A Fehér Istennel nyílik a cottbusi filmfesztivál

Mundruczó Kornél Fehér Istenén kívül másik hat magyar alkotás is részt vesz a fesztiválon.

Grund
2014. 11. 03. 16:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mundruczó Kornél legutóbbi, a kutyák szabadságharcáról szóló Fehér Isten című, többszörös díjnyertes filmje nemrég a bécsi Let’s CEE filmfesztiválon a szakmai zsűri elismerésében részesült, Törökország rangos filmes eseményén, az 51. antalyai filmfesztiválon pedig a nemzetközi szekció közönségdíját kapta. A Filmalap támogatásával készült produkció jelenleg versenyben van az Európai Filmakadémia díjaiért, valamint a legjobb idegennyelvű film kategóriában az Oscar-jelölésért is.

A hatnapos cottbusi filmfesztivál versenyprogramjába 12 mozifilm kapott meghívást, köztük Pálfi György Karlovy Varyban három díjjal jutalmazott Szabadesés című filmje. A szekció díjairól nemzetközi zsűri dönt.

A rövidfilmek versenyében szerepel Szőcs Petra A kivégzés című filmje és Kárpáti György Mór a Színház- és Filmművészeti Egyetemen készült Provincia című diplomafilmje. Mindkét alkotás világpremierje a cannes-i filmfesztiválon volt tavasszal.

Orosz Dénes Coming Out című rendezése Cottbusban a kiemelkedő mozisikerek között, a National Hits elnevezésű válogatásban lesz látható. A Csányi Sándor, Karalyos Gábor és Tompos Kátya főszereplésével készült romantikus komédia 2013 legnézettebb magyar filmje volt, a bemutató óta mintegy 150 ezren látták a hazai mozikban.

Reisz Gábor VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című diplomafilmjét a Spektrum című válogatásban mutatják be. A Filmalap támogatásával készült alkotás csütörtök óta látható a magyar mozikban.

Dargay Attila 1981-es világhírű rajzfilmklasszikusát, a Vukot is műsorra tűzik a legfiatalabb mozilátogatóknak szánt filmválogatásban a nemzetközi filmfesztiválon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.