November: „A lázadás nem feltétlenül destruktív”

Markáns társadalmi üzenetet hordoznak a Gombold újra! fődíjas tervezőcsapatának, a Novembernek a ruhái.

Son
2014. 11. 05. 10:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Mi a háttértörténete a Novembernek?

Shütz Nikolett: – Rékával az egyetemi előkészítőn, Kopek Rita csoportjában ismerkedtünk meg, egyszerre vettek fel minket textiltervező szakra. Boldizsárral, aki formatervezést tanult, már később, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen kerültünk kapcsolatba. A Gombold újra! pályázat volt az első közös projektünk.

Szenteczki Boldizsár: – Hasonló dolgok inspirálnak mindhármunkat. Úgy gondolom, nincs sok különbség a formatervezés és a ruhatervezés metódusa között, de engem alapvetően nagyon érdekel a különböző dizájnterületek egymásra hatása, az azok közötti átjárhatóság is. A Gombold újra! jó lehetőség volt arra, hogy éles helyzetben próbáljuk ki magunkat, és nem utolsósorban motivált minket az is, hogy a kifutón lássuk viszont a ruháinkat.

– Kollekciótokat az 1989-es prágai bársonyos forradalom ihlette.

Sz. B.: – Ez volt ugyan a kiindulópont, de átfogóan próbáltuk vizsgálni a lázadás, a tüntetés jelenségét, amely nemcsak a világban, de itthon is erős aktualitással bír. Bár a Gombold újra! pályázatra készítettük el ezt a kollekciót, de esszenciálisan minden benne van, amit a November névre keresztelt márkával képviselni szeretnénk. Nagyon erősen hat a munkáinkra az underground és hiphopkultúra, a sötétebb hangulatú, markáns filmek, az emberi ösztönök nyers működése.

S. N.: – Ezért is választottuk márkanévnek a Novembert, mert hangzásában is tükrözi mindezt.

– Fekete, ijesztő formavilágú, arcot takaró ruhákról, igazi forradalmi viseletekről beszélünk. Nem féltetek, hogy esetleg rosszul sülhet el a jelentkezésetek?

S. N.: – Merész húzás volt a részünkről, de azért persze volt bennünk is némi félelem, hogy miként is fognak reagálni a munkánkra.

Sz. B.: – Könnyen el lehet csúszni egy ilyen dologgal. De már a köztes zsűrizésen jó visszajelzéseket kaptunk. Mi magunk is meglepődtünk, hogy a Design Terminál végül nekünk ítélte oda a nagydíját, nagyon örülünk, hogy meglátták benne azt a pozitív üzenetet, amit mi is hangsúlyozni szerettünk volna ezekkel a ruhákkal. Hisszük, hogy a lázadás nem feltétlenül erőszakos, nem is destruktív. Pont ezért vettük a prágai eseményeket alapul, hisz egy békés forradalomról van szó. Ez a kollekció jó eszköz arra, hogy felmutassuk, mennyire fontos kiállni a gondolatainkért, néha szembemenni az árral. Ezáltal fejlődik a világ, a társadalom. Hathatnak sötétnek, erőszakosnak ezek a ruhák, de ez csak amiatt van, mert nyomatékosítani szerettük volna a saját üzenetünket.

S. N.: – Sok kontraszt van a ruhákban, épp a feloldás miatt készült egy fehér változat is. A bársonyos forradalmat nemcsak gondolatiságában használtuk ezekhez a ruhákhoz, hanem a bársonyt mint anyagot is felhasználtuk.

– Milyennek értékelitek az idei Gombold újra! pályázatot?

S. N.: Ez volt az első év, hogy nemzetközi versenyt hirdetett meg a Terminál. Ezt nagyon jó döntésnek tartom, érződött a nyitottság, a szabadabb gondolkodás.

– Mik a legfontosabb terveitek a márkával kapcsolatban?

Sz. B.: – A mentorprogram révén a vállalkozásunk jogi és marketinges részében kaphatunk sok segítséget. Nemzetközi és hazai piacon egyaránt szeretnénk értékesíteni a ruháinkat. Itthon még mindig nagy piaci résnek számítanak a fiúruhák, ezért is terveztünk nekik szóló kollekciót, de a November alapvetően inkább uniszex ruhákat fog kínálni. Első körben a kezdő kollekciónkat szeretnénk kicsit leegyszerűsíteni, eladhatóbbá tenni, de újra kell gondolni az anyagokat is, hisz ez egy kifutóra szánt imidzskollekció volt. A stílusjegyek megmaradnak, csak az összeállítás lesz más.

S. N.: – Mielőbb szeretnénk különböző internetes oldalakon jelen lenni, most készülnek a kampányfotók, a lookbook. Februárig szeretnénk elkészíteni a következő kollekciót is.

Sz. B.: – Fontos, hogy a Novemberen belül sok mindent ki akarunk próbálni. Azt a hangulatot, ami meghatároz minket, nem csak ruhákban szeretnénk megfogalmazni. De ezek a projektek még alakulóban vannak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.