A magyar származású írónő Franciaországban 2004-ban megjelent és azóta magyar nyelvre is lefordított önéletrajzi történetfüzérében négy éves korától hatvanhárom esztendős koráig meséli el életének legfontosabb állomásait: a tizenegy fejezetben felidézi boldog gyermekkorát Magyarországon, az internátusban töltött éveket, hazája elhagyását 1956 végén, a forradalom leverése után egy kisgyerekkel a karján az osztrák–magyar zöldhatáron keresztül, a svájci letelepedést, az óragyárban munkásként töltött éveit, első próbálkozásait az írással, A nagy füzet megjelenését, majd a nemzetközi elismerést. Az epizódokat az irodalom és az olvasás iránti szenvedély köti össze, amely négy éves kora óta meghatározta Kristóf Ágota életét.
„Catherine Salvat finoman mutatja meg mindegyik állomást: a kislányt, a kamaszt, a menekülőt, a magányos emigránst, az analfabétát, aki eldönti, hogy komolyan megtanul franciául azért, hogy az legyen az írói nyelve és végül a sztárt. Agota Kristof ragyogó szövegét örömmel, találékonyan és lelkesen viszi színpadra” – írta Philippe Chevilley, a Les Échos című napilap kritikusa, aki szerint a minimalista rendezés is a szöveget erősíti. Ali Cherri fekete paravánokból és üvegfelületekből épített díszletében a színésznő a falakat egy könyv lapjaiként forgatja. A megvilágítás a vallomás műfajához illő éjszakai, mesés hangulatot teremt.
„A történet hipnotikussá válik: érezzük a hideget, a félelmet, a menekülés magányát és mindezeken túl a szavak, a könyvek, az írás csodáját. A színésznő hangján keresztül úgy tűnik, hogy az irodalmi alkotás rejtelmeibe nyerünk betekintést, ritka az ilyen pillanat. És a végére a teljes Agota Kristof-életmű elolvasásához kedvet kapunk” – írta a Les Échos kritikusa. A Le Figaro című napilapban Armelle Héliot úgy vélte, hogy Az analfabéta az írónőnek az a könyve, amely leginkább megérinti az olvasót, ebben ugyanis a nyelvhez, az olvasáshoz az íráshoz való viszonyát saját életének egy-egy epizódján keresztül tárja fel.
„Azért is megérintő Az analfabéta, mert a témája a kivándorlás, egy országtól, kultúrától, nyelvtől való elszakadás. Azt a rejtélyt meséli el, ami valakinek egy nyelven keresztül történő elismerése. Ez nagyon szép, nagyon gazdag. Csak egy óra húsz percig tart, de csodás töménységű”– fogalmazott a Le Figaro. Kristóf Ágota gyermekéveit Kőszegen töltötte családjával, Szombathelyen a Kanizsai Dorottya Lánygimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait, első verseit itt írta 14 évesen, de sokáig csak az asztalfióknak dolgozott. Férjével és kislányával 1956-ban emigráltak Svájcba. Második férjével és az új házasságából származó gyerekeivel már franciául beszélt.
Kezdetben a színház iránt érdeklődött, megismerkedett a helyi, neuchateli színházi élettel, kisebb színdarabokat készített a városi társulatnak.
Ebben az időszakban magyarul verseket is írt, amelyeket a Párizsban megjelenő Irodalmi Újság és a Magyar Műhely közölte, de történeteit, néhány kísérlettől eltekintve, már franciául fogalmazta meg. Első és egyben leghíresebb regénye 1986-ban jelent meg Le Grand Cahier, vagyis A nagy füzet címmel. Kristóf Ágota munkásságát 2011-ben, kevéssel 76 éves korában bekövetkezett halála előtt ismerték el Kossuth-díjjal.
Az október elején bemutatott előadás november 22-éig látható Párizsban.
