A dán koprodukcióban készült lengyel film két főszereplője egy fiatal árva és nagynénje. A tizennyolc éves, apácáknál nevelkedett Anna maga is szerzetesi fogadalomtételére készül, amikor váratlanul feltűnik az életében Wanda, egyetlen élő rokona. Tőle tudja meg, hogy a háborúban meggyilkolt zsidó szülők gyermeke és eredeti neve Ida Lebenstein. A két nő együtt indul útnak, hogy felkeressék szülőhelyüket, felidézzék múltjukat, hogy megtudják, kik is valójában. Mindketten keresik önmagukat, mindketten hordozzák a múlt terhét. Wanda régóta együtt él ezzel a múlttal, de nem tud vele mit kezdeni, míg Ida csak most kezdi megismerni.
„Ida, bár felfedezi zsidó származását, és megismeri szülei halálának körülményeit, továbbra is jó keresztény marad. Néha meginog az úton, de Istenbe vetett hite nagyon mély. Ez egyáltalán nem általános. Elsősorban egy ilyen alakról akartam filmet készíteni” – nyilatkozta egy interjúban a Nagy-Britanniában élő Pawel Pawlikowski, aki szerint Lengyelországban a kereszténységet és az Istenbe vetett hitet gyakran redukálják, a katolikus hitet az etnikai, kulturális hovatartozás részének tekintik.
Ezzel szemben a filmben ő a hit lényegét, mélységeit, valódi krisztusi dimenzióját keresi.
A másik főszereplő, Wanda alakját létező történelmi személy inspirálta, Helena Wolinska-Brus, a zsidó származású, kegyetlenségéről híres kommunista politikus, katonai ügyész. A filmbeli Wanda már kiábrándult a kommunizmusból. Dúl benne a harag másokkal és önmagával szemben, belemenekül a szórakozásba és a szexbe.
A rendező a két főszereplőben tehát két teljesen eltérő személyiséget mutat be, akiket ugyanakkor vérségi kötelék fűz egymáshoz. „Érdekesnek tartottam két olyan alak találkozását, konfrontálását, akik közül az egyiknek megalapozott hite van, míg a másik már nem hisz semmiben” – olvassuk a már említett interjúban.
Az Ida cselekménye rendkívül egyszerű, a művészi feldolgozást is visszafogottság jellemzi. A történet 1962-ben játszódik, abban az időben, amikor az úgynevezett „lengyel iskola” filmjei meghódították a világot. Pawlikowski nemcsak a témaválasztással, de formai megoldásaival is visszatért ehhez az irányzathoz. A szavak helyett a képi megjelenítés áll előtérben: a precízen kidolgozott felvételek, az eredeti korabeli zene, az arckifejezések, a tájképek. De még ezeket a kifejező eszközöket is tudatosan korlátozza a rendező. Mint mondja, a filmben nagyon fontos a külső tér is, az, ami a képernyőn nem látható.
A kezdeti, főként anyagi nehézségek után 2013-ban elkészült filmet a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először tavaly szeptemberben. Lengyelországban egy hónappal később, októberben került a mozikba. Kivételesen elismerő kritikákat kapott mind a lengyel, mind a külföldi médiában, ami kezdetben sokakat meglepett.
„Ritkán találkozunk ennyire összeszedettséget sugárzó, szublimált, művészi forma tekintetében következetes, a legapróbb részletekig kidolgozott filmmel. Pawel Pawlikowski Idájában minden filmkockának lelke van, az egész történet átjárja a testet és az értelmet” – írja recenziójában Dagmara Romanowska, aki írását ezzel a személyes vallomással zárja: „Az Ida az egyik legszebb film, amit valaha láttam. Nem könnyű elszakadni tőle...”
A Polityka hetilapban Janusz Wróblewski az igazi költészethez hasonlítja az alkotást, amely megsejtet valamit az emberrel a lét másik dimenziójából. „Pawlikowski pesszimizmussal és egzisztenciális nyugtalansággal átitatott filmje minden szempontból kivételes alkotás. – olvassuk írásában. – Izgalmas és remekül átgondolt történet, amely lerombolja a nemzeti-vallási öntudat sztereotípiáit. Pawlikowski olyan kérdéseket vet fel, amelyek óriási érzelmeket keltenek.”„A visszafogott, fekete-fehér dráma a hatvanas évekbe ültetett történettel az élő és az eltemetett történelmi emlékezet mélyeibe kalauzolja a nézőket. Felidézi a megszállás alatt a lengyelek által elkövetett zsidóellenes bűnöket, és a zsidó származású kommunista ügyészt, aki a sztálinizmus idején halálra ítélte a lengyel földalatti ellenállás vezetőit.
Nem kiáltás, csak diszkrét csodálkozás és filozófiai távolságtartás uralja ezt a különös utazást. (...) A film többet mond el hallgatással, csenddel, a nagyszerű felvételekkel és a zenével, mint szavakkal, amelyeket takarékosan használ. Az Ida mindössze 80 percig tart, de többről szól, mint gondolnánk. Kifejezetten mégsem mond ki semmit, és talán épp ez a legszebb ebben a filmben”.
Elismeréssel szólnak a kritikák a rendező mellett a nagyszerűen kidolgozott felvételek operatőreiről és nem utolsó sorban a szereplőkről is. A film egyik érdekessége, hogy a címszerepet az ismert színésznő, Agata Kulesza (Wanda) partnereként az amatőr, korábban semmilyen színészi tapasztalattal nem rendelkező Agata Trzebuchowska (Ida) alakítja, akit egy kávéházban látott meg és ajánlott a rendezőnek egy szakmabeli ismerőse.
A számos méltatás mellett a lengyel médiában nem hiányoznak a negatív kritikák sem. A fő gyújtópont, amely megosztja a kritikusokat, érthető módon, az érzékeny lengyel–zsidó viszony érintése. Vannak, akik úgy vélik, kár feszegetni az ilyen kényes témákat. Mások szerint a rendező túl sablonosan mutatja be a problémát, sőt maga is elmélyíti a kialakult sztereotípiákat.
Éles bírálatok is elhangzanak egy-egy nyilatkozatban. „Az Ida egyszerű elvet követ a főszereplők ábrázolásában – mit gondolnak szívesen a lengyelek a zsidó nőről, aki a háború után a kommunizmust építi? Hogy kurva és alkoholista” – idézi Helena Datner, a Lengyelországi Zsidó Történelmi Intézet munkatársának felháborodását Zofia Rojek „Antiszemita sztereotípiákkal teli film az Ida?” című kritikájában.
A negatív visszhangok és a film körüli viták sem teszik azonban kétségessé: az Ida rendkívüli érdeklődést keltő alkotás, amely nemcsak a kritikusok elismerését vívta ki, de várakozáson felüli kasszasiker lett szinte minden kampány nélkül. A mai zajos, különleges effektusokat használó filmek világában a maga egyszerűségével, visszafogottságával is képes megszólítani a nézőket. Hatalmas sikerrel vetítik hónapok óta az Egyesült Államokban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és Hollandiában, eddig több mint negyven országban mutatták be.
Felmérések szerint máris az elsők között szerepel minden idők legnagyobb nézettségű lengyel filmjeinek listáján. Az Ida világsikerét tovább növeli, hogy lengyel történelmi közegben forgatott filmként nyerte el a nézők százezreinek érdeklődését és tetszését.
A film iránti érdeklődést tovább növelheti, hogy Lengyelország idén az Idát nevezte a 2015-ös Oscar-díjra. Emellett az Európai Parlament Lux-díjáért verseng szlovén Osztályellenség (Razredni sovraznik) és a francia Csajkor (Bande de filles) című filmekkel.
