Ahogy azt maga a kurátor is kihangsúlyozta a kiállítás hétfői sajtóbejárásán, a tárlat, mely túlzás nélkül a hazai fotósszakma krémjének az elmúlt bő húsz évben készült munkáiból kínál válogatást, a Robert Capa által követett alkotói és esztétikai hozzáállást szem előtt tartva született meg. Ennek meghatározó eleme a műfajok közöttiség, mely nem tesz éles különbséget sajtófotó és autonóm szerzői munkásság között. Válasz a kiállítás arra a kérdésre is, hogy állami támogatással létrehozott szakmai központként mennyire konzervatív vagy óvatoskodó irányvonalat követ majd a hely. A válasz: nyitott, kellően merész, de a konzervatívabb nézők számára sem elrettentő, sőt akár tanulságosnak is nevezett tárlat jött létre.
A kiállított munkák többféle módon és egymásra is felelve igyekeznek válaszolni a kérdésre: milyen jelek, ruhadarabok és viselkedésformák választásaival alkotjuk meg és mutatjuk fel mások számára a puszta bőrünkön vagy azon túl kezdődő identitásunkat. Az első teremben látható munkák reflektálnak talán leginkább közvetlenül a címre. Koronczi Endre fotóin a bőrbe „égetett” tárgyak nyomán egyfajta különös, mondhatni hétköznapi body art tárul a néző elő, annak a határvonalnak a légiességére mutatnak rá, mely a mindennapi rutinban szerzett átmenetei nyomok – például a szatyor vágta jel – és önmagunk tudatos megjelölése között tételeződik.
Szőrözés
Fotó: Máté Péter
Technica Schweiz rendőrségi fantomfotók alapján állította be és fotózta le az azokra hasonlító barátait, akik így valóban „született bűnöző” arcot kaptak – a sorozat a társadalmi kategorizálás esetlegességére hívja fel a figyelmet. A ténylegesen megbélyegzettek világába kalauzolnak el Mitro Lilla börtönfotói. Az egyneműsítő környezet dacára az itt élők – a büntetést is vállalva – igyekeznek feliratokkal egyénivé tenni a szürke börtönviseletet. A kiállítás címe nem véletlenül hívja be a tetoválás képzeteit, és ezen a téren Urbán Tamásnak a tetőtől talpig tetovált, az alternatív életben annak idején jól ismert Pillangóról készített sorozata a nyolcvanas évekből viszi a prímet. A címszereplő szó szerint is színes egyénisége a képek tanulsága szerint elképesztő erővel került szembe a későkádári szocializmus szürkeségével. Hogy milyen identitáscsoportot választunk, az elnagyolt megközelítésben a zenei ízlés és a divat koordinátáira fűzhető fel, ám az összkép közelebbről nézve már részletgazdagabb, és nem független más, mondjuk politikai választásoktól sem.
A második nagyobb tematikai egységben ezekre látunk példákat. Gáldi Vinkó Andrea Bugacon örökítette meg a Kurultáj látogatónak viseletét – olyan érdekes stíluskavalkádra is van példa, mint azé a hölggyé, aki szinte a trópusokhoz illő talpig fehér turistaöltözékét színesítette az övére csatolt sasmintás tarsollyal. Bánkuti András a legendás klub, a Fekete Lyuk arcait és az ottani „dresszkódot” örökítette meg képein. A ma inkább festőként a köztudatban levő Tereskova, vagyis Nagy Krisztina képei sajátos divatfotó-paródiákként állítják pellengérre és értelmezik újra a műfajra jellemző esztétikai kihágásokat.
Különösen érdekes munka Szombat Éváé, aki a japán szerep- és számítógépes játékok kultuszát nálunk ápoló fiatalokat kapta lencsevégre. A tárlat gerincét mindenképpen a következő teremben található, a női szerepmintákat és elvárásokat körbejáró munkák adják. A történeti távolságtól még inkább megdöbbentő patinát kapnak azok a vidámnak szánt képsorok, amik a második szépségkirálynő választást követő, a győztes lányokat lényegében csoportos szexista heccnek kitett nyilvános pózoltatást örökítették meg. Felkavaró sorozat még Ujj Zsuzsi magányos esküvői képsorozata is. Látható még itt izgalmas antropológiai terepmunka-dokumentációja egy vidéki népdal életéből, vagy éppen őszinte, éppen ezért nem túl ünnepélyes életképek egy esküvőről.
Furamód a férfiassághoz kötődő elvárásokat körbejáró rész tűnik a legkevésbé karakteresnek, itt sokkal több mondvacsinált ötlet és erőltetett geg kapott helyett. Mindezzel együtt is figyelemre méltó kiállítás született, aminek médiatörténeti keresztmetszete is kimondottan érdekes.
(Bőrödön viseled. Társadalmi konstrukciók vizuális kódjai. Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ. Megtekinthető november 2-ig.)
