Both Miklós: népzenével Kínától a cigánysorig

Ma este a Millenáris Teátrumban kínai–magyar népzenei szuperkoncert Both Miklóssal. Interjú a gitárprímással.

Őszinte közösség, őszinte zene

Fotó: Béres Attila

– Salgótarján környékén vagy Ukrajnában zenét gyűjteni sem kis kihívás, de hogyan lehet felkészülni a kínai viszonyokra, ha valaki ott akar ilyen tevékenységet folytatni?
– Amikor először odautaztam, akkor előtte interneten keresztül elolvastam rengeteg mindent az országról. Nagyon szerencsés korban élünk ebből a szempontból, hiszen nagyon könnyű információkat gyűjteni és utazni a világban. Egy évet vettek igénybe az előkészületek, a végén bejelöltem a térképen, hová szeretnék eljutni az öt hét alatt. Ekkor még csak turistaként kerestem fel az országot. Másodjára már tudatosabban kerestem kapcsolatot olyanokkal, akik a közben egyre inkább formálódó zenei tervem megvalósításában segíthetnek, és akkor már koncertet is adtam. Csárdásokat játszottam leginkább, ami nagyon felkeltette a helyiek érdeklődését. Hazajöttem, és elkezdtem szervezni a következő utat, ami már azt jelentette, hogy négy hónapig gyakorlatilag kint éltem és kerestem a kapcsolatot a helyi zenészekkel. Minden egyes kint készült felvételnek külön története van.

– Nem tartott attól, hogy ami fejben jól hangzik – a magyar és a kínai zene összeeresztése – az a gyakorlatban esetleg nem működik?
– Számomra létezik egy alapszabály. Azok a zenék, amelyek olyan közösségekben születnek, ahol nem merül fel az, hogy a zenész pénzt csináljon a művészetéből (ez volt az alapvető jellemzője a régi paraszti kultúráknak), hanem pusztán az érzelmek kifejezésére irányult, az minden esetben olyan mélységeket rejt, amelyeket érdemes felkutatni. Sokszor, amikor ezek a zenék nekünk „nem tetszenek”, akkor csak arról van szó, hogy a zenei nyelvezetét nem értjük, vagy akár a hangzása is távol el tőlünk, de semmiféleképpen nem arról, hogy az a közösségnek ne lennének emberi vagy érzelmi üzenetei. Ehhez képest a mostani zenék nagy részének a mozgatórugója a profit és az ismertség. Ez egy teljesen más vegyületet képez, mint ezek a zártabb kultúrák. Mindegyikből lehet meríteni, és vannak izgalmas pillanatai, de számomra mégis ezek azok az őszinte közösségek azok, ahol megtalálom azt, amit nekem valójában a zene jelent. A profitorientált zene valójában ezzel üzérkedik; olyan zenei produktumokat létrehozni, ami úgy hat, hogy még nem hallottad, de valójában már régóta ismered, azonnal hatással van rád, elvész a tanulás és fejlődés lehetősége is, így a mélyebb reveláció. Ráadásul közben folyamatosan azt a hamis érzetet adja, mintha folyamatosan aktuálisak lennénk.

– Nem fenyeget az a veszély, hogy ezek az autentikus zenék rögtön árucikké is válnak, és ez által elértéktelenednek, ha szélesebb körben is népszerűsítik őket?
– Azt gondolom, hogy az a veszély egyelőre nem fenyeget, hogy ezek olyan népszerűvé váljanak, amely azt a folyamatot indítsa el, amire ön gondol. Az sokkal inkább probléma, hogy a zenék, amik a hétköznapokban körbevesznek bennünket egyre inkább egyformák, ezért szeretném ezekkel a kísérletekkel megmutatni, hogy nem csak ilyen zene létezik.

Both Miklós: a népzene is megmutatja, hogy a magyarság és a romaság viszonya történetileg mennyire színes

Fotó: Béres Attila

– Sikeres projektnek bizonyult a Palimo Story is. Mi lehet a hosszú távú eredménye ennek, túl azon, hogy tehetséges roma és nem roma fiatalok egy színpadra állhatnak?

– A Palimo Storyval azt szerettük volna megmutatni, hogy ami a külső szemlélő számára csak egy cigánysor, az valójában egy sokszínű közeg. Mondok egy példát. Az egyik tag, aki Pécsről érkezett, szomszédja volt egy szélesebb körben is komoly visszhangot kiváltott brutális gyilkosság elkövetőjének. Amikor megkérdeztem, hogy ő miért nem sodródott hasonló események közelébe, akkor egyszerűen csak annyit válaszolt, hogy vannak, akik bandázni mentek, ő meg gitározni szeret. Nekünk az a feladatunk, hogy ebből a hatalmas szegénységtengerből kihalásszuk azokat, akik szó szerint és tágabb értelemben is gitározni akarnak. Az egész Palimo projekt arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy ezeken a leszakadó vidékeken is sokkal összetettebb és bonyolultabb az élet annál, mint ahogy azt egyes politikai erők például láttatni akarják. Akik népzenével foglalkoznak, azok eleve tudják, hogy a magyarság és a romaság viszonya történetileg is mennyivel színesebb, hiszen a magyar parasztság zenészei javarészt cigányok voltak. Az énekelt zene magyar volt, de a cigányok húzták, tehát a két kultúra szervesen együtt élt. Sokat forgolódtam cigány zenészek között, mivel tanulni akartam tőlük, és már akkoriban elhatároztam, hogy valahogy láthatóvá kell tenni, hogy mennyire sokszínű kapcsolat volt és lehet a hangszeres népzenét játszó romák és nem romák között. Nagyon fontos tisztázni: én nem arról beszélek, hogy a romák körében nincsenek problémák. De azt gondolom, hogy ez nem a romaságukkal, hanem mindenekelőtt a szegénységgel függ össze. Persze létezik a körükben is egy olyan kulturális összekapcsolódás, ami nehezen engedi be a kívülről érkező információkat és ingereket. Ugyanakkor, ha nem próbálunk meg nyitni egymás felé – és ezt a célt szolgálja a Palimo Story is –, akkor tényleg a tragédia felé sodródunk.