Megnyílt a Frankfurti Könyvvásár

A díszvendég Finnország, a magyar megjelenést a Balassi Intézet szervezi.

Grund
2014. 10. 07. 18:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A vásárt Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter és Sauli Niinistö finn államfő nyitotta meg a havas, jeges téli finn tájban egy otthonos, meleg könyvtárat idéző standon, amelyet három formatervezés szakos egyetemi hallgató tervezett. A finn irodalmat 60 szerző képviseli, a könyvvásárra időzítve 130 kötet jelenik meg német nyelven az észak-európai országból.

A vásáron 100 országból 7000 kiállító vesz részt, ami 3 százalékkal kevesebb, mint tavaly. A csökkenés a könyvpiaci koncentráció következménye. A rendezvény minden korábbinál nemzetközibb, a német kiállítók aránya már csak 35 százalékos.

A vasárnapig tartó vásárra 280-300 ezer látogatót – olvasót és szakmabelit – várnak. A kiállítók csaknem háromezer rendezvényt szerveztek nekik. A programok szerdán kezdődnek, és minden napra jut több világsztár. Az első napon például bemutatja új – magyarul Az örökkévalóság küszöbén címmel megjelent – kötetét Ken Follett, aki az Évszázad trilógia befejező részéhez a magyarországi rendszerváltás történetét is tanulmányozta, és szerepel a kötetben Németh Miklós volt miniszterelnök is. Ugyancsak szerdán lesz Frankfurt vendége a kereskedelmi statisztikák alapján legsikeresebb brazil író, Paulo Coelho, aki a vásár üzleti klubjában az igazgatóval, Juergen Boosszal beszélget a könyvek világának jövőjéről.

A frankfurti könyvvásár a szakma fejlődését meghatározó trendek bemutatására törekszik, ami a kiállítók és szponzorok, támogatók összetételében is tükröződik. A könyvszakma eddigi legmélyebb átalakulásának, a nyomtatott könyvek és a digitális kiadványok világának összeolvadásának jele, hogy számos kiállító – köztük sok ázsiai cég – nem is nyomtatott könyvekkel foglalkozik, hanem mobileszközökön olvasható kiadványokkal vagy videojátékokkal, filmekkel. Az átalakulást jelzi az is, hogy az egyik főszponzor – az úgynevezett innovációs partner – a leginkább az okostelefonokról és táblagépekről ismert Samsung, az egyik kiemelt partner pedig a főleg számítógépeket és nyomtatókat gyártó Hewlett-Packard.

Magyarországot a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése képviseli nemzeti standdal. Az MKKE közleménye szerint a társkiállítókkal együtt 800, külföldön is figyelmet érdemlő magyarországi és határon túli újdonság bemutatásával adnak képet a magyar könyvkiadás aktuális terméséről, hangsúlyosan bemutatva a magyar irodalom, a gyermekkönyvkiadás és a társadalomtudomány kínálatát.

A magyar megjelenés másik fő koordinátora a Balassi Intézet stuttgarti kulturális intézete, amely irodalmi programokat is szervez. A szerző részvételével mutatják be egyebek között Bán Zsófia Amikor még csak az állatok éltek című munkájának és Tóth Kinga költő All machine című kötetének német kiadását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.