Lőrinczy György átvette az operettszínház vezetését

Ünnepélyes társulati ülés keretében vette át pénteken a Budapesti Operettszínház vezetését Lőrinczy György.

Grund
2014. 11. 01. 13:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A leköszönő főigazgató, aki művészeti vezetőként folytatja munkáját, az elmúlt csaknem 14 évről szólva kiemelte: az éves előadásszámot és a közönséget is megháromszorozták, évente 550-600 előadást játszik a színház. „Az operettszínház egy kedves, megtűrt színházból az ország legsikeresebb színháza lett” – mondta Kerényi Miklós Gábor, aki szerint a külföldi szereplések révén elérték, hogy a teátrum mára Európa egyik vezető zenés színházává vált.

A művészeti vezető az eredmények közül kiemelte, hogy az operett hivatalosan hungarikum lett, valamint hogy a színház 2014-től állami fenntartásba került. Emlékeztetett: amikor átvette a színházat, 62 százalékos volt az állami támogatás, amely ma 14 és fél százalék. Szerinte a megnövekedett színház irányítása nagyobb terhet rótt rá, az állami fenntartással új korszak kezdődött, ezért szükség lett a változásra, arra, hogy az eddigi művészi munka friss erővel, megújulva folytatódjon.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a színház fenntartójának képviseletében az eddigi igazgató és a társulat munkáját méltatva arról beszélt, hogy számos helyre eljutott a színház, nem csak Európában, de távoli területeken is megjelent az operett műfaja hungarikumként, a magyar kultúra nagyköveteként.

Kiemelte: a műfaj több mint százéves, de azzal, hogy mintegy félmillió néző fordul meg a színházban egy év alatt, a társulat bizonyítja, hogy bemutatóról bemutatóra meg lehet újítani. Szerinte a színház elérte, hogy a saját bevétele arányát növelje, ehhez olyan minőséget kellett produkálni, amelyre rendre bejön a közönség. Mint mondta, bízik benne, hogy az állami fenntartás biztonságot jelenthet a színház számára.

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter levélben szólt a társulathoz. Mint fogalmazott, az alkotóközösség az elmúlt években az ország leglátogatottabb teátrumává és az operett méltó otthonává varázsolta ezt a színházat. „A zene olyan nyelv, amelynek segítségével történelmi korszakokon és országhatárokon át is összekapcsolódhatunk más nemzetekkel” – fogalmazott.

Mint írta, a magyar operett nemzeti identitásunk egyedülálló építőköve, amely a hungarikumok gyűjteményének is része. „A múlt értékeiből és a hagyományokból táplálkozik a boldogabb jövő, amelyhez elengedhetetlen a megújulás, ezért került a színház állami fenntartásba, és ezt a célt szolgálja az új igazgató kinevezése is, akinek vezetésével új lendülettel és új célok kitűzésével folytatódhat az eddigi magas színvonalú munka” – állt a levélben.

Lőrinczy György a legnagyobb kihívásnak nevezte, hogy színházi, kulturális menedzseri és vezetői tapasztalatát egy ekkora és általa ennyire szeretett intézmény élén tudja-e úgy kamatoztatni, hogy valamit hozzáadjon a már meglévő értékekhez.

„A színház csapatmunka” – hangsúlyozta a direktor, hozzátéve, hogy Borbély László ügyvezető igazgató és Oros Péter gazdasági igazgató segítségére számít, emellett Makláry László főzeneigazgatóra. Bejelentette: Bolba Tamás első karmesterként csatlakozik januártól a társulathoz.

Az operett- és musical-előadások arányáról szólva kiemelte: az a fontos, hogy jó előadásokat készítsenek magyar szerzőktől, és mai színházat csináljanak, amit sokan néznek. Mint mondta, azt szeretné, ha az operettszínházat – alcímként – a mai naptól kezdve úgy hívnák: nemzeti zenés népszínház.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.