Nem árt azonban az óvatosság. Az Eleanor és Park ugyanis jóval több, mint egy egyszerű ifjúsági történet. Súlyos témák kerülnek elő a regényben, amelyektől egy idő után nehezen függetleníthetjük magunkat: iskolai agresszió, gyermekek elleni erőszak, szexuális visszaélés.
Rainbow Rowell karakterei magától értetődő természetességgel kelnek életre. Egyediségük és valószerűségük – ami hitelt ad minden egyes szavuknak és mozdulatuknak – azonban mélyebb vonásokat is hordoz, amelyek általánossá teszik a történetet, ami így bárkivel, bárhol megtörténhetne, mégis, csak itt és most, a regényben történik meg. Egyszerre újszerű és tökéletesen átélhető, és ez a kombináció a végére hatalmasat üt.
Első látásra a regény az elfogadásról szól. Eleanor, a molett kamaszlány lángoló vörös hajával, furcsa ruháival és zűrös családi hátterével igazi különc, tökéletes céltáblája a menő középiskolásoknak. Park, a mamája révén félig koreai fiú, lányos kecsességével, érzékenységével és egzotikus külsejével szintén nem sorolható az átlagos diákok közé. Kettejük lassan kibontakozó szerelmében feloldódnak, ám véglegesen sosem tűnnek el a különbségek.
Mind a ketten azt is megszeretik a másikban, amiből társaik viccet csinálnak. Így Rainbow Rowell regénye utat mutathat a nem csak Amerikában oly népszerű iskolai – verbális vagy fizikai – erőszak áldozatainak és elkövetőinek. Így is lehet. Ahhoz, hogy elfogadjuk a másikat, a különbségekkel vagy különcségekkel együtt, még nem kell feladnunk saját magunkat.
A nebraskai Omaha külvárosában játszódó, a nyolcvanas évek popkulturális utalásaival teli történet mélyén azonban jóval több van, mint hogy miként fogadjuk el a különcöket. A két kamasz rendkívül finom képekben ábrázolt szerelme hamar igazi küzdelemmé válik. Rómeó és Júlia késői leszármazottaiként meg kell harcolniuk környezetükkel, és saját magukkal is.
És amikor már úgy tűnik, minden akadály elhárult, a történet olyan fordulatot vesz, amely még a legfelkészültebb olvasót is gyomorszájon találja. A minden különcség ellenére is normális világ egy perc alatt darabokra hullik a szerelmesek körül, akiknek bizonyítaniuk kell, hogy valóban mindent megtennének-e egymásért.
Rainbow Rowell műve – Simonyi Ágnes remek fordításában – igazi érzelmi hullámvasút, ahonnan nemcsak a szereplők, de az olvasók sem szállhatnak ki idő előtt. A regény tökéletesen hiteles íveket rajzol a szerelemből: amikor kell, könnyfakasztó, máskor fájóan giccses, olykor dühítő, és teljesen irracionális. A történetet váltakozó nézőpontból ismerjük meg. Egyszer a lány, egyszer a fiú szemszögéből látjuk az eseményeket, az így egymásra épülő epizódok még elevenebbé, átélhetőbbé teszik a kapcsolat kialakulását.
Ám az éteri szerelembe egyszer csak benyomul a (felnőtt) világ alantassága, de Eleanor és Park nem hátrálnak meg ekkor sem, erre a helyzetre is van megoldásuk. A románc komolyra fordul, amikor már nem az a kérdés, hogy hazaérünk-e este kilencre, hanem hogy túléljük-e egyáltalán. És a regény ezen a ponton lép új szintre: a veszélyhelyzetben is természetes egyszerűséggel mutatja fel a kivételes emberi értékeket. Kilépve ezzel a műfaj szigorúan vett keretei közül.
Az Eleanor és Park minden korosztálynak erősen ajánlott olvasmány.
(Rainbow Rowell: Eleanor és Park, fordította: Simonyi Ágnes, Scolar Kiadó, 2014.)
