Kultúra és politika az egykori NDK-ban

A lipcsei Szent Miklós-templom és egy erőszakmentes forradalom története.

Mi vagyunk a nép! Semmi erőszak! – hirdette fennhangon hetvenezer német demokratikus állampolgár 1989. október 9-én a lipcsei Szent Miklós-templom előtti téren. Az Állambiztonsági Minisztérium (Ministerium für Staatssicherheit, röviden Stasi) a Német Demokratikus Köztársaság állambiztonságért felelős központi államigazgatási szervének a szovjet KGB mintájára kiképzett emberei, a rendőrséggel együtt tehetetlenül nézték, amint az erőszakmentes tüntetés részvevői gyertyákkal a kezükben demonstrálják – elegük van a szovjet típusú „demokráciából”.

A lipcseiek jövőre ünneplik egyik legfontosabb épületük, a Nikolaikirche (Szent Miklós-templom) fennállásának 850. esztendejét. A késő gótikus épület több átépítés után is megőrzött mai külseje jórészt a XVI. századi építőmesterek munkáját dicséri. Szószékéről egykor Luther Márton is prédikált, és itt csendült fel a világon először Johann Sebastian Bach János passiója.

A templom történelmi falai közt a nyolcvanas évek kezdetén minden hétfőn összegyűltek a békéért imádkozó lipcsei keresztények. Az evangélikus templom hétfői ökumenikus imaköre nemsokára ellenállási zarándokhellyé alakult. A nyolcvanas évek végére már egyértelműen politikai demonstrációvá váltak ezek az összejövetelek. A Stasi emberei 1989 januárjában több tucat embert tartóztattak le, de tavasszal és nyáron tovább folytatódtak a demonstrációk.

Szeptemberben már tízezrek jelentek meg a Szent Miklós-templom előtt, őket gumibotos, kutyás rohamrendőrök próbálták meg szétkergetni – sikertelenül. Október 6-án a rohamrendőrség vezetője közleményt adott ki, amelyben kijelentette, hogy az ellenforradalminak nyilvánított hétfői gyűlések résztvevői ellen akár fegyverrel is fellépnek.

Október 9-én nyolcezer felfegyverzett rendőr és katona állt készenlétben, a kórházakat feltöltötték kötszerekkel és vérkonzervekkel, az orvosok és az ápolók sem mehettek haza munka után. A fenyegetés és a kézzelfogható veszély ellenére 70 ezer ember gyűlt össze a templom körül. A rendőrség tehetetlennek bizonyult. Október 23-án már több százezren, egy héttel később, november 6-án pedig csaknem félmillióan demonstráltak Lipcsében a szocialista rendszer és Németország megosztottsága ellen.

Az országossá váló tiltakozási hullám 1989. november 9-én a berlini fel lebontásához, majd 1990. október 3-án az ország újraegyesüléséhez vezetett. A békés demonstráció emlékét ma a templom előtti tér kövezetébe rejtett lámpák őrzik, amelyek szürkületkor egymás után gyulladnak ki, fényükkel szimbolizálva az összefogás erejét.

Lipcse napjainkban Németország és Európa egyik legismertebb vásárvárosa, nagy nemzetközi kulturális és gazdasági seregszemlék váltják egymást. Napokra elegendő programot kínálnak az olyan látnivalók, mint a város közepén álló Lipcsei Egyetem, a Mendelssohn Múzeum, a Johann Sebastian Bach életének és munkásságának talán legmeghatározóbb helyszínéül szolgáló csodálatos Szent Tamás-templom, illetve a zseniális zeneszerző emlékét őrző múzeum, valamint a kihagyhatatlan Auerbach pince is.

Ez utóbbi borozóban diákéveiben gyakran vendégeskedett egy bizonyos Johann Wolfgang von Goethe. A Faust szerzője olyannyira kedvelte a föld alatti borozót, hogy fő művének első helyszínéül is ezt választotta. Faust mestert bizony a híres Auerbach Kellerben kísérti meg először Mefisztó, az Úr és a Teremtés legfőbb kritikusa.

Ha már Lipcséban járnak, ki ne hagyják az egykori gáztárolóban létrehozott, csodálatos, 360 fokos panorámaképet sem. Idén a Napóleon sorsát végképp megpecsételő lipcsei népek csatáját ábrázolja a megdöbbentően élethű, több emelet magas körpanoráma. A látogatók a torony belsejében felépített kilátóról letekintve úgy érezhetik magukat, mintha a Tamás-templom tornyáról figyelnék Napóleon katonáinak menekülését és a győztes hadak bevonulását.

A történelmi túra Lipcséből Drezdába vezetett. A csodálatos várost, a német kultúra és történelem egyik ékkövét a második világháború végén gyakorlatilag a földdel tették egyenlővé az amerikai bombázók. Az elpusztított műemlékek egy részét még a keletnémet kormány építtette újjá, ám az elmúlt tíz évben újabb rekonstrukciós hullám indult el a városban. Ennek során az eredeti tervek alapján homokkőről homokkőre újjáépítették az egykor Szűz Mária tiszteletére emelt Frauenkirche nevű templomot.

A romjaiból újjászületett barokk épület ma pont úgy néz ki, ahogy a XVIII. század közepén láthatták a drezdaiak. Napjainkban kiváló klasszikus zenei előadásokat hallhatunk a csodálatos környezetben. Mi Bach János passióját hallhattuk Ludwig Güttler, a világhírű barokk zenei előadó, karmester és zenetudós vezényletével, akinek döntő szerepe volt a templom újjáépítésében is.

Drezdában is elzarándokolhatunk a helyi Stasi-múzeumba, amelyet itt is – a lipcseihez hasonlóan – a hírhedt NDK titkosrendőrség egykori központjában alakítottak ki. A börtöncellák, kihallgatószobák és tiszti irodák között sétálgatva furcsa érzés felfedezni Vlagyimir Putyin arcát egy Stasi-ünnepségen készült csoportképen. Oroszország első embere akkoriban a szovjet KGB megbízottjaként irányította a keletnémet kollégái munkáját, gyerekei is drezdai oviba jártak. Putyin egykori villája ma is megtekinthető, ám szerencsére ennél számos felemelőbb kulturális értékkel is várja látogatóit Szászország fővárosa.