Időutazás-szerű élmény volt Bach csodálatos művét hallgatni egy kőről kőre újjáépített barokk stílusú evangélikus templomban, ahol minden pontosan úgy néz ki, minden szín olyan eleven, mint amikor a mester ült az orgona előtt. Az újjáépítés tizenegy évig tartott és 2005-ben fejeződött be, az átadóünnepséget 2005. október 30-án tartották.
A bombázás után a környékbeli pincéket töltötték fel a törmelékekkel, ezért az eredeti építőkövek csaknem fele, német precizitással számon tartva, pontosan 8425 darab került vissza eredeti helyére.
A mérnökök számítógépes modellt készítettek a bombázás előtti fotók, a fellelt eredeti tervek és a repülőről leszórt robbanóanyagok detonációs irányának összevetésével. A gigantikus háromdimenziós puzzle hiányzó részeit természetesen újakkal pótolták. Az építés költségei 182,6 millió euróra rúgtak, amelyből 102,4 millió közadakozásból került elő. Az újjáépítés előkészítésében, az anyagi feltételek megteremtésében kiemelkedő szerepet vállalt Ludwig Güttler, a világhírű barokk trombitás, karmester, zenetörténész és tanár.
Miután az utolsó hang is felcsendült a kétórás oratórium végén, a kórus, a szólisták és a zenészek hosszú percekig néma csendben álltak. A nézőtéren néhány embernek talán túl erős volt az így keletkezett feszültség, ezért tapsolni kezdtek. A zenészek nem hajoltak meg, hanem csendben kimentek a templom főhajójában felépített pódiumról.
Az előadás utáni beszélgetésen Ludwig Güttler elmondta, hogy a János-passió számára nem egyszerűen egy zenemű. Minden alkalommal szakrális szertartásnak érzi, amelyet nem kell tapssal megköszönni. A drezdaiak ezt már tudják, aki pedig mégsem ismerné ezt a kérését, azok számára a műsorfüzet elejére kifejezetten nagy betűkkel írták oda. „Nem árt, ha egy koncertlátogató tud olvasni is egy picit\" – zárta le kedves iróniával az összeverődő tenyerekkel foglalkozó kérdéseket.
Sokan dolgoztak a templom újjászületésén, én is köztük voltam – válaszol szerényen, amikor erre a szerepére került a szó. – A templom újjáépítésének gondolata már 1946-ban felmerült a drezdaiakban – mesélte a művész. – Sőt, már pénzt is kezdtek gyűjteni. Talán tízezer birodalmi márka jött össze. Ez az új pénz bevezetése után pár száz márkát ért, tehát a terv anyagi okok miatt el sem kezdődhetett. Az NDK-ban később természetesen szó sem lehetett arról, hogy templomot építsenek – akkoriban inkább robbantották a véletlenül épségben maradt egyházi épületeket.
A fal ledöntése után kapott új lendületet a Frauenkirche újjáépítésének gondolata. Szerencsére a mérnökök rendelkezésére álltak a templom eredeti építési tervei. Ami az anyagiakat illeti, eredetileg arra számítottak, hogy a költségek ötven százalékát magánadományokból fedezik majd, ehhez képest nagyjából 60 százalékra nőtt az arány hatszázezer adományozó jóvoltából.
„A Föld minden tájáról küldtek kisebb-nagyobb összegeket, ezért azt is mondhatjuk, hogy ez a templom a világ kulturális szövetségének ajándéka” – foglalta össze Ludwig Güttler a pénzügyeket.
Szimbolikus jelentőségű az is, hogy a kupola fémborítását angol támogatók fizették. Ráadásul az a kovács, aki ezen a részen dolgozott, egy olyan pilóta fia, aki részt vett Drezda szőnyegbombázásában – tette hozzá a művész.
A munka elején rengetegen ellenezték az építést. Azt lehet mondani, hogy a helybéliek 90 százaléka vélte úgy, hogy inkább jobb utakat, lakásokat, vagy több banánt szeretne – fogalmazott a templomépítő trombitás. – Maga az egyház sem szorgalmazta igazán az építést. Ők beérték volna a terület tulajdonával, ahol a templom áll. Nem érdekelt minket, hogy öt, ötven vagy ötszáz évbe telik, mire elkészül, nekiláttunk.
Tizennégyen kezdték el a munkát, ma már 24 támogatói szervezetük van. Németországon kívül Ausztriában, Svájcban, Japánban és Lengyelországban. Minden évben rendeznek számukra egy támogatói ünnepet, ahol találkozhatnak egymással az adományozók, választ kapnak a kérdéseikre, saját szemükkel győződhetnek meg arról, mire is fordítják a pénzüket.
Segítette a kezdeteket az is, hogy Helmut Kohl kancellár a Frauenkirche romjai előtt jelentette ki először nyilvánosan, hogy a kettészakított Németországnak újra egyesülnie kell.
„A beszéd napján épp az NSZK-ban koncerteztem. Megkérdezték, hogy másnap délután nem játszanék-e a német parlamentben, Bonnban. Azt feleltem, szívesen. Amikor visszatértem Drezdába, már nyugodtan mondhattam, hogy a templomot Bonnban is fel akarják építeni. Felkértek arra, hogy játsszunk Kohl hatvanadik születésnapján, 1990 áprilisának elején. Azt feleltem, szívesen, de a zenekarnak este játszani kell az operában. Így történt, hogy aznap délelőtt a Német Szövetségi Köztársaság légi erejének egyik NATO-kötelékhez tartozó katonai gépe landolt a drezdai repülőtéren. Elvitt minket Bonnba, majd aznap délután vissza is hozott. Képzeljék el, milyen képet vágtak mindehhez derék rendőreink” – anekdotázott a muzsikus.
Amikor 1989-ben néhány lelkes barátjával elhatározták, hogy nekilátnak az újjáépítés megszervezésének, rájöttek, hogy formailag nincs is hivatalos felhatalmazásuk arra, hogy adományokat fogadjanak el. Semmi baj –szögezte le a talpraesett muzsikus. Egy képeslap hátára kézírással fektették le az állampolgári kezdeményezés hivatalos szövegét. Kisvártatva kiderült, hogy számlaszámunk sincsen. Sebaj – mondta újra Ludwig Güttler, majd felhívta egy bankvezető ismerősét, aki felhívta a főnökét, és pillanatok alatt lett bankszámlája az egyesületnek.
Az altemplom elkészülte után minden héten tartottak egy koncertet az újjáépítés költségeire. Ilyenkor rengetegen adományoztak, illetve vásároltak lemezeikből, melyek árát szintén a munkákra fordították. Csináltattak olyan órákat is, amelyek számlapján egy homokkő szilánk rejlik a templom romjai közül. Az ötlet 1991-ban született meg, akkor 20 márkáért árulták az egyszerűbb kivitelű modelleket, de voltak 60 márkás órák is, sőt, készültek olyan exkluzív darabok is, amelyekért már tízezer eurót kaptak.
Ludwig Güttler saját eladási rekordja hatvan óra volt egy este alatt. Egy este betért a Schweine Shultze nevű vendéglőbe, ahol a pincehelyiségben éppen születésnapot ünnepeltek. Beszélt az óráiról, és rögtön akadt valaki, aki a barátjának vett belőle ajándékba. Pillanatok alatt jöttek a többiek is, elkapkodták a teljes nála lévő készletet.
Az újjáépült templom fenntartása szintén költséges feladat. Az üzemeltetést és a karbantartást egy alapítvány végzi. Ebben Ludwig Güttler már nem vesz részt olyan aktív módon, mint az építésben, hiszen évi hetven-nyolcvan koncertet ad világszerte, oktat, kutat, vezényel. Ha mindez nem lenne elég, újabb akcióba kezdett, melyben azt a célt tűzte ki, hogy minden általános iskolás gyerek tanuljon meg valamilyen hangszeren játszani. Kezdeményezését már két német városban bevezették. Tervei szerint néhány éven belül az egész országban hasonló lesz a helyzet.
