Kiírták a velencei biennále pályázatát

Kiírták a velencei biennále magyar pavilonjában rendezendő kiállítás pályázatát.

Grund
2014. 11. 10. 18:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az 1895 óta rendszeresen megrendezett velencei biennále a mindenkori kortárs képzőművészet egyik legjelentősebb nemzetközi seregszemléje. Az egyes országok által a velencei Giardiniben fenntartott önálló kiállítási épületekben létrehozott tárlatokat jórészt nemzeti biztosok koordinálják, az általuk megbízott kurátorok, művészek és más közreműködők révén – emlékeztetett közleményében a pályázatot lebonyolító Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit (MANK) Kft.

A velencei biennále nemzeti biztosa, Balatoni Monika által kiírt pályázaton életkori megkötés nélkül minden olyan személy vagy csoport indulhat, aki vagy amely jártas a kortárs képzőművészetben és rendelkezik kiállításrendezői gyakorlattal, valamint nemzetközi kiállítási referenciával. A pályázat beadási határideje: december 12.

A MANK tájékoztatása szerint a kiállítás előkészítéséhez, lebonyolításához és promóciójához szükséges anyagi forrást az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosítja; a kiállítás megépítésének és a kapcsolódó katalógusnak az együttes költségkerete nem lehet magasabb 20 millió forintnál.

Amennyiben a tervezett költségek meghaladják ezt a keretet, a pályázó köteles írásbeli nyilatkozatot benyújtani a pluszköltségeket finanszírozó támogatójától. A pavilon működtetésének költségeit a pályázatban csak abban az esetben kell szerepeltetni, ha az a projekt speciális volta miatt eltér a szokásostól. A költségvetésnek nem kell tartalmaznia a szállítási költségeket, kivéve, ha az szintén eltér a megszokottól. A promóció, valamint a Biennále Magyar Iroda fenntartási költsége sem terheli a kiállítás közvetlen költségkeretét.

A pályaművek beadási határidejét követő tíz munkanapon belül a szakmai zsűri előtt zártkörű prezentációra kerül sor a MANK székhelyén. A zsűri kizárólag azokat a pályázókat hívja be prezentációra, akiknek a pályaművét gazdasági-logisztikai szempontból megvalósíthatónak tartja, szakmai szempontból pedig nemzetközi viszonylatban is relevánsnak ítéli meg.

A döntéshozatal várható időpontja 2015. január 7.; a nyertest a döntést követő egy héten belül kerül hirdetik ki.

A pályázat nyertesével a MANK megbízási szerződést köt. Amennyiben a szakmai zsűri nem talál megfelelő pályázatot, vagy a nyertes pályázat megvalósításának előkészítése a kurátornak vagy a kiállítóknak felróhatóan egy hónap elteltével nem halad előre, és ez veszélyezteti a magyar megjelenést, a nemzeti biztos saját hatáskörben eljárva jogosult a nyertestől a megbízást visszavonni és új pályázat kiírása nélkül másik kiállítás megrendezéséről gondoskodni. Ennek során jogosult a pályázaton részt vett másik pályázót is megbízni.

Az 56. Velencei Képzőművészeti Biennálét All the World’s Futures címmel rendezik meg 2015. május 9. és november 22. között, Okwui Enwezor főkurátorságával.

A magyar kiállítás pályázatának hivatalos kiírása itt érhető el.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.