott belorusz író, oknyomozó újságíró Szvetlana Alekszijevics, Adam Zagajewski lengyel költő, író és Ismail Kadare albán író szerepelnek a lehetséges díjazottak között. És természetesen Nádas Péter, akinek neve minden októberben automatikusan felbukkan.
De nem szabad elfeledkezni Ko Un dél-koreai és Bei Dao kínai költőkről, valamint a díjhoz földrajzilag legközelebb élő Jon Fosse norvég drámaíróról sem. Az ő nevük bejelentése sem okozna hatalmas meglepetést. Ahogy a két olasz jelölt, Umberto Eco és Dacia Maraini, a portugál António Lobo Antunes, a francia Patrick Modiano vagy a holland Cees Nooteboom díjazása sem.
Két örök esélyesről és a kötelező kakukktojásról is emlékezzünk meg: a magasan díjazott izraeli Amosz Oz, a Sátáni versek után kimondott fatva miatt bujkáló Salman Rushdie és Bob Dylan is minden évben felbukkannak az esélyesek között. A fogadási listák persze sokszor még irányadónak sem jók, bár az utóbbi években többször az utolsó pillanatban előretörő szerző bizonyult befutónak. Csütörtökön kiderül, idén is így lesz-e.
