Szex, drogok és vaddisznók az év könyvében, a Holtversenyben

Az eddig fordítóként ismert Totth Benedek Holtverseny című regénye kíméletlen, de nem lehet letenni.

A Holtverseny világában a moralitás értelmezhetetlen fogalom. Valódi következmények hiányában a kamaszok a valóságtól eloldozott szabályok szerint játszanak. Cselekedeteikhez és azok következményeihez nem rendelhetők hozzá a jó és a rossz fogalmai, mert számukra ezek nem létező értékek. Az olvasó szempontjából ez olyan, mintha a víz alá merülve igyekezne képet kapni a medence partján létező valóságról. A szereplők csak úsznak, nem befolyásolja őket a vízen kívüli világ – amely talán nem is létezik.

Mindez azonban hosszú távon nem tartható fenn. A kiüresedett mindennapok egyre brutálisabbá váló piszkálódást és versengést eredményeznek, és végül megtörténik a regény univerzumához mérten értelmetlen tragédia. De megtisztulást ez sem hoz, sőt az erőszak örvényébe került kamaszok egyre mélyebbre merülnek, és még a könyv elején hallucinált vaddisznó is visszatér, hogy bosszút álljon. Az epilógusként is olvasható finálé elvarr ugyan bizonyos szálakat, az elbeszélő – aki ugyanúgy nyakig merült a nihilben, mint társai, de velük ellentétben nem vált gyilkossá – akár feloldozást is nyerhetne, ha felismerné helyzetét, ő azonban csak úszik tovább: „Nem bírok megállni.”

A lezáratlanság, az örök körforgás lehetősége logikus következménye a szövegnek, és fokozza a Holtverseny nyomasztó hangulatát. Sosem lehet vége, ebből a közegből lehetetlen kitörni – üzeni a regény. A szereplők nyomorúságos üressége nem járulékos probléma, hanem létezési mód. Ez az, amit olvasóként nagyon nehéz megemészteni. És amivel talán könnyen vitába is szállnánk, ha a regény nem tálalná mindezt pokolian hitelesen.

Totth Benedek elbeszélője ellentmondást nem tűrően erős nyelven szólal meg, ami az utolsó szóig hitelesíti a regény világát. A kamaszok nyelvét pontosan belőni szinte lehetetlen, a legtöbb próbálkozás általában kínos kudarcba fullad, a Holtverseny azonban úgy hozza létre a szereplők sajátos szövegvilágát, hogy a nyelvezet az első pillanattól kezdve a történet egyetlen lehetséges megjelenési formájának tűnik.

Még akkor is, ha a túlzások miatt sokszor úgy érezzük, a szöveg egy hatásvadász amerikai botrányfilm jelenetét erőszakolja a magyar valóságra, ha váltig állítjuk, ilyen kamaszok itthon nem léteznek. Csakhogy ez nem szociografikus ifjúsági regény, hiába szól kamaszokról, a teljes nihil – éppen a szöveget már-már példázattá alakító túlzások, a felfokozott narráció következtében – általános emberi problémává szélesedik. Az értékek teljes lebontásával a szöveg ez értékek szerepére kérdez rá. Mi történik, ha mindent meg lehet tenni következmények nélkül?

Ám ne feledjük, ahogy a szleng elbeszéléssé formálása, úgy a moralizálás is komoly veszélyeket rejt magában. A Holtverseny azonban ezt a csapdát is elkerüli, és a didaxis legapróbb jele nélkül, a történet természetes részeként fogalmaz meg rendkívül erős állításokat az értékek szerepéről, a jelenkori tompultságról. És ez teszi a regényt kiemelkedő munkává. Korunk értékválságát ennél lazábban, és épp ezért ijesztőbben talán nem is lehetne megfogalmazni.

Az elmúlt időszakban egymás után bukkantak fel a meglepően új és erőteljes hangon megszólaló szerzők a kortárs magyar prózában. Közéjük lépett most be Totth Benedek az év egyik legkegyetlenebb és legjobb könyvével.

(Totth Benedek: Holtverseny, Magvető Kiadó, 2014, 248 oldal, 2999 forint)