Játsszunk tömeggyilkost? A slammerek szerint ne

Az ember hajlamos meggondolatlan gyerekként játszani a gyűlölettel – ezt üzeni a Radnótiról szóló slamműsor.

A holokausztra és általában a történelem tömegmészárlásaira emlékezett a Slam Poetry Budapest Radnóti-napjának különleges slamdarabja, valahol a színdarab és a slam poetry határán. A hét slampoéta Radnóti-estje ebben a formában már színházba kívánkozik. Önmagában is szép teljesítmény, hogy Radnóti Miklós halálának 70. évfordulóján, vasárnap saját kezdeményezésre egész napos programot hozott össze a slam poetry-közösség, és képes volt sok emberhez eljutni a műsorral.

Radnóti Miklós verseire, főleg az élete végén születettekre a művészet és az emberség szimbólumaként tekintünk – amit elpusztítottak, mégis él. Inkább ez a jelképes értelem határozta meg a Slam Poetry Budapest vasárnapi megemlékezését, mint maguk a költemények. Nemcsak Radnóti halála, hanem Gyarmati Fanni iránti szerelme és a szerelmesek tragikus elszakadása is a kor szimbólumává vált, ezt próbálták megragadni a slampoéták.

Mészáros Péter

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

„A szerelem az, hogy a párom hetven évig kétszer két évszakban várom” – Pion István, lapunk munkatársának szövegében szerepelt ez a sor, arra utalva, hogy 2014-et, Radnóti halálának 70. évfordulóját még megérte Gyarmati Fanni: ennyi évet élt nélküle. A kétszer kettőt Pion szövegében úgy lehet értelmezni, mint a dolgok természetes rendjét, ami időnként felborul. Például a tömeggyilkosságok korában, amiben Radnóti élt. Amikor az válik kegyetlen valósággá, hogy marhavagonban visznek el embereket, akkor már az számít csodának, ha valaki visszajött. Ilyenkor lehet a kétszer kettő mégis öt Pion világában.

A Radnóti-esten a Slam Poetry Budapest mozgalom csapata átlépte a műfaj megszokott kereteit. Korábban a páros versenyeken már érezhető volt, hogy több szöveg, több előadó együtt is képes működni ebben a műfajban, de ilyen csoportos, tematikus műsor, mint a vasárnapi Radnóti-est, még nem volt. A szintén slampoéta Horváth Kristóf „Színész Bob”-nak kellett valami egységeset összekalapálnia a slammerek – Kemény Zsófi, Mavrák Kata Hugee, Bárány Bence, Gábor Tamás Indiana, Pion István, Mészáros Péter és Tengler Gergely T. G. – ezerfelé tartó gondolatfolyamaiból.

Nehéz dolga volt, hiszen a slam poetry mégis alapvetően egyéni teljesítmény, háromperces lehetőség, amikor csak az előadóé a színpad, rá figyel a közönség, a zenekar, a zsűri. Nem is sikerült mindig mederben tartani a szövegeket – hiányzott egy kicsivel több dramaturgi szigor –, összességében mégis sikerült hatásosan ábrázolni az erőszakkal és tragédiákkal teli légkört és a háború dilemmáit.

A rendező kiindulópontja – persze Radnótin kívül – az volt, hogy az új generációk, sőt, már a szüleik generációja sem ismerik a háborút. Nincs élményük arról, hogy milyen, amikor az erőszak válik törvénnyé.

–  Fontos vetülete a Radnóti-életműnek a kor, amiről tudósított; amikor hétköznapivá vált az elfogadhatatlan. Ma is vannak körülöttünk háborúk, de nekünk fogalmunk sincs, milyen döntéseket kell meghozni egy ilyen helyzetben. Ezt az érzést próbáltuk megteremteni a közönségben. Nem akartunk egyszerűen Radnóti életéről szöveget írni, vagy átírni Radnóti-verseket. Helyette azt próbáltuk kitalálni, mitől válik egy szöveg „erőltetett menetté” még akkor is, ha nem mondjuk ki azt a két szót, hogy erőltetett menet – mondja a rendező.

Az előadás a Nem tudhatom vallomásának továbbgondolásával kezdődött: ezt a harmóniát és a harmónia megbomlását, a szerelmet és a szerelmesek szétválasztását, a háború élményét, diktátorokat, a történelem tömeggyilkosságait vették sorra a szövegek a Words Are Melodies zenei kíséretével, vetítéssel, párbeszédes jelenetekkel, kórussal, mozgással.

Radnóti úgy volt jelen, mint aki megélt és ábrázolt egy szörnyű kort, és mindenki által ismert motívumokat hagyott az utókorra. Kezdőmondatai, mint az „Oly korban éltem én e földön”, vagy az „Alszik a szív” szállóigeként épültek be a köztudatba. De Radnóti-motívum volt az előadásban a razglednica, a képeslap is, amelyet szabadon töltöttek meg tartalommal a slammerek.

Ez volt az egész előadás lényege is. Általában a témánál (Radnóti és kora, háború és erőszak) maradtak. Néha viszont az volt az érzése az embernek: olyan messzire kalandoztak az asszociációk világában, hogy lassan ők sem tudják már, miről beszélnek és miért.

Voltak viszont nagyon erős pillanatai a műsornak, ilyen a „tömeggyilkosos játék”, amikor ismert gyerekmondókákat írtak át nagyon kreatívan, fenyegető tartalommal, vagy amikor két szereplővel játszották el az inkvizíciót, az indiánok kiirtását vagy az előző rendszer besúgóját, aki kínpadra küldi a besúgottat. A gyermekjátékkal kifejezett erőszak ijesztő, a többször elhangzott gondolat miatt is: apánk sem ismeri a háborút.

A gyűlölet veszélyes játék: ezt talán a mostani generációk még kevésbé értik, hiszen nincs róla tapasztalatuk. Horváth Kristóf elmondása szerint ezzel szerettek volna foglalkozni az előadásban: nem Radnóti-művekre válaszoló szövegeket kért a slammerektől, inkább azt, hogy Radnóti koráról és általában a háborúról, a gyilkolásról gondolkodjanak.

Az Akvárium Klub kistermét mindenesetre megtöltötte a Radnóti-nap, ahol két zenekar (Akkezdet Phiai és a BeatKOHO) fellépése mellett kiállítást is nyitottak kortárs alkotók – Babos Zsili Bertalan, Lukács Andrea, Szalay Bence és Horváth Judit – Radnótihoz köthető műveiből, tartottak slamworkshopot és versenyt, és a Gór Nagy Mária Színitanoda diákjai is készültek Radnóti-műsorral a költő életéről.