Óriási eredményei vannak a magyar zenekutatásnak

Richter Pál szerint a zenetudomány Magyarországon az egyik leghatékonyabb kutatási ágazat.

– A zenetudományi kutatások jelentőségét manapság kevesen értékelik.
– Valóban, a szélesebb nyilvánosság csak azt tapasztalja, milyen intenzív a magyar zenei élet, milyen sok a magyar zenei siker szerte a nagyvilágban, de ennek a hátterébe csak kevesen gondolnak bele. Természetes, hogy az oktatásnak ebben komoly szerepe van, ugyanakkor nem mellékes, hogy a hazánkat képviselő nagy művészek csak a „hegy csúcsa”, ami alatt egy nagyon szerteágazó és komplex intézményrendszer biztosítja a hátteret, s ebben a rendszerben a zenekutatási eredmények széles körű társadalmi hatása komoly jelentőséggel bír. Elég csak a magyar népzenekutatás elmúlt száz évének társadalomformáló eredményeire hivatkozni, például a pentatónia felfedezésére, hiszen ennek a használatára építette Kodály a zene közoktatásba emelését, vagy említhetnénk a hangszeres erdélyi népzene megismerését, Lajtha László második világháború alatti gyűjtéseit, amelyek nélkül nem jött volna létre a táncházmozgalom.

Saját példáink közül kiemelhetem, hogy a Zenetudományi Intézet gondozza az Erkel-összkiadást és a 19. századi magyar műveket, visszafejtjük a darabokra az elmúlt egy-másfél évszázad alatt rárakódott különböző előadási és stiláris rétegeket, és ezáltal megmutatjuk, hogyan szólhattak ezek a művek eredetileg, ami a továbbiakban az előadásuknál jelenthet fontos hozzáadott értéket. A Rajeczky Benjámin, Dobszay László és Szendrei Janka nevével fémjelzett régizenei kutatások nélkül ebben a formájában nem létezne például az Éneklő Egyház című római katolikus énekeskönyv, amely katolikus templomainkban a zenei gyakorlatot ma meghatározza, és az egész magyar gregoriánumról nem lenne ismeretünk.

Ha azt nézzük, összességében hány fő végezte ezeket a kutatásokat, és hogy e kutatások eredményei mekkora hatással voltak a magyar társadalomra, akkor azt kell mondanunk, hogy a zenetudomány Magyarországon az egyik leghatékonyabb kutatási ágazat.

– Zenetörténeti múzeumuk hasonló érdekességeket rejt.
– Korábban nem volt olyan kutatóhely, ahol a magyarországi hangszeremlékeket szisztematikusan gyűjtötték volna, és föltárták volna a hangszerkészítési hagyományokat, iskolákat. A múzeumunkban van például Broadwood-fortepiano, amilyen típuson Beethoven is játszott, vagy említhetem az Erard-zongoránkat, ami Liszt-korabeli hangszer, efféle zongorára komponálta Liszt a h-moll szonátát. A sort zenetörténeti értékű hangszereinkkel folytathatjuk, Bartók Béla, Lajtha László, Dohnányi Ernő és Hubay Jenő zongorájával, amelyek koncerteken is megszólalnak. Összességében rengeteg olyan hangszerünk van, amelyek a magyarországi zenetörténet gyakorlati megtapasztalását segítik.

– Ez, feltételezem, hatalmas segítség a kutatóknak.
– Annál is inkább, mivel ezek a hangszerek megszólaltathatóak. Hangszer vonatkozásban beszélhetnénk azokról az innovációkról is, amelyek ugyan cseh vagy morva származású mesterektől, de innen, Budapestről indultak el, miután itt telepedtek le, és alapították meg hangszerkészítő műhelyeiket. Ma közismert a Schunda-féle cimbalom, amely alapjaiban változtatta meg a hangszer játéklehetőségeit, de beszélhetnénk a tárogatóról is, amely játéktechnikailag sokkal többre képes, mint a töröksíp, ugyanakkor mégis képes megidézni történeti elődje hangját.

Az új kiállításunkkal kapcsolatban pedig érdemes tudni, hogy a Pilát-hegedűk külön fogalomnak számítanak. Ugyan Pilát Pál Csehországból érkezett, de itt, Budapesten hagyományt és iskolát teremtett. Részben a mi kezdeményezésünkre készült el továbbá az országos orgonaregiszter, amely az ország orgonáit gyűjti jegyzékbe, ennek is érdemes lenne egy online digitális kiadását megcélozni, hiszen az orgona használata is reneszánszát éli, és még a legkisebb település is büszke a saját orgonájára.

– Jubileumi kiállításukon ebből a rengeteg anyagból mit mutatnak meg?
– Mivel a kiállítás apropója, hogy negyvenéves a Zenetudományi Intézet és 30 éve működik az Erdődy-palotában, azzal szeretnénk szembesíteni mind a látogatót, mind a fenntartót, hogy az elmúlt négy évtized alatt mivel is foglalkoztunk és mi mindent tettünk le az asztalra, ugyanakkor a 30 év kapcsán az épület történetét is bemutatjuk. Egyébként éppen nyolcvan éve, hogy hivatalos keretek között is megindult Magyarországon a zenetudományi munka a Magyar Tudományos Akadémián, 1934-ben kezdte el ugyanis Bartók a népzenei gyűjtemény rendezését az Akadémián. 1953-ban hozták létre azután Kodály vezetésével a népzenekutató csoportot, majd 1961-ben alapították a Bartók Archívumot. Ezek a műhelyek mind-mind gyűjteményre alapozva végezték a kutatást, vagyis egy olyan sajátos kutatóhely a Zenetudományi Intézet, amely a kutatásait a saját maga által segédanyagként, illetve archívumként létrehozott gyűjteményekre alapozza.

Ez adta az ötletet a Lendület kutatócsoporthoz, amely a 20. és 21. századi zene kutatását lendíti előre, és amelybe úgy tudunk több fiatal kutatót bevonni, ha megpróbáljuk az erre a korszakra vonatkozó hagyatékokat, gyűjteményeket idevonzani. Ennek része a Dohnányi-hagyaték is, amelynek a legutóbb hozzánk került anyaga fontos szerephez jut a kiállításon, de kiemelt helyet kap a népzenekutatás is. Az intézet múzeumi oldalát a mesterhegedű-gyűjteményünk képviseli, megkaptuk ugyanis Sáránszky Pál műhelyének teljes felszerelését, és megjelentettünk egy CD-t is, amelyen ezek a mesterhegedűk hallhatók.

– Melyek a fontosabb gyűjteményei az intézetnek?
– Elsőként az 1961-ben ifjabb Bartók Béla által letétbe helyezett Bartók-anyagot kell említenem, ehhez csatlakoztak a későbbiekben egyrészt az Akadémia és az intézet saját dokumentumai. Az 1990-es években Bartók Péter – Bartók fiatalabb fia – is itt szerette volna a tulajdonában lévő eredeti anyagot elhelyezni, ami sajnos nem járt sikerrel, így végül másolatban adta ide ezeket a kéziratokat. Ennek köszönhetően a Bartók Archívum az egyetlen olyan kutatóhely a világon, ahol a teljes Bartók-életmű megtalálható.

Fontos gyűjteményi egységeink kötődnek a könyvtárunkhoz: a Liszt-kutatást segítette annak idején a Sgambati-hagyaték, Major Ervin hagyatéka a magyar zenetörténeti kutatáshoz elengedhetetlen, illetve unikális jelentőségűek a folklórgyűjtemények, beleértve a mintegy 400 ezer méter hosszúságú táncfilmeket. A legújabb gyűjteményi egységet a Lendület kutatócsoport által beszerzett letétek és hagyatékok alkotják, Dohnányi mellett idekerült a Lajtha-anyag is, valamint Szőllősy András, Bozay Attila, Ránki György és még számos, 20. századi kortárs zeneszerző életműve.

Új profil a Lendület kutatócsoporton belül, hogy nemcsak a klasszikus zenei emlékeknek és dokumentumoknak a gyűjtése indult be, hanem a populáris műfajoké is, mivel a második világháború utáni magyar zenetörténet megértése az Illés, az Omega, az LGT együttesek tevékenységének a bemutatása nélkül nem lehetséges. Ez a folyamat egyébként külföldön már régebben elkezdődött, tehát egy kurrens kutatási irányzatról van szó.

– Idén azt is ünnepli az intézet, hogy 30 éve működik az Erdődy-palotában. Az utóbbi évtized során többször is felmerült, hogy költözniük kell. Ha jól tudom, most is szóba került egy ilyen terv.
– Tavaly jelentették be az Akadémia májusi közgyűlésén, hogy a kormányzat egy új Társadalomtudományi Kutatóház megépítését támogatja, és ebbe a kutatóházba a tervek szerint minket is átköltöztetnének. Ennek az új épületnek a paraméterei azonban nem teszik lehetővé, hogy a teljes intézetet oda lehessen költöztetni, így ezt mi szakmailag nem tudjuk támogatni. Azon igyekszünk, hogy az intézet integritását megőrizzük, és hogy ezt prioritásként kezelje az Akadémia is.