A Womex a legjelentősebb nemzetközi népzenei és világzenei esemény, amelyet eddig soha nem rendeztek még közép- vagy kelet-európai országban. Az esemény nemcsak szakmai vásárt, hanem négynapos fesztivált is jelent számos koncerttel. Budapest az esemény rendezési jogát 22 más város előtt nyerte el, ezzel a magyar nép- és világzenei szakma régi álma valósul meg.
A Womexet, amely egyszerre vásár, világzenei fesztivál, konferencia, zenei dokumentumfilmek fesztiválja és díjkiosztó ünnepség, először Berlinben rendezték meg, 1994-ben, alig néhány évvel a világzene mint fogalom elterjedése után. Azóta rendeztek Womexet Brüsszelben, Marseille-ben, Stockholmban, Koppenhágában, Rotterdamban, Essenben, Newcastle-ben, Sevillában, Szalonikiben és Cardiffban is, idén pedig október 21–25 között Santiago de Compostela ad helyet a vásárnak. Már az első Womexen lépett fel magyar előadó (az Ökrös zenekar), 2008-ban pedig a Muzsikás kapta a Womex életműdíját.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pénteken Santiago de Compostelában hivatalos ünnepség vette át azt a stafétát, ami a következő évi szervezőt illeti meg.
A tárcavezető az eseményen elmondta: a magyar nyelvet kevesen értik a világban, legfeljebb 15 millióan. Ezért a közös nyelvünk, amit mindenki megért, az a zene lehet. – Santiago de Compostela magasra tette a mércét, de mi nem feltétlenül ezt a mércét szeretnénk átugrani jövőre, hanem kapu szeretnénk lenni. Kapu a Kárpát-medencei, a balkáni és a Kárpát-medence környékén élő szláv népek zenéjéhez. Kultúrdiplomáciai siker ez számunkra, amelyben nagy szerepet játszott a Hangvető Zenei Terjesztő Társulás is, akik a nyertes pályázatunkat összeállították – fogalmazott a tárcavezető.
A Womexet jövőre október 21-től 25-ig rendezik meg Budapesten, az eseményeknek a Művészetek Palotája és a Millenáris Park ad otthont.