Ismét nehéz éjszakája lesz a Beatlesnek!

Újra mozikba kerül az Egy nehéz nap éjszakája a Beatles főszereplésével. 50 éves jubileum sok slágerrel.

kgy
2014. 11. 03. 17:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mindössze egy bő éve tartott a Beatles mánia, és az amerikai filmgyártó vállalat, a United Artists valószínűleg nem mérte fel a gombafejűek globális hatását, így eshetett meg, hogy mintegy „mellékesen” készített egy filmet a Beatles új albumával megegyező címen, kvázi annak reklámfogásaként.

A Beatles első mozifilmje, az Egy nehéz nap éjszakája rapid módon készült, még  a korban is alacsonynak számító 500 ezer dollárból, és még erre az összegre is úgy tekintettek, hogy a veszteségeit majd kipótolja az album profitja. Aztán mégis bombasiker lett a film, amely hiába volt kicsit szertelen, kicsit bohó, mind a szakma, mind a közönség imádta, és gyorsan 10 millió dollár fölé szállt a bevétel.

Addigra nyilvánvalóvá vált, hogy a Beatles a kor egyik legnagyobb aranybányája, így az sem meglepő, hogy a zenészek még további négy filmben szerepeltek. Most, 50 évvel az Egy nehéz nap éjszakája mozibemutatója után ismét filmszínházakba kerül a fekete-fehérre forgatott alkotás, amely a Beatles egy angliai turnéjába enged betekintést, és tanúi lehetünk annak a tömeghisztériának, amit a zenekar váltott ki környezetéből.

Richard Lester – aki egy évvel később a csapat Help! című filmjét is jegyezte – jó stílusérzékkel afféle áldokumentumfilmet készített, igyekezvén ezzel is leplezni MacCartney-ék színészi képességeinek korlátait. A film így sokkal inkább afféle kordokumentum, amelyben a zenekar életének tipikus pillanataiból kapunk egy csokorra valót. S ebben az elegyben megférnek az ostoba újságírói kérdések, a rosszalló szülői tekintetek, és a rajongóhordák legmagasabb oktávon való vég nélküli sikítozása.

Az ötvenedik évforduló alkalmából felújított kópia méltó megemlékezés a zene ikonikus alakjai előtt, ráadásul a mozifilm nemcsak az emlékeinkben szépül meg. Az Egy nehéz nap éjszakája minden előzménye ellenére olyan sikerdarab lett, amelyet többek között a Brit Filmintézet és a Time Magazin is a filmtörténet száz legjobb filmje közé választott.

Ráadásul a két Oscar-jelölése közül az egyiket éppen a kezdetben gyengének talált forgatókönyv kapta, a zenei adaptációért járó nomináció pedig szinte „alanyi jogon” járt. A Beatlesről lévén szó természetesen nem szabad elfeledkeznünk a filmzenéről: a zenekar harmadik albumán – és így a filmben is – a címadó dal mellett többek között a Can't Buy Me Love, a Tell Me Why és a She Loves You is felcsendül, és a lemez minden idők legjobbjainak toplistáin is az élbolyban szerepel.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.