Ahogy azt maga a kurátor is kihangsúlyozta a kiállítás hétfői sajtóbejárásán, a tárlat, mely túlzás nélkül a hazai fotósszakma krémjének az elmúlt bő húsz évben készült munkáiból kínál válogatást, a Robert Capa által követett alkotói és esztétikai hozzáállást szem előtt tartva született meg. Ennek meghatározó eleme a műfajok közöttiség, mely nem tesz éles különbséget sajtófotó és autonóm szerzői munkásság között. Válasz a kiállítás arra a kérdésre is, hogy állami támogatással létrehozott szakmai központként mennyire konzervatív vagy óvatoskodó irányvonalat követ majd a hely. A válasz: nyitott, kellően merész, de a konzervatívabb nézők számára sem elrettentő, sőt akár tanulságosnak is nevezett tárlat jött létre.
A kiállított munkák többféle módon és egymásra is felelve igyekeznek válaszolni a kérdésre: milyen jelek, ruhadarabok és viselkedésformák választásaival alkotjuk meg és mutatjuk fel mások számára a puszta bőrünkön vagy azon túl kezdődő identitásunkat. Az első teremben látható munkák reflektálnak talán leginkább közvetlenül a címre. Koronczi Endre fotóin a bőrbe „égetett” tárgyak nyomán egyfajta különös, mondhatni hétköznapi body art tárul a néző elő, annak a határvonalnak a légiességére mutatnak rá, mely a mindennapi rutinban szerzett átmenetei nyomok – például a szatyor vágta jel – és önmagunk tudatos megjelölése között tételeződik.
Szőrözés
Fotó: Máté Péter
Technica Schweiz rendőrségi fantomfotók alapján állította be és fotózta le az azokra hasonlító barátait, akik így valóban „született bűnöző” arcot kaptak – a sorozat a társadalmi kategorizálás esetlegességére hívja fel a figyelmet. A ténylegesen megbélyegzettek világába kalauzolnak el Mitro Lilla börtönfotói. Az egyneműsítő környezet dacára az itt élők – a büntetést is vállalva – igyekeznek feliratokkal egyénivé tenni a szürke börtönviseletet. A kiállítás címe nem véletlenül hívja be a tetoválás képzeteit, és ezen a téren Urbán Tamásnak a tetőtől talpig tetovált, az alternatív életben annak idején jól ismert Pillangóról készített sorozata a nyolcvanas évekből viszi a prímet. A címszereplő szó szerint is színes egyénisége a képek tanulsága szerint elképesztő erővel került szembe a későkádári szocializmus szürkeségével. Hogy milyen identitáscsoportot választunk, az elnagyolt megközelítésben a zenei ízlés és a divat koordinátáira fűzhető fel, ám az összkép közelebbről nézve már részletgazdagabb, és nem független más, mondjuk politikai választásoktól sem.
