– Nem túlzás azt állítani, hogy hasonló kiállításra még nem volt példa Magyarországon. Honnan jött az ötlet?
– Valóban, ennek a területnek a kortárs kultúrájával nagyon kevesen foglalkoztak eddig nálunk. Voltak kiállítások persze, amelyek a médiaművészet felől közelítettek a most lezajló ugrásszerű, a látás és az észlelés élményét gyökeresen átformáló fejlődéshez, de mi sokkal inkább a technika, a kereskedelmi és művészeti hackek szempontjából vizsgáljuk a számítógépesjáték- vagy más néven a gamerkultúrát.
A fő hajtóerőt a kiállításhoz pedig az adta, hogy jelenleg láthatóan komoly változás zajlik annak köszönhetően, hogy megjelentek olyan új fejlesztések, mint például a virtuális valóságokban való barangolásokra alkalmas headset, az Oculus Rift, a sokat emlegetett okosszemüveg, vagyis a Google Glass, és a Sony által bejelentett virtuálisvalóság-szemüveget, a Project Morpheust is nagy érdeklődés övezi. Tehát egymás után jelennek meg a látáshoz kapcsolódó, virtuális valóságkiterjesztő technológiák.
Régóta foglalkozunk a Kitchen Budapest (Kibu) közösségével a látáshoz kapcsolódó kérdésekkel, és a kiállítás végén helyet is adtunk egy olyan válogatásnak, ahol sci-fi filmekből kivágott részleteken keresztül mutatjuk meg, hogy 10-20-30 éve milyen eszközöket álmodtak meg az emberek – amelyek most lényegében már itt vannak. A kiállítás arra irányítja rá a néző figyelmét, hogy mire használhatja ezeket az eszközöket az átlagos felhasználó, és azt is be akarjuk mutatni, hogy hogyan nyúlnak ezekhez az ötletekhez a művészek, miként értelmezik újra ezeket a technikai fejlesztéseket.
– A Harry Potter-filmekből is ismert megelevenedő magazincímlapok élménye is átélhető a kiállításon, hiszen a Layar techológia segítségével elég csak az okostelefonnal egy gyors szkennelést végezni a borítón, és máris számtalan pluszinformáció elevenedik meg a készülékünkön. Mennyire van ez esetben például szó látványosságról vagy kereskedelmileg is hatékony megoldásról?
– A kiállítás alapkoncepciója, hogy egyfelől bemutatjuk a szigorúan kereskedelmi célú fejlesztéseket, másfelől azt, ahogy ezeket a művészek „meghackelik”. Az említett Layar technológia például mára már világszerte stabillá és elterjedtté vált, nagyon sok magazin jelenik meg ilyen „mozgékony” címlappal, nálunk viszont még nem vált elfogadottá. Az a lényege, hogy nem fix kódot látok a címlapon, hanem maga a címlapfotó a kód és a kép különböző részei rajzolják ki, amit a kamerámmal leolvasok, és ennek köszönhetően videók, hanganyagok és más tartalmak is hozzáférhetővé válnak, valamint ez szinte megtízszerezi az oldalszámot.
– Meglepő, hogy a nem kereskedelmi célból fejlesztő és „hackelő” művészek és játékosok szinte semmivel sem maradnak le a kereskedelmileg érdekelt céges fejlesztők mögött.
– Amivel mi ezen a kiállításon foglalkozunk, azt nem a médiaművészet címszóval írható le igazán, sokkal inkább a már említett gamerek, vagyis a korai felhasználók, játékosok alkotásaira vagyunk kíváncsiak. Ők azok, akik rögtön lecsapnak az új technológiákra, és rögtön át is akarják formálni vagy továbbfejleszteni azokat. Amikor a technikai fejlődés ilyen nagyot lép, akkor a fejlesztők nyilván először arra keresik a választ, hogy mi lehet ezeknek az új vívmányoknak a polgári felhasználása. A kiállításon bemutatott technológiák szerintem a hadiiparban már régóta jelen vannak. Hétköznapi használati lehetőségeik viszont most formálódnak. Általában az első felhasználók a játékosok, aztán persze a trükközők és nyilván a szexuális célú felhasználás is meglehetősen hamar előtérbe kerül.
– Nem félő, hogy az egyre rohamosan technikai fejlődés és az új eszközökhöz való hozzáférés különbsége csak további mélyíti a társadalmi szakadékot a tehetősek és a kevésbé tehetősek között?
– Épp ellenkezőleg gondolom, úgy vélem, hogy a technikai fejlesztéseknek – lásd a televíziózást, a mobilkommunikációt vagy éppen a Facebook szerepét a politikai mozgalmakban – kimondottan demokratikus hatása van. Ezek az eszközök épphogy erősítik a társadalom demokratikus működését, persze csak akkor, amikor ezek is elérhető áron lesznek hozzáférhetők. A mesterséges kényszer kapcsán pedig azt tudom mondani, hogy az itt látható fejlesztések még korai fázisban vannak, és még nem lehet tudni, hogy mi lesz a bevett felhasználási módjuk. Az egyik legizgalmasabb kérdés például az, hogy az okosszemüveg és a virtuális valóságok kiterjesztése majd hogyan fog találkozni. És azt sem árt figyelembe venni, hogy minden félelmünk dacára az emberek valósághoz való viszonya egyáltalán nem változik meg olyan radikálisan, mint ahogy egy-egy új technológia kapcsán elképzeljük – továbbra is inkább valóságosan szeretnek étkezni, sportolni vagy éppen szeretkezni.
