Az elmúlt évtizedek legnagyobb építészeti sikerét könyvelheti el Zoboki Gábor Ybl-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja és az általa vezetett tervezői gárda. Sencsen harminc évvel ezelőtt még húszezres halászfalu volt, mostanra tizenhatmilliós megapolisszá, Dél-Kína meghatározó központjává nőtte ki magát. Szeptember végén itt adták át a Zoboki–Demeter Építésziroda tervei alapján készült Nanshan Kulturális- és Sportközpont és Művészeti Múzeumot. Magyar építésziroda tervei alapján talán még soha nem épült külföldön méretében és jelentőségében ekkora épület: 1400 fős nagytermével, 350 fős gyerekszínházával, közösségi térként funkcionáló előcsarnokaival és egyedi akusztikájával ez a százezer négyzetméteres komplexum a világ legkülönlegesebb kulturális helyszínei közé tartozik. Zoboki Gábor nyilatkozott a Magyar Nemzetnek.
– Budapest testvérvárosa, Sencsen vezetése egy európai tanulmányútja során Budapestre is ellátogatott, ahol a Művészetek Palotáját (Müpa) látva az önök építészirodáját kérték fel a város kulturális központjának megtervezésére. Mit gondol, miért pont egy magyar építész munkája győzte meg őket?
– A Nanshan Kulturális Központ megépítésére nemzetközi tervpályázatot hirdetett a városvezetés, amelyet egy kínai tervező nyert meg, de ebből a projektből nem lett semmi, ezért kerestek új tervezőt. Kevés olyan kínai nagyvárosi polgármester és párttitkár van, aki nem járná be tapasztalatgyűjtésként a Bécs–Budapest–Prága háromszöget. Ha az üzleti vállalkozások felől nézzük, Kína nyitott a világ felé, de eltérően az arab térségtől, nem az angolszász, hanem az európai kultúrát preferálja, és még inkább előnyben részesíti a közép-kelet-európaiakat. A huszadik század történelmének kellemetlen összefüggéseiben kell ennek az okait keresni. Mintha közös sors lenne a két nép között. Kína időszámításunk előtti kultúrája bizonyította, hogy egyáltalán nem volt szüksége Nyugatra. Jelenleg ez megváltozott: amit ők nem tudnak, azt a tőlük nyugatabbra fekvő kultúráktól szerzik meg, de ezt nagyon átgondoltan teszik. Mi nem sokat tudunk az i. e. 210-ben meghalt Csin Si Huang-ti (Qin Shi Huangdi) császár földalatti sírrendszerének védelmére rendelt terrakotta-hadseregről, de a kínaiak tökéletesen ismerik a Monarchia építészetét. Amikor Hudec László után egy magyar építész Kínában kap lehetőséget, az óriási jelentőséggel bír. Minden civilizációnak az építés adja meg az örökkévalóságot. Kína határozottan tett arra lépéseket, hogy épített értékeiben is megmutassa saját nagyságát, hogy a kulturális vágyait épületeikben is megfogalmazza. Emblematikus épületekben gondolkodnak a nagypolitikusok, ezért egyértelmű, hogy nagy sztárirodákhoz vonzódik minden vezető kínai ember. Magyarországon viszont ez a fajta építészet nem létezik. Épp ezért csodatörténet a miénk. Kevés hazai irodának adatott meg a lehetőség, hogy olyan épületekben gondolkozzon, ami a kínai léptéknek megfelelő. A Müpával be tudtuk bizonyítani, hogy a magyar mérnöktársadalom szakmai tudása, alázata, kitartása, nyitottsága és nyelvtudása tökéletesen megfelel az ő igényeiknek. Ha valaki mégsem megalomán építészeti gondolatból indul ki, akkor közép-kelet-európai nyelven is lehet egy 16 milliós város részére meghatározó jelentőségű kulturális központot építeni.
– A Hősök tere léptékű városi főtéren felépült épületegyüttes legfontosabb része a budapesti Müpához hasonló Kulturális Központ, amelyben Kína egyik legjobb adottságú színháztermét hozták létre.
– Alkotótársammal, Demeter Nórával ezt a kulturális bevásárlóközpontot találkozóhellyé akartuk varázsolni, olyan hellyé, ahol az emberek szeretnek lenni. Hiába van elképesztő konjunktúra Kínában, az emberek humánumra vágynak. Egy ilyen városban alapvetés a 3000 fős hangversenyterem, amelytől viszont nagyon messze áll az intimitás. Akusztikailag is 1200-1500 fő között van az a teremméret, ahol színháztechnikai elemekkel hamar változtatásokat lehet létrehozni. Mi azt fogalmaztuk meg magunknak, hogy Kínában debütálni olyan teremmel kell, ami mindent tud, és ami az ország legjobbja lehet. Az operaház teljes mennyezetét hat különböző magasságba lehet állítani. A légköbméter megváltoztatásával egyetlen teremben a legmagasabb akusztikai minőséggel lehet operát játszani, szimfonikus vagy zongorakoncertet adni. A színházi technológia elfogadtatása viszont nagyon nehéz volt. A mai Kína nagyon hasonló építési regulációk között dolgozik, mint Magyarország. A város is kőkemény szabályozásoknak kell, hogy megfeleljen. Elképzelhetetlen, hogy egy színházteremben a közönség feje fölött mozog a mennyezet. Kilátástalannak tűnt a koncepciónk megvalósítása. Be kellett bizonyítani, hogy a baleset- és tűzvédelmi előírások ellensúlyozásaként olyan termet kapnak, amely bizonyítja a saját sikerét. Ezt mérlegelve a kínai színházi szövetség hajlandó volt engedélyezni a kivitelezési terveket – de erre egy évet vártunk.
A teljes interjú a Magyar Nemzet október 28-i, keddi számában olvasható.
