Így találkozik az újcirkusz világa Csehovval

Csehov és újcirkusz: olyannak kell ábrázolni az életet, ahogy az álmainkban megjelenik.

Son
2014. 11. 06. 17:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Daniele Finzi Pasca, a társulat névadója és egyik alapítója, akit jelenleg az újcirkusz műfajának egyik legkiemelkedőbb alakjaként tartanak számon, 2005-ben a Cirque du Soleil felkérésére készítette el a Corteo című előadást, amely azóta is a kanadai újcirkusz máig legsikeresebb előadása, közel hárommillióan látták már világszerte.

Finzi Pasca a Cirque Éloize-zal is több ízben dolgozott együtt: 2002-ben a Nomade-ot, 2003-ban a Raint, 2007-ben pedig a Nebbiát készítette el nekik. Rendezőként ő jegyzi a 2006-os torinói téli olimpia záróünnepségét, amelyet több mint kétmilliárd ember követett figyelemmel. A Szocsiban idén megrendezett téli olimpiai játékok záróceremóniájának, illetve ugyanitt a paralimpia megnyitójának műsorát is ő állította össze.

Legújabb, Donka – Levél Csehovnak című előadásában a XIX. századi orosz irodalom egyik legnagyobbja előtt tiszteleg. Csehov szerint nem olyannak kell ábrázolni az életet, amilyen, nem is olyannak, amilyennek lennie kellene, hanem olyannak, ahogy álmainkban megjelenik. Daniele Finzi Pasca rendezése, a Donka (kapásjelző) épp ilyen előadás. Úgy idézi meg főhőse alakját, munkásságának esszenciáját, mintha saját álomvilágába kalauzolná el a nézőt.

Az író-orvos és szereplői találkoznak ebben a rejtélyes univerzumban. Elveszett életüket sirató nők, reménytelen szerelmesek, sikertelen orvosok, filozófus férfiak, kisstílű párbajozók váltják egymást a színen, és fel-feltűnik maga Csehov, a horgászó művész, az írói ars poeticáján morfondírozó, majd a halállal szembenéző ember.

Ahogy Csehov drámái és prózai írásai középpontjában nem a cselekmény fordulatossága, hanem esetlegessége, a karakterek lelki fejlődése áll, úgy Finzi Pasca újcirkuszi előadásában sem a hajmeresztő mutatványokon, hanem a hangulatokon van a hangsúly, lélekpillanatok, festményszerű montázsok mosódnak itt egymásba. És közben a dekadens orosz lélek törékenysége is gyönyörűen kirajzolódik, Maria Bonzanigo éteri zenéje pedig csak erősíti ezt a hatást.Igazi, mély költői színháznak lehetünk tanúi, amelyben a cirkuszi elemeket Finzi Pasca a lehető legelegánsabban és kellő humorral átitatva illeszti be a különböző helyzetekbe. (A humor hangsúlyosan fontos eleme az előadásnak, helyenként magyar szövegekkel, utalásokkal egészítik ki a narrációkat, így mindig van lehetőség az összekacsintásra.)

A három nővér hintán egyensúlyoz, jéggömbökkel zsonglőrködik egy meghasonlott figura, sirályként száll a színpad közepén az egyik lány, Nő és Férfi megindító kettősének egy vaságy a helyszíne. A társulat tagjai nemcsak csodálatra méltóan játszanak testükkel, de színészként-énekesként is kivételesek.

A Donka magával ragadó előadás, egyetlen hibája, hogy a második felvonásra kissé elfárad a történetvezetés, de az első rész végén megtörténő katarzis így is végigkíséri a nézőt.

(Compagnia Finzi Pasca: Donka-Levél Csehovnak. Írta és rendezte: Daniele Finzi Pasca. Művészetek Palotája.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.