– Horváth Viktor regénye komoly kihívást adhat a fordítónak, hiszen történelmi regény, amelyben különböző nyelvek és kultúrák keverednek, találkoznak. Mi jelentette a legnagyobb próbatételt a fordítás során?
– Már a címmel sem volt könnyű dolgom, a hangzása és a jelentésének többrétegűsége miatt. Később a török szókincs okozott sok gondolkodást és kutatást, főleg abban az értelemben, hogy mennyire őrzi a török és arab szavakat és kifejezéseket a lengyel nyelv – a lengyeleknek nincsenek közös történelmi tapasztalataik a törökökkel. A legnagyobb problémám éppen az egykori földrajzi nevek érthetőségével és a szójátékokkal volt, a könyv történelmi és multikulturális jellege miatt. Ennek a csúcsa a Szentgyörgyvárhoz-Gyurgyeváchoz kapcsolódó jelenet volt, amely három, magyar, horvát és török nyelven alapul, s a negyedik, a lengyel már nem bírta ezeket a szójátékokat.
– Ha jól tudom, eddig nem járt Pécsett, ahol Horváth regénye játszódik. Mennyire fontos, hogy egy fordító ilyen esetekben magába szívja a hely szellemét?
– Fontos, hogy a fordító megértse az adott világot, színhelyet, várost, és bizonyos értelemben megrajzolja, elképzelje a fejében, de ehhez nem kell mindenképpen odamennie, gondoljunk a valóságban nem létező irodalmi világokra is. A legfontosabb, hogyan ábrázolja az adott világot az író, mert a fordító csak a hű követője – ha jó a kép, akkor a fordító, mint minden más, a könyvet az eredeti nyelven olvasó ember, látja és érzi ezt a színhelyet. De ha a fordítónak valóban szüksége van valamiféle plusztudásra, akkor a neten sok kép és film található, amely segíthet ebben a feladatban.
– Mi volt az a hatás, amely a magyar kultúra felé vonzotta?
– Én úgy iratkoztam be a krakkói magyar szakra, hogy egy szót sem ismertem a nyelvből, nem jártam Magyarországon, magyar embert nem láttam az életemben. Ezért női szeszélynek szoktam nevezni azt a titokzatos hangot, amely a magyar nyelv felé lökött. Az egyetemen az első néhány hónapban azt hittem, öngyilkos leszek vagy csak simán feladom a tanulást, de amikor megértettem a szórendszer sajátosságait, végleg beleszerettem a magyar nyelvbe, irodalomba, és elég korán elkezdtem könyveket olvasni eredeti nyelven. De valódi fordulópontnak inkább a Varsói Magyar Kulturális Intézet által szervezett műfordítói pályázatot nevezném, amelynek köszönhetően részt vettem lengyel fordítói műhelyben Tereza Worowska vezetésével. Akkor döntöttem el, hogy többet szeretnék foglalkozni a magyar irodalom átültetésével, és így beiratkoztam az egyéves műfordítói képzésre a Balassi Intézetben.
– Főállása meglehetősen messze áll az irodalomtól, hiszen egy banknak dolgozik, ráadásul a pénzmosás elleni harc területén. Ennyire kevés lehetőség adódik Lengyelországban egy fordítónak ahhoz, hogy a szakmájában tevékenykedjen?
– Igaza van, ezek meglehetősen eltérő területek, de én olyan ember vagyok, aki nem tud csak egy szakmában tevékenykedni. Valamifajta vetésforgóra szükségem van, hogy megfelelő energiával dolgozzak és örüljek a munkának. Ismerek sok fordítót, aki a szakmán belül marad, de persze ez nem túl jól fizetett foglalkozás, főleg a kultúrával kapcsolatos részében. A lehetőségek attól is függenek, melyik nyelvpárról és mennyire ismert fordítóról van szó, illetve hogy az ember készen áll-e nemcsak egy kiválasztott szakterülettel, de a rotációs kapa használati útmutatóval és cégállapítási dokumentumokkal is foglalkozni.
– Ehhez kapcsolódóan: milyennek érzi a magyar irodalom idegen nyelvre fordításának a támogatását? Mit lehetne másképpen csinálni ezen a téren?
– A támogatás jónak minősíthető ahhoz kepést, hogy milyen egyáltalán a mai kultúra támogatása, igaz sosem hasonlítottam össze az angol vagy német fordításfinanszírozással. A Magyar Könyv- és Fordítástámogatási Irodától lehet pénzt kapni a mintafordítás készítésére, a teljes könyv fordítására vagy ha már megvan a kiadóval aláírt szerződés, tágabb támogatására. A Magyar Fordítóház Alapítványnál lehet pályázni ösztöndíjra, amelynek keretében 2-8 hetet tölthet el a fordító Balatonfüreden, irodalmi művek lefordítása céljából. De nemcsak maga a munka finanszírozása lényeges, hanem a jövendő műfordítók képzése is. Ebben nagy szerepe van a Balassi Intézetnek, amelynek ingyenes, egyéves budapesti műfordítói képzésében részt vehetnek bármilyen anyanyelvű diákok. Lengyelországban a magyar irodalmat fordító újabb nemzedék kialakulásában fontos szerepe volt a Varsói Magyar Kulturális Intézetnek, amely néhányszor szervezett műfordítói pályázatot és azt követő fordítói műhelyt a Magyar Fordítóházzal együttműködve. De a legnagyobb pénzbeli támogatást az Európai Unió Kultúra programjai biztosítják, ez tény – ennek köszönhetően jelent meg például a Török tükör lengyel fordítása is. Amin javítani lehetne ezen a téren, a pénzösszegektől eltekintve, az a promóciós rész, a magyar kultúra és irodalom iránti érdeklődés megerősítése, mert hiába adjuk ki a legkiválóbb könyveket, az olvasó nélkül nem jutunk messzire.
– Viszonylag kevés magyar irodalmi mű jelenik meg lengyel nyelven. Van-e olyan könyv, amely önnek álommunka volna? Ki az, akit a lengyelek még nem ismernek, pedig ismerniük kellene a magyar irodalomból?
– Nehéz kérdés ez – az idei Krakkói Nemzetközi Könyvvásáron Szegedy-Maszák Mihály professzor egy hasonló kérdésre válaszolt, de neki sem volt könnyű kimondottan ajánlani bármilyen kánont, amelyet muszáj ismernie a lengyel olvasónak, mert a kánon mindig valamiféle középút, a legfontosabb művek kvázi reprezentációja, és nem biztos, hogy más kultúrákban, az idegen nyelvű és gondolkodású olvasónak tetszeni fog. Majdnem minden országban más az olvasók ízlése – bár vannak nemzetközi sikerek és mindenhol szeretett írók –, és főleg a kisebb kiterjedésű kultúrákra jellemző, hogy nehezebb előre megítélni, melyik szerzőjük lehet fontos és elismert az országon kívül. Sok nevet lehetne sorolni most a magyar irodalomból, de én inkább a saját választásokról szeretek beszélni, főleg hogy sokszor a fordító nem kizárólag a hazájukban sikeres írókat próbál népszerűsíteni más nyelven, hanem azokat, akik neki személyesen megtetszettek. Vállalnom kell, az én választásaim most sikeres írókkal kapcsolatosak; mivel most próbálom rábeszélni a kiadókat a kedvenc könyveim megjelenítésére, csak annyit árulok el, hogy most két sokszor kitüntetett kortárs női – ami tiszta véletlen – prózaíró könyveinek kiadásáról álmodom.
– Ön szerint mi az oka annak, hogy Márai Sándor ennyire népszerűvé vált az utóbbi években Lengyelországban?
– Ez jó kérdés, a jelenség számomra is meglepő. Lehet, hogy a siker Márai gondolatai és problémái univerzalizmusának köszönhető; vagy annak, hogy milyen ember volt: mindig minél többet akart tudni sokféle témában, rengeteget olvasott, és ezt a tudásszomját tükrözik a művei is; lehet, hogy az írói stílusának, a fontos gondolatok rövid, aforisztikus összefoglalásainak. Igazából nem tudom, pontosan minek köszönhető az óriási lengyelországi sikere, de nagyon örülök neki azért is, mert ez elősegíti más magyar írók, művek elfogadtatását is.
– Az idei krakkói Conrad Fesztiválon együtt beszélgetett Krzysztof Varga magyar származású lengyel íróval, akinek Magyarországról szóló mindkét könyve, a Turulpörkölt és a Mangalicacsárdás is komoly sikert aratott hazájában. Ön szerint minek köszönhető ez a siker, és mennyire tud azonosulni azzal a Magyarország-képpel, amelyet Varga könyvei mutatnak a lengyeleknek?
– A könyvei sikere biztosan Varga írói stílusának – ironikus-önironikus, bús és egyszerre fekete humorral teli – köszönhető, és a nem magyar témájú könyvei is nagyon népszerűek Lengyelországban. Halottam, hogy Magyarországon eléggé vitatott az a kép, amelyet Varga festett az édesapja hazájáról, bár én személyesen nem kritikának, hanem személyes élete visszatükrözésének érzem mindkét könyvét. Varga egyébként azt is mondta, hogy szívesen elolvasná egy hasonló megközelítést Lengyelországról. Véleményem szerint a lengyel–magyar barátságnak nem árthat egy kevésbé dicsőítő jellegű könyv, pláne hogy ez irodalmi kép, nem pedig útikönyv.
